Mi lesz az ívással, ha már a halakban sem lehet bízni?

  • narancs.hu
  • 2017. július 3.

Tudomány

Transszá váltak, de nem a Pride alkalmából bújtak elő, a halbiológusok konferenciáján derült fény a dologra.

Brit tudósok kutatásai szerint az édesvízi hím halak egyötöde transznemű a szennyvizekbe került vegyi anyagokban, köztük a fogamzásgátlókban lévő hatóanyagok miatt – írja az MTI.

Az Exeteri Egyetem kutatói szerint az édesvízi hím halak nőies jellemzőkkel bírnak, még petét is érlelnek. Néhányuk spermája kifejezetten hitvány minőségű, és ezek a halak kevésbé agresszívek és kevésbé versengő magatartásúak, ami azt jelenti, hogy szaporodásuk kevésbé sikeres. Mindezért a szennyvizekkel a folyókba kerülő vegyi anyagok, köztük a fogamzásgátlók, tisztítószerek, műanyagok és kozmetikumok melléktermékei a felelősek. Charles Tyler, az Exeteri Egyetem professzora a brit halászati társaság hétfőn kezdődő szimpóziumán mutatja be a szóban forgó tanulmányt, ám addig is elmondta, hogy a transznemű, hermafrodita halak jóval érzékenyebbek a vegyi anyagokra, ha újabb szennyeződés éri őket.

A most kezdődő egyhetes tanácskozás lehetőséget teremt a világ halbiológusainak arra, hogy megvitassák, miként védhetik meg a gyorsan változó tengerek, folyók csökkenő halállományát, még mielőtt túl késő lenne. Véleményt cserélnek arról, hogyan hat a korallpusztulás a halakra, a klímaváltozás a halak termetére, és hogyan zilálják szét a víz alatti kábelek a halak párosodását.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.