A BKV kétségkívül megadta a módját; a napokban régi ismerősünk, az úvé tünedezett fel-fel a 6-os vonalán, a 2-es két nosztalgiaszerelvényének az életkora majd kétszáz évre rúgott, volt mozgó színházi előadás, kuglóf és forró kakaó. Õszintén szólva az emlékek ködébe vész, mi történt húsz éve, az igazán kerek évfordulón, de az még éppen az átkosba esett, termelési vígjátékokat vetíthettek a 49-esen vagy máshol, többen is emlékszünk olyanra, amiben Latabár Kálmán és Kiss Manyi kalauzolta viccesen a nagyérdeműt. Ám minket az ünneplés kevésbé, a villamosozás annál jobban érdekel.
*
Napi közlekedési közérzületünket nyilván nagyban javítja, ha vetünk egy pillantást a kezdetekre. Hisz oly szép reményekkel vágott neki anno az első - meg is érdemli, hogy fussunk vele (neki) egy kört. Annál is inkább, mert meggyőződésünk, hogy a városi közlekedés minden szempontból legkellemesebb, leghasznosabb szereplője őkelme - bár ez irányú tapasztalataink egy része elég messze esik állandó műveleti területünktől.
120 éve, konkrétan 1887. november 28-án kora délután egy próbajárattal kezdődött a jövő. Minimum ígéretesen. A korabeli lapok egyöntetű lelkendezésétől kísérve. E kíséret persze nem volt nagy kunszt, hisz a Nyugatitól a Király utcáig mindösszesen 10 km/h sebességgel dzsalt a viszonylat. Ne kérdezzék, hogy mennyi idő alatt tolta le a távot (volt megállója igény esetén a Szondi utcánál, de az Andrássy út mindkét oldalánál külön kérés nélkül is megállt, az Oktogonon lovas rendőr kísérte át, s különben is, minden kereszteződésnél lassított. Bizonyára a nosztalgia jegyében támadt igény a napokban is egy Szondi utcai megállásra. Mindazonáltal lehetne fogadni, hogy a mai 6-os mennyire állná vele a versenyt, ám a városi közlekedésnek ma sem a száguldás a legfőbb örömforrása.
A próbajárat tapasztalatait anno rögzítő leirat csendes, kényelmes és rázkódásmentes útról számol be, megjegyezvén, hogy az addig szokatlanul gyors megállás szinte fel sem tűnt az utasoknak. Az is az igazsághoz tartozik, hogy azokban a napokban még kevesen látták a pesti közlekedés jövőjét az "elektromos lóvasútban", inkább az új városi látványosságért, azért a "kis furcsáért" lelkesedtek. "Úgy látszik, hogy városi közlekedésünk kis kedvence még nagyon gyöngécske és törékeny, de ezzel szemben oly kedves és elragadó, hogy a budapestiek bizonyára kényeztetni és támogatni fogják" - írta a Pester Lloyd. "Esztendők óta nem akadt rendes utcai látványosság Budapesten, amely úgy meg tudta volna állítani a járókelőt, mint ez a kis elektromos vaspálya" - lelkendezett a Budapesti Hírlap.
Ám az utcaszínház tagadhatatlan örömein túl az üzemeltetés során szerzett információk arra ösztönözték a fenntartót, a BVV-t (Budapesti Városi Vasút), hogy ne álljon meg félúton, s újabb szakaszokra (melyeket azelőtt gőzvontatású vasútnak tervezett) is villamos vasúti engedélyért folyamodjék. 1888 nyarára már előttük is volt a hivatalos okirat. Melyben azonban a hatóság exitstratégiát is előírt a tervezőknek, olyat kellett álmodni, hogy azt semmi perc alatt vissza lehessen állítani lóra vagy gőzösre. Teljesen fölöslegesnek bizonyult az aggodalom. 1889. július 30-án az Egyetem térről nekivágott az első hivatalos villamos a Stáció (ma Baross) utcán át az Orczy térig. Szeptember 10-én pedig már a Magyar Tudományos Akadémiától a Podmaniczky utcán át az Aréna (Dózsa György) útig is lehetett tujázni. Még egy adat, és leszállunk a viliről: az első évben 550 ezren utaztak rajta, s ez a szám az új vonalak beállításával hamar négymillió fölé emelkedett. Szóval a pestieknek bejött nagyon a jövő kis hírnöke.
Nosztalgiajárat volt e közlemény is; csupán azért meséltük el, mert momentán viszonylag kevés bizonyíték áll a rendelkezésünkre arra nézvést, ami pedig meggyőződésünk, hogy villamosozni jó. Jó elácsorogni rajta és kibámulni az ablakon, jó felszállni és megérkezni. Jó, ha a zárt pályának hála, előbb érek a Csömöri úttól a Filatori-gátig, mint Phileas Fogg a fekete Tuaregjén. Jó bámulni, ahogy átdöcög az esti fények között. Jó tudni, hogy elérem úgyis a következőt, akár újabb 120 év múlva is.
