kulthírek

  • .
  • 2011. május 12.

Trafik

ELHUNYT HUBAY MIKLÓS 1939-42-ben, 21-24 éves korában voltak első premierjei (Európa elrablása; Hősök nélkül), majd ösztöndíjas diákként Svájcban vészelte át a világháborút. 1948-as hazatérésétől 1957-ig tanított a főiskolán, és dolgozott a Nemzeti dramaturgjaként - mindkét helyről ugyanaznap rúgták ki: a forradalom alatt pár napig a rádió irodalmi vezetője volt.
1960-ban az első magyar musicallel tért vissza (Egy szerelem három éjszakája), ezután újra színre kerültek a drámái (Késdobálók, C'est la guerre, 'k tudják, mi a szerelem stb.), megjelentek tanulmányai (Színház a cethal hátán), ismét taníthatott (Firenzében is, 1974-88 között), s közben a Magyar Írószövetség élén állt (1982-86-ban). 94 éves volt.

AI WEIWEI, AZ AKADÉMIKUS A berlini Akademie der Künste tagjai közé választotta Ai Weiweit. Az intézmény természetesen nem tagadja el a pekingi letartóztatásban lévő művésszel való szolidaritást, de hangsúlyozzák, hogy a döntéssel az alkotó teljesítményét akarták elismerni. Mindeközben - korábbi szervezés nyomán - május 13-án kiállítása nyílik a londoni Lisson Galériában.

GYÁSZ 67 éves korában elhunyt John Walker: a John Maus néven született kaliforniai zenész és két társa, Scott Engel és Gary Leeds 1964-ben vette fel a Walker Brothers nevet. A korszak egyik legnépszerűbb - különösen Angliában kedvelt - együtteseként olyan slágereket adtak elő, mint a Make It Easy On Yourself vagy a The Sun Ain't Gonna Shine Any More.

ELKELT A WARNER Egy orosz származású amerikai milliárdos, Len Blavatnik cége, az Access Industries kínálta a legtöbbet és vásárolhatja meg a világ egyik legnagyobb zeneipari társasága, a Warner többségi részesedését: a vételár 3,3 milliárd dollár. A vevő 2004-től négy éven át a Warner igazgatótanácsának elnökeként dolgozott, s a részvények két százalékát birtokolta.

KOLLWITZ, BECKMANN, DIX, GROSZ A második világháború európai befejeződésének évfordulójához közeledve rendezett átfogó kiállítást zömmel saját gyűjteményére alapozva a stuttgarti Staatsgalerie: Kollwitz Beckmann Dix Grosz - KRIEGSZEIT címmel Käthe Kollwitz (1867-1945), Max Beckmann (1884-1950), Otto Dix (1891-1969) és George Grosz (1893-1959) munkáit mutatják be. Több mint háromszáz rajzuk, festményük, szobruk idézi fel a világháborúk és a közöttük eltelt két évtized hangulatát, de rajtuk kívül más német művészek is helyet kaptak az augusztus 7-ig nyitva tartó tárlaton, például Ernst Barlach (1870-1938), vagy az 1945-ben született Anselm Kiefer, aki a náci múlt feldolgozásának időszakában, 1969-ben készített képével reflektál a történtekre. Illusztrációinkon a kiállítás főszereplőinek önarcképe látható.

VÉGE A FILMSZEMLÉNEK, KEZD'DIK CANNES A már Cannes felé navigáló külföldi kritikusok nélkül és három hónapos csúszással, de lezajlott a 42. Magyar Játékfilmszemle - ebben a formájában talán az utolsó, már amennyiben sikerül megvalósítani a mustra nemzetközi fesztivállá fejlesztéséről formálódó elképzelést. A zsűri fődíját és a közönség díját egyaránt Kocsis Ágnes műve, a Pál Adrienn nyerte el, a legjobb rendező díját Mundruczó Kornélnak ítélték a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című alkotásáért, ennek fotografálásáért Erdélyi Mátyás érdemelte ki a legjobb operatőr díját. A legjobb alakításokért Bacskó Tünde (az East Side Stories Hajdú Szabolcs által rendezett The Wild Side című epizódjában) és László Zsolt (Hules Endre: A halálba táncoltatott leány) kapott elismerést. A dokuk között Sós Ágnes munkája, a Láthatatlan húrok - a tehetséges Pusker nővérek nyerte a fődíjat, a tudományos-ismeretterjesztő kategória legjobbjának Török Zoltán Vad Magyarországa bizonyult, a legjobb animáció Molnár Tünde Simon vagyok, a legjobb kisjátékfilm pedig a Cannes-ba is meghívott Csicska lett, Till Attila rendezése.

Két börtönbüntetésre ítélt iráni rendező személyesen nem lehet jelen a május 11-én kezdődő cannes-i fesztiválon, de friss filmjeiket bemutatják: Mohammad Rasoulof Good Bye című filmje egy fiatal ügyvédről szól, aki az ország elhagyására jogosító papírt várja, Dzsafar Panahi This is not a Film című munkája pedig egy napját, az ítélethirdetés előtt. Panahit távollétében ki is tüntetik majd, elismervén alkotásainak bátorságát, innovativitását és független szellemét.

GAUGUIN SZOBRA 11,3 millió dollárért talált vevőre Paul Gauguin ritkaságnak számító faszobra a Sotheby's New York-i árverésén. A Fiatal tahiti lány nyakláncait is a festő készítette, aki 1894-ben egy barátja kislányának hozta ajándékba a közel 30 centis szobrot. ' aztán 1961-ben árverésre bocsátotta, szintén a Sotheby's aukciósháznál, Londonban. Az akkori vevő adta most tovább, de az új tulajdonos kilétét nem hozták nyilvánosságra. Az árverés egybeesett Gauguin húsz év óta első nagyszabású amerikai kiállításával: a washingtoni National Gallery of Art Maker of Myth címmel mutatja be festményeit.

RENZO PIANO ATHÉNBAN Görögország gazdasága nagy zűrben van, de Athén előre tekint: a főváros tengerparti részét 3 millió eurós projekt segítségével készülnek fejleszteni. Kb. 200 ezer négyzetméternyi területen kulturális központ, nemzeti könyvtár és operaház épül, és egy tágas parkot is létesítenek. A beruházás költségeit a néhai szállítmányozó mágnás, Sztavrosz Niarkhosz nevét viselő alapítvány fedezi, a tervezéssel Renzo Pianót bízták meg. A 73 éves olasz építész szerint a tengerparti sáv renovációja azt célozza, hogy újra összekössék a tengerrel a várost - amelyet az olimpiai építkezések egy része elzárt a víztől -, és levegővételhez juttassák a sűrűn beépített Kallithea és Moschato negyedeket.

Figyelmébe ajánljuk