Április második fele hóval és faggyal kedveskedett a már kilombosodott és vadul virágzó fáknak. A hideg idő és az ilyentájt szokatlan mennyiségű (a hegy- és dombvidékeken akár 40 centimétert is elérő) hó nemcsak a kiskertekben és a mezőgazdaságban, de az erdőkben is súlyos károkat okozott, igaz, a pusztítás mértéke szerencsére nem érte el a 2014 végi jégviharét.
Erősebb önvédelem
A károkat fokozta, hogy a lehulló fagyos hó az éppen rügyfakadás után lévő, zsenge levelekre tapadt, jócskán megnövelve a lombkorona súlyát és felületét. A fokozott terhelés alatt a faágak sok helyen letörtek, a viharos erejű széllökéseknek kitett fatörzsek hol megroppantak, hol gyökerestől fordultak ki a felázott talajból. Az ős- és idegenhonos, a fiatal és öreg erdőállományok egyaránt kárt szenvedtek. Az erdőgazdálkodók gyorsjelentése szerint az érintett tölgyeseinkben gyenge makktermés várható, és ez az erdők megújulását is hátráltatja. További rossz hír, hogy jelentősebb fagykárokat jelentettek a csemetekertekből is.
A főváros környéki erdőket kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. területén elsősorban a fiatalabb erdőkben keletkezett – hónyomás, törés és fagy okozta – kár, illetve az erdei infrastruktúrát rongálta meg a szélsőséges időjárás (lásd keretes írásunkat). A cég közleménye Csépányi Péternek, a parkerdő termelési és természetvédelmi főmérnökének szavait is idézi (ő megszólalt az Örökerdőprogram – a teremtett vadon c. cikkünkben is, lásd: Magyar Narancs, 2016. augusztus 4.): „A klímaváltozás ma már nem a küszöbön áll, hanem belépett az ajtón.”
Óriási felelősség hárul az erdőgazdaságokra, az erdészszakmára is, hiszen most kell megalapozni a klímaváltozás hatásaival szemben ellenállóbb, egészségesebb erdőket. Ezért is állnak át a Pilisi Parkerdőnél fokozatosan a tarvágásos módszerről az örökerdő-gazdálkodásra: a korábban alkalmazott hagyományos, vágásos üzemmód helyett egyenként szálalva, esetleg kis csoportokban emelik ki a vágásra érett fákat, így biztosítva a folyamatos erdőborítást. Tökéletes védelmet ugyan ez sem nyújt az áprilisihoz fogható időjárás ellen, az örökerdő-gazdálkodás által kezelt területek is megsínylenék a tavaszihoz hasonló fagyot és hómennyiséget, de a kár nagymértékben csökkenthető. A többféle korú és fajú fából álló elegyes erdő önvédelme jóval erősebb ugyanis. Csépányi szavai szerint a globális változások ugyan nem visszafordíthatók lokálisan, de legalább képesek vagyunk erősebb, ellenállóbb erdőket létrehozni.
De vajon tényleg már most számolnunk kell a klímaváltozás hatásaival, miként azt a látszólag megszaporodott, az erdőket is súlyosan érintő időjárási csapások sejteni engedik? Standovár Tibor biológus, az ELTE Növényrendszertani, Ökológiai és Elméleti Biológiai Tanszékének docense szerint az időjárási extremitások gyakorisága megbízható becslések szerint nőni fog ugyan, de a hatások értékelésekor egyelőre sok még a bizonytalanság. Nemcsak gyakoribbak, de intenzívebbek is az extrém időjárási események, ennyi nagy biztonsággal állítható. De emellett mérlegelés tárgya lehet az is, hogy egyes területeken egyre idősebbek az erdők, így ezek bizonyos kártételeknek is kitettebbek lehetnek. S nem csupán az idősebb állományok érzékenyebbek: az erdők általános állapotával is összefügghet a károk mindenkori nagysága. A kilencvenes és kétezres évek nagy viharciklonjainak fapusztításai például rendre az eredeti bükkös állomány helyére telepített elegyetlen lucfenyveseket érintették. Nem árt tehát e három tényező hatását súlyozni, a felelősségteljes ítélkezéshez pedig további vizsgálatok szükségesek. Még jó, hogy a légi felvételek és a lézerszkennelés révén minden eddiginél pontosabb adatokkal bírunk, a szakemberek szinte minden kárról értesülnek.
Jobban kiheverik
Standovár Tibor először 1996-ban tapasztalt jégtörést a praxisában, majd 1999-ben a szél, 2001-ben és 2004-ben ismét a jég, 2010-ben pedig újra a szél pusztított, majd ezt követte a sokat emlegetett 2014 végi jegesedés, azután az idei, áprilisi hó. Röpke két évtized alatt tehát 6-7 jelentős csapást tudunk megnevezni. Egy biztos; nem minden állapotú erdőt érint egyformán egy-egy ilyen rendkívüli esemény. A kár függ a fafajtól, a topográfiai helyzettől, az erdőkezelés módjától, attól is, hogy miként „áll a lábán” az erdő, mennyire stabil statikai szempontból. Bizonyos típusú fákon erősebben jelentkezik a jégkiválás, ahogy tovább marad meg rajtuk a későn jött hó is, így a nyomása révén nagyobb kárt okoz. Standovár Tibor szerint saját vizsgálataik is azt mutatják, hogy a hagyományos vágástechnikával művelt erdőkhöz képest a szálalásos (például az örökerdő-programba tartozó) gazdálkodással megművelt erdőterületek ellenállóbbak az extrém időjárási helyzetekkel szemben, és jobban kiheverik ezek hatásait. Ennek egyszerű statikai okai is vannak. Egy szabványosan nevelt erdőben a fák ugyan meg vannak szabadítva szomszédaik szorongatásától, és ettől gyorsabban, nagyobb növedékkel és egyenletesebben növesztik törzsüket, ám ettől még nem lesznek ellenállóbbak a fizikai hatásokkal szemben. Ha viszont hol természetes takarásban, hol abból kiszabadulva, változó sebességgel, különböző méretű évgyűrűket növesztve fejlődnek, akkor egy statikailag jobban ellenálló törzsszerkezet jön létre.
Ez már a törésre érzékeny fafajok stabilitását is növelheti, így a természetesebb szerkezetű erdőkben a mostani károk idején is megfigyelhető volt, hogy a gyakran törő bükkfák is inkább csak koronadarabokat, ágvégeket veszítettek, de nem dőltek ki, maradtak a helyükön. Az elegyesség is emiatt fontos, ha máshol nem is, a regenerációban biztosan. Nem árt figyelembe venni azt sem, hogy az áprilisi hideghullám beköszöntéig a csertölgyek még nem hajtottak lombot, így a koronáikra is kevesebb súly nehezedett, mint a korábban lombot hajtó fajokéra, így az előbbiek kevésbé károsodtak.
Az elegyességnek komoly szerepe lehet abban is, hogy a klímaváltozás hosszabb távú, több évtizedes hatásaihoz alkalmazkodni tudjanak az erdők. Ha például szárazságtűrőbb őshonos fafajokat elegyítünk a klímaváltozás által veszélyeztetett állományokban, azzal megteremtjük a fokozatos térhódítás lehetőségét a fő fafajok gyengülése esetén is. Standovár szerint fontos, hogy növeljük a természetes környezet válaszadási potenciálját, vagyis többféle válaszlehetőséget hagyjunk az erdőben. Biológusként elsősorban az őshonos, a mi erdeinkbe való elegyes fafajokban gondolkodik. Akadnak ugyan erdőmérnökök, akik igen bátran a mostani erdőállomány idegenhonos, szárazság- és melegtűrő déli fafajokkal való lecserélését javasolják, Standovár Tibor szerint azonban inkább a mostani erdőállományt kellene okos beavatkozásokkal olyan állapotba hozni, hogy rugalmasan reagálhasson a változásokra. Rossz válasznak tartja azt is, hogy a gyakori bolygatások miatt rövid legyen a vágásforduló, azaz hamarabb vágják ki az erdőket.
Mivel nem létezik kőbe vésett klímaforgatókönyv, rendkívül fontos a folyamatok követése, a hatások teljes körű figyelembevétele, az erdőmegújítások kockázatainak racionális elemzése – és persze a megelőzés. Mert e nélkül nem marad más, mint az utólagos kármentés.
| Rőzseszedés után Bár most is komoly károkat szenvedtek a főváros környéki erdők, ezek mértéke azonban meg sem közelíti a 2014. decemberi ónos eső következményeit. A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt 65 ezer hektáros terület mintegy negyedét, 15,8 ezer hektárt érintett az áprilisi tél, ennek kétharmada természetvédelmi terület. Az eddigi felmérések szerint a szakembereknek 150 hektáron kell közvetlen beavatkozást végezniük, ezekről a területekről a becslések szerint 1300 köbméter, elsősorban töréskár következtében sérült faanyagot kell kiszállítaniuk. A lombosodó ágak még nehezebben viselték a hó súlyát: összesen 250 kilométernyi erdészeti és turistautat kellett a letört ágaktól és kidőlt fáktól megtisztítani. |
