Interjú

„Fejlődést, virágzást indított el”

Kulcsár Krisztina történész, főlevéltáros Mária Terézia királynőről

  • Kovács Péter
  • 2017.06.18 12:05

Tudomány

300 éve, 1717. május 13-án született Mária Terézia. A honi történelmi köztudatban az egyik leg­inkább tisztelt Habsburg-uralkodó történelmi szerepéről, egyéniségéről és a magyarokhoz fűződő viszonyáról beszélgettünk a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában dolgozó szakelemmel.

Magyar Narancs: Mária Terézia a Habsburg-ház férfiágának kihalása miatt került a trónra 1740-ben. Mennyire volt felkészítve az uralkodói szerepre?

Kulcsár Krisztina: Míg a trónörökös (fő)hercegeknek általában vallásos és államelméleti, kormányzati oktatásban, katonai tanulmányokban volt részük, a később született további fiúgyermekek inkább vallásos, udvari és lovagi neveltetésben részesültek. Mária Terézia esetében még kevésbé mondhatjuk, hogy uralkodásra nevelték volna, hiszen apja, III. Károly (VI. Károly néven német-római császár) az 1720-as évek közepéig bízott abban, hogy fiúgyermeke fog születni. A fiatal főhercegnő így nyelveket, matematikát, zenét, táncot, udvari viselkedést sajátított el, csupa olyan ismeretet, amely szükségesnek tűnt a korszakban az uralkodók hitvesei számára. Sem jogi, gazdasági vagy filozófiai, sem kormányzati oktatásban nem részesült.

MN: Trónra lépése európai örökösödési háborút váltott ki, de mennyire volt zökkenőmentes az utódlás a birodalomban sajátos helyzetű Magyarországon?

KK: Mária Terézia első uralkodói parancslevelét 1740. október 22-én írta alá, a címzésben a „Magyarország királynője” cím is szerepel, pedig koronázására csak később, 1741. június 25-én került sor. Ez egyrészt azért volt lehetséges, mert a magyar rendek az 1687. évi országgyűlésen elfogadták a Habsburgok fiúági örökösödését, ezáltal megszűnt királyválasztó joguk. Másrészt az 1722–1723. évi magyar országgyűlésen törvénybe iktatták a Habsburgok nőági örökösödési rendjét. Ez az ún. Pragmatica Sanctio, amelynek értelmében fiúörökösök hiányában Károly király elhunyta után leányai – és azok utódai – öröklik országait, az ő haláluk esetén pedig fivére, I. József német-római császár és magyar király leányai, majd utána az I. Lipóttól származó leányág. Ezt az 1713-ban hozott törvényt 1720 és 1723 között a Habsburg-uralom alatt álló tartományok és országok elfogadták. A Habsburg-diplomácia elérte, hogy 1725 és 1738 között Európa álla­mai is aláírták, és úgy tűnt, elfogadták. Így követhette Mária Terézia az apját „automatikusan” a magyar trónon.

MN: Valójában hogyan esett meg a híres jelenet („Vitam et sanguinem!”, azaz „Életünket és vérünket!”) Pozsonyban, amikor a magyarok segítségét kérte birodalma megvédéséhez?

KK: Az a szimbolikus kép, hogy a fiatal királynő gyászruhát öltött, így is utalva a veszélyben lévő országaira, hamis. Nem csupán apját gyászolta, hanem az országgyűlés idején, 1741. augusztus 26-án hunyt el nagynénje, Mária Erzsébet főhercegnő, Németalföld helytartója. A királynő emiatt is fekete ruhában jelent meg a magyar rendek előtt a pozsonyi várban. 1741. szeptember 11-én pedig nem is egyszer, hanem többször elhangzott az „Életünket és vérünket!” felkiáltás, amely szokásos hódolati elem volt: az alattvalói hűséget jelképezte. A szófordulat korábban, az országgyűlés megnyitásakor tartott beszédekben is elhangzott. Ezt a klasszikus kifejezést ezt megelőzően is használták, német változatát az osztrák rendeknél is megtaláljuk.

Az is elterjedt, hogy anyja karjában ezen a napon jelen volt a mindössze féléves József főherceg, akinek a jelenlétével és sírásával manipulálták a rendeket. A források viszont másról tanúskodnak. A bécsi udvari ceremónia-jegyzőkönyv szeptember 20-án ad hírt arról, hogy a trónörökös József „megérkezett” Pozsonyba. A másnapi ceremónián Lotaringiai Ferenc István, a királynő hitvese letette az országgyűlés előtt a társuralkodói esküt, ekkor is elhangzott a „Vitam et sanguinem pro Regina, Corona et Regno Sacrificato!” felkiáltás. József főherceget – az előírások értelmében – a nevelőnője tartotta a karjában, és ő emelte fel, nem pedig a királynő.

MN: Milyen volt Mária Terézia viszonya a magyarokhoz?

KK: A királynőt a Magyar Királysághoz és alattvalóihoz különleges kapcsolat fűzte, soha nem felejtette el, hogy 1741-ben kiálltak mellette, és a felajánlásoknak köszönhetően sikerült a hadsereget megerősíteni és a birodalmát megvédeni. Uralkodásának későbbi évei alatt is emlékezett erre, és Magyarországot „az első királyságom” néven illette. Az ország így szerzett dicsőségét mindig előszeretettel emlegette. Tanácsadói között osztrákokat, magyarokat, külföldieket is találunk. Az arra érdemeseket előléptetéssel jutalmazta, így sokan páratlan karriert futottak be, mint például Festetics Pál, Ürményi József, Fekete György vagy Grassalkovich Antal, a gödöllői kastély építtetője. A katonák közül kiemelkedik Hadik András, aki zászlósként kezdte pályafutását, halá­lakor pedig már a Habsburg Monarchia legfőbb katonai szervének, a bécsi Udvari Haditanácsnak az élén állt.

Talán ez Mária Terézia sikerének az egyik titka: mindig megtalálta azokat a szakembereket, akikre és akik hozzáértésére támaszkodhatott. Negyvenévi uralkodása alatt tudott váltani, és az apjától megörökölt hivatalnokgárdát új szakértőkre cserélte. A megbízható hivatalnokok komoly képzést kaptak, így kialakult az az eredményes és hűséges szakértői réteg és hivatalnoki kar, amelyik képes volt a rendeleteket és a reformokat az egyes tartományokban végrehajtani. Az uralkodó másik fontos jellemvonása, hogy remekül tudott bánni az emberekkel, személyes kapcsolatot alakított ki velük, így sokakat meg tudott nyerni magának és az ügyeknek.

MN: Tudunk-e valamit érdeklődési köréről, esetleges hóbortjairól?

KK: Mária Terézia 16 gyermeknek adott éle­tet. Közülük hárman csecsemőként, illetve kisgyermekként, szintén hárman tizenévesen, azaz még anyjuk életében elhaláloztak, és tízen élték meg a felnőttkort. A királynő 1737 és 1756 között szinte állandóan állapotos volt, ami befolyásolta, milyen módon szórakozhatott. Állítólag előrehaladott, hét hónapos terhessége volt az egyik oka annak is, amikor 1745-ben nem engedte, hogy férje császárkoronázásán őt császárnénak koronázzák. A báli forgatagok, kirándulások pedig egybeestek azokkal az időszakokkal, amikor éppen nem várt gyermeket – ilyen időszakban utaztak Toscanába három hónapra az 1738. év végén, és 1751-ben ezért tudtak a pesti és gödöllői látogatás alatt önfeledten szórakozni. Szerette a zenét – énektehetségéről sokan elismerően nyilatkoztak –, de nem volt a megszállottja. Amíg férje, Lotaringiai Ferenc István élt, a kártyajátékok is dívtak az udvarban, ezeket csak később, 1768-tól kezdődően kezdték tiltani szerencsejáték jellegük miatt. Különösen az ún. fáraó volt a társasági estéik kedvence. Férje halála után, 1765-től kezdődően viszont visszafogott életet élt szigorú napirend szerint. A királynőnek nagy szüksége volt a friss levegőre, még télen is mindig nyitva tartatta az egyik szobaablakát. Ettől csak kedvenc miniszterének, a hipochonder Kaunitz kancellárnak a jelenlétében tekintett el. Beszélt franciául, olaszul és latinul, de családi körben állítólag a bécsi dialektust használta. A hivatali iratokra gyakorta hibás helyesírással írta a német nyelvű feljegyzéseit, de akkoriban még nem volt általánosan elfogadott egységes helyesírás.

MN: Hogyan teltek a mindennapjai?

KK: Szigorú menetrend szerint. Ezt még portugál származású tanácsadója, Sylva Tarouca gróf dolgozta ki a számára, és saját kezű kis céduláiból ismerjük. A program munkaszeretetéről és vallásosságáról egyaránt tanúskodik. Reggel fél hatkor kelt, öltözködés és mise után két óra lelkigyakorlat következett, majd 9-ig kormányzati munka folyt: a parancsleveleket kiadványozta, vagyis átolvasta, aláírta őket. Ezt követően délig audienciákon fogadta a vezető hivatalnokokat, ahol megtárgyalták az aktuális ügyeket. A gyermekeivel ezután találkozott, majd 1 órakor ebédeltek. Utána beszélgetés, felolvasás vagy pihenés volt soron. Délután 4 órától ismét két óra munka: kiadványozás, tanácskozás, esetleg audienciák. Este 6-kor rózsafüzért imádkozott, majd 9-ig könnyedebb elfoglaltságokra került sor beszélgetés, játék, egyéb szórakozás formájában.

MN: Az utókor őriz róla egyfajta vérbő képet is, alighanem gyermekeinek száma miatt. Voltak szeretői, mint, mondjuk, Nagy Katalin orosz cárnőnek?

KK: Végig hűséges maradt férjéhez. Hatévesen ismerte meg, 1723-ban az akkor 15 éves Lotaringiai Ferenc Istvánt. Mivel a herceg 1729-ig a bécsi udvarban nevelkedett, a főhercegnőnek elegendő ideje volt arra, hogy beleszeressen. A házasságkötésre 1736-ban került sor, és „29 évet, 6 hónapot s 6 napot” tartott, ahogy a megözvegyült Mária Terézia ezt saját kezűleg papírra vetette. Azt is kiszámolta, hogy ez az idő 354 hónapot, 1432 hetet, 10781 napot és 258 744 órát jelent. Ez a gondosság is azt mutatja, mennyire szerette férjét, akiről újabban megváltozott a történészek véleménye. Eltűnt a kényelmes, gondtalan, tehetségtelen férj képe, helyére a határozott császár, a gazdasági szakember, a természettudományok iránt érdeklődő férfi lépett.

A királynő számára fontos volt a család, fontosak voltak a gyermekei, mindegyikükkel törődött. A lányokhoz életvezetési és házastársi tanácsokat tartalmazó instrukciót intézett házasságkötésük előtt, ebben általában arra intette őket, hogy rendeljék alá magukat a férjüknek, engedelmeskedjenek az akaratának, de fontos volt, hogy „kölcsönösen becsüljék egymást”. Kedvence az 1742-ben született Mária Krisztina volt, aki ugyanúgy, mint ő, május 13-án látta meg a napvilágot. A szép, tehetséges főhercegnő nagyon értett hozzá, hogyan kell anyja kedvére tenni, emiatt testvérei féltékenykedtek rá. Anyjához hasonlatosan ő is vonzalomból ment férjhez, 1766-ban Albert Kázmér szász-tescheni herceghez, a másod-unokatestvéréhez. A herceg a Magyar Királyság helytartója lett, és a pár 15 évig Pozsonyban élt. A királynő többször is tett náluk rövid látogatást – férje halála után ez volt egyik vigasza. Erről a házasságkötésről a halálos ágyán úgy nyilatkozott, hogy semmi, amit az életében tett, nem sikerült olyan jól, és nem tölti el oly megelégedéssel, mint a két fiatal egyesülése.

MN: Uralkodásának első szakaszában támaszkodott a rendekre, később már rendeletileg kormányzott. Miért? Mi okozta a váltást?

KK: Tévhit, hogy 1765 után beszélhetünk csak „rendeleti kormányzásról”. Mintha azt feltételeznénk, hogy előtte csak az országgyűlések révén lehetett kormányozni. Mária Terézia is megígérte koronázási hitlevelében a háromévenkénti országgyűlést, de ehhez 1765 előtt sem tartotta magát. Az uralkodók a kora újkorban parancsok, rendeletek útján kormányoztak. Különösen így volt ez a Magyar Királyi Helytartótanács, a magyarországi székhelyű legfőbb belügyi kormányszerv 1724-es felállítása után. Minden kisebb-nagyobb ügyben az uralkodó döntésére volt szükség, amelynek értelmében azután a Bécsben és Pozsonyban ügyködő hivatalnokok intézkedtek. A Habsburgok már a 16. századtól kezdve „rendeletileg” kormányoztak Magyarországon – az a kép pedig, hogy a rendek „hatalmát” a királynő visszaszorította, azért élhet bennünk, mert 1765 után 1790-ig nem volt újabb országgyűlés. Ez csak részben magyarázható azzal, hogy az 1764–1765. évi országgyűlésen a magyar rendek minden újításnak, minden reformnak ellenálltak, és Mária Terézia csalódott bennük, sőt hatékonyabbnak vélte, ha az országgyűlési huzavonákat kihagyva intézheti a reformokat. Fontosabb oknak tartom azt, hogy a szintén 1765-ben elhunyt nádort, Batthyány Lajos grófot nem újabb nádor, hanem kinevezett helytartó, Albert Kázmér szász-tescheni herceg, Mária Terézia veje követte. Az újabb országgyűlés viszont feltétlenül megkövetelte volna a nádorválasztást, és így a helytartó pozíciója veszélybe kerülhetett volna.

MN: Melyek a máig ható legfontosabb intézkedései, eredményei?

KK: Fia, II. József az 1760-as években csak 10 évet kért magának, és úgy gondolta, ez idő alatt alapjaiban tudja megújítani a Habsburg Monarchiát. Mária Teréziának erre 40 éve volt, mindenképpen elegendő idő a jelentős, alapvető változásokhoz. Fontos azonban azt is tudni, hogy 1765-től császár fia mint társuralkodó állt mellette, és sok reformon, rendeleten az ő hatása is érezhető. A Magyar Királyság esetében az egyik legfontosabb rendelkezés az úrbéri rendelet volt 1767-ben, amely az adózók és így az állami bevételek védelmét szolgálta. Az 1767 és 1774 közötti felmérések alapján a telkek produktivitásához arányított terheket vezettek be, ezenkívül egységesen szabályozták a földesúrnak járó szolgáltatásokat is. A királynő az egyik legjelentősebbnek a tanügyi reformokat tartotta. Ezek az alattvalók képzését, kiművelését célozták. A tankerületek felállítását a tanügyi rendelet, a Ratio Educationis követte 1776-ban és 1777-ben. Ez a magyarországi oktatásügyet állami irányítás és fenntartás alá rendelte, és általánosan előírta a közoktatást. Az oktatásügy gazdasági alapjáról is rendelkezett az 1780-ban felállított Tanulmányi Alap formájában. Jelentős szabályozások történtek a gazdaság, az egészségügy, a közigazgatás, valójában az élet minden területén is. A Magyar Királyságban például ekkor gyűjtötték össze az akkor gyakorlatban lévő jogszabályokat (1769), amely meggyorsította a peres eljárások egységes intézését. A felvilágosodáshoz kötődik a királynő azon 1776-os rendelete is, amelyben megtiltotta a kínvallatást.

MN: Trónutódja, II. József „türelmetlenségében” mennyire játszott szerepet kettejük viszonya?

KK: Ellentmondásos volt a viszonyuk. Szerették, tisztelték, becsülték egymást, de más elképzelésük volt a kormányzás módjáról. Sok alapvető kérdésben, mint például a más vallásúak elfogadásáról, eltérő nézetük volt. A királynő támaszkodhatott társuralkodó fiára, de a végső döntést mindig megtartotta a maga számára. Jobban ragaszkodott a hagyományokhoz és a megszokott módszerekhez, II. Józsefnek viszont már trónra lépése előtt újszerű elképzelései voltak egy birodalom kormányzásáról. Ezeket csak egyeduralkodóként tudta kipróbálni, illetőleg a rendelkezéseit bevezetni, így érthető, ha gyorsnak, türelmetlennek értékelik az uralkodását.

MN: Egyetért azzal az értékeléssel, hogy Mária Terézia az egyik legjelentősebb magyar uralkodó volt?

KK: Igen, mondhatjuk. Különleges helyzetben lett uralkodó, és 40 éven keresztül helyt­állt, állandóságot, fejlődést, virágzást indított el reformjai révén. Ez nemcsak a Magyar Királyságra, hanem valamennyi uralma alá tartozó országra és tartományra érvényes, ezért „nagyságát” nem csak magyar viszonylatban fontos kiemelni. Utódai révén megmentette a Habsburg-családot a politikai súlytalanságtól, személyiségével, munkabírásával, vallásosságával pedig példát mutatott a korszak embereinek.

Neked ajánljuk