mi a kotta? - A mániás építész

  • .
  • 2010. október 14.

Trafik

"Egy nemes filozófus az építészetet megdermedt zeneként emlegette, mire is számos fejcsóválást kellett tapasztalnia. Hisszük, e szép gondolatot a legalkalmasabban úgy honosítjuk meg újból, ha az architektúrát elnémult zeneművészetnek nevezzük. Képzeljük magunk elé Orpheuszt; amikor nekiadtak egy nagy üres építési telket, bölcsen leült a legillőbb helyre, majd lantjának életadó hangjaival maga köré bűvölte a tágas piacteret.
Erőteljesen parancsoló, barátsággal csalogató zenéje hamar megragadta, tömbszerű egységükből kiszakította a szikladarabokat, melyek azután lelkesülten ide-oda lengve, művésziesen s kézművesigény szerint formálódtak, hogy a végén ritmikus rétegek és falak formájában megfelelőképp rögződjenek. S így épülhet utcasorra utcasor! Védő-óvó falak sem hiányoznak befejezésül.

"A hangok elülnek, ám a harmónia megmarad." Johann Wolfgang Goethe és ihletett fordítója, Tandori Dezső formulázta ily emelkedetten plasztikus sorokban a zene és az építészet között régente felismert rokonságot, mely viszonylatot vasárnap egy új koncertsorozat, a Muzsikáló építészettörténet első alkalma tesz majd még érzékletesebbé (Fuga, október 17., hat óra). Az Affetti Musicali együttes műsora a különcként számon tartott és sajna végzetes üldözési mániától sújtott barokk zseni, Francesco Borromini (arcmása festményünkön) munkásságát és korát, s persze hangzó környezetét idézi majd - a történész Csorba László bevezetőjének nyomában. (A Falconieri-palotában székelő Római Magyar Akadémia volt igazgatója akár lakóként is értékelheti Borromini építőművészetét.)

A hét egyebekben is gazdag a szokványostól eltérő koncertekben, hiszen pénteken a Budapesti 'szi Fesztivál legfontosabb zenei rendezvényén négy egymásba érő hangverseny kínál hangzó antológiát a negyvenesztendős Új Zenei Stúdió korszakos és egyszersmind korszakfordító működéséből (Millenáris Teátrum, október 15., öt óra, háromnegyed hét, háromnegyed kilenc és fél tizenegy). Az éjszakába nyúló koncertsorozaton a magyar kortárs zene nagyjainak műveit egy sor hasonló nagyság adja majd elő: így mások mellett Kocsis Zoltán és Ránki Dezső, Meláth Andrea és Klukon Edit. S persze ugyancsak jócskán rendhagyó estét ígér Rost Andrea Pannon dalok elnevezésű koncertje, amely Kárpát-medencei magyar, cigány és zsidó népdalokat sorjáztat majd válogatott népzenészek kíséretében (Dohány utcai zsinagóga, október 17., fél nyolc).

Akad azután nagyon is szabványos koncert e héten, amely azonban okkal követel tőlünk figyelmet. Így kiválólag ilyen lesz az MR Szimfonikusok keddi, nyitány-versenymű-szimfónia programja: Várjon Dénessel Chopin f-moll zongoraversenyének szólójában és a Fantasztikus szimfónia Kovács János által parancsnokolt előadásával (Nemzeti Hangversenyterem, október 19., fél nyolc). Amúgy meg, legyen bár hagyományos vagy rendhagyó, a koncert mindegyre új esélyt kínál számunkra, hogy lélekben kicsinyég építkezzünk, s hogy azután valamelyest igazolhassuk Goethe fentebb idézett vélelmét: "A hangok elülnek, ám a harmónia megmarad."

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.