A kovaföld, azon belül is a perui kovaföld az utóbbi évek egyik legnagyobb slágere a csodaszerek folyton változó piacán. Az ér- és nyirokrendszer tisztítása, a nehézfémek, vírusok és más mikrobák „kivezetése”, a rák és a diabétesz megelőzése, az öregedés lassítása, a „veszélyes szilíciumhiány” orvoslása és tromfként olykor még a vér-agy gát átlépése is szerepel a kovaföldnek tulajdonítható jótétemények listáján.
A „gyógyhatások” túlnyomó részét azonban hiába is várnánk ettől az egyébként nagyon is hasznos anyagtól.
Sörgyártól a dinamitig
A kovaföld vagy más néven a diatómaföld a természet ajándéka. Azoknak az egysejtű, néha sejtkötelékben bandázó kovamoszatoknak az adománya, amelyek – az élővilág ritka kivételeként – igen széleskörűen képesek a szilíciumot hasznosítani. A Földön kevés élőlényt találunk, melynek olyan fontos lenne a szilícium, mint a kovamoszatoknak. A kivételek közé sorolhatók a tengeri kovaszivacsok, illetve a zsurlók ősi növénycsaládja, a néhai növénypionírok. A kovamoszatok kemény, dupla héja jórészt szilícium-dioxidból áll; midőn életciklusuk végén tömegesen elpusztulnak, haló poraikból lassan kovaföld képződik. Ez az elektronmikroszkópos képeken jól mutató, apró hengeres összetételű anyag jórészt maga is szilícium-dioxidból áll. Emellett néhány százaléknyi, főleg szilikátásványok formájában kötött alumínium-oxidot és vas-oxidot is tartalmaz. A világon számos, viszonylag fiatal (harmad-, negyedidőszaki) geológiai formációban is fellelhető, Európában is sokfelé bányásszák, Magyarországon például Tokaj mellett. Olykor a felszínre is kerül belőle, a Szahara egyes részeiről a légkörbe kerülő kovaföldpor például az Atlanti-óceán medencéjének klímáját is befolyásolja.
Hogy miért épp a perui származás hivatott kívánatosabbá tenni a gusztusos tégelyekben és méretes zacskókban árult terméket, csakis a hangzatossággal magyarázható, hiszen az ottani kovaföld is csak olyan, mint bárhol máshol. Dacára az élelmes vállalkozók trükkjeinek, a kovaföld védelmében annyi mindenképpen elmondható, hogy valójában egy régóta keresett, hasznos anyagról van szó, noha korántsem dietetikai, s pláne nem gyógyászati megfontolásból. A kovaföld mindenekelőtt szűrőanyagként szolgál, jó hasznát veszik például sörgyárakban, de a szennyezett víz szűrésére, tisztítására is alkalmas. Remek abszorbens, azaz képes más anyagokat felszívni. Ezt a tulajdonságát manapság leginkább macskaalmoknál hasznosítják, pedig Alfred Nobel klasszikus dinamitreceptjében is fontos szerep jutott neki – a nitroglicerint itatta fel. Emellett természetes és kíméletes csiszolóanyag, éppen ezért fogpasztákhoz is szokták adagolni, de arclemosókban is előfordul. Matt felületek előállításánál is nélkülözhetetlen, műanyagokhoz és a nyersgumihoz is adagolják a kopásállóság javítására, és a hőszigetelésben is nagy hasznát veszik.
Ha nem is feltétlenül épül be a szervezetbe, a kovaföldnek igenis tulajdonítanak biológiai hatást, főleg, ami a rovarkártevők elleni küzdelmet illeti. A bogarak és más ízeltlábúak már a diatómaföld csiszolóhatását sem állhatják, a finom kovaföldpor pedig egyenesen magába szívja a rovarok kültakarójának külső, zsiradékokban gazdag rétegét. Ne szépítsük: a kovaföldön átvergődő ízeltlábúak kiszáradnak. Bár vitatott a hatásossága, de alkalmazzák a kovaföldet belsőleg is – mégpedig féreghajtásra.
Nem csoda
Hogy miért épp a kovaföldre szabadultak rá a csodaszerek iránti örök éhség vámszedői? Az ötletet alighanem az állati tápok adták; nagy részükben hatékony csomósodásgátlóként és – egyelőre igazolatlan hatásosságú – féreghajtóként alkalmazzák a kovaföldet. A kovaföldkufárok azonban nem érték be a féreghajtással: nekik valóságos csodaszer kellett! E célból pedig nem átallották a tudományos érvekre fittyet hányó pszeudogyógyászat teljes retorikai arzenálját bevetni. Eszerint a kovaföld természetes méregtelenítő volna – egy újabb nagy kincs azon csodaszerek sorában, melyek feleslegessé tennék májunk és vesénk munkáját. Nagy mázli, hogy – kovaföld ide vagy oda – még mindig e két létfontosságú szervünk végzi a felesleges anyagok eltávolítását a szervezetből. A kovaföldajánlatok a méreg fogalmát is rendkívül nagyvonalúan kezelik. Legyünk résen, amikor méreg címszó alatt a nehézfémeket akarnák kipurgálni szervezetünkből, ahhoz hasonlatosan, ahogy a kovaföld megszűri a szennyezett vizet. Számos fém (vas, réz, kobalt stb.) játszik kulcsfontosságú élettani szerepet biokémiailag kötött formában – ezeket nagy hiba kiüríteni a szervezetből. Még szerencse, hogy erre a kovaföld amúgy sem képes. Akut nehézfémmérgezés ellen a kovaföld úgyszintén hatástalan, krízishelyzetben akadnak erre jóval hatékonyabb szerek. A kovafölddel kufárkodók természetesen az alumínium kártékonyságát hirdető kórusban is aktívak, és most tekintsünk el attól, hogy mit gondolunk az ilyen és ehhez hasonló, teljesen megalapozatlan fóbiákról. Megtehetjük, mert a kovaföld aligha fogja kihajtani a (kémiailag kötött) alumíniumot a szervezetből. Már csak azért sem, mert maga is tartalmazza annak vegyületeit.
A szert a testünkben kialakult végzetes szilíciumhiány orvoslására is ajánlják, ám erre szerencsére igen kicsi az esély. Minthogy szén-alapú létformák vagyunk, szervezetünkben csak elég kevés helyen találunk szilíciumot: a haj, a köröm, a bőr, a csontok, a porc mindössze 1-1,5 grammnyi szilíciumot tartalmaz. Valószínűleg rendszeresen szükségünk van némi bevitelre belőle, élettani szempontból azonban korántsem tisztázott a szerepe például az elasztin és a kollagén nevű szerkezeti fehérjék szintézisében, vagy a kültakarónk és a csontrendszerünk bioszintézise, egészsége, megújulása szempontjából. És még ha be is bizonyosodna a fiziológiai jelentősége, ehhez akkor is felesleges és hasztalan volna földet ennünk, hiszen táplálékunk így is, úgy is kielégítő szilíciumforrásnak bizonyulna.
Minden bizonnyal a vérrendszer megtisztítása, a koleszterinlerakódások, plakkok eltávolítása is abszurd kívánalom: a szájon át bevett kovaföld nem szívódik fel, jórészt háborítatlanul megy végig a tápcsatornán, miként azt a vele kémiailag jórészt megegyező (javarészt szintén szilícium-dioxidot, ez esetben kvarcot tartalmazó) homok is teszi. Egyes, egészen merész hirdetések a vér-agy gát átlépését ígérik, amire az apró kovaföldszemcsék képesek lehetnek ugyan, ám ez még ennél szofisztikáltabb reagenseknek sem nagyon sikerül.
El a kezekkel a bélflórától!
Mivel a kovaföld a tápcsatornán halad végig, a belek tisztítása legalább elméleti szinten lehetséges volna, mindez azonban csak újabb kérdésekhez vezet. Beleink ugyanis korántsem mocskosak, még ha a közhit az onnan távozó salakanyagokat tisztátalannak tartja is. Az ott lakó természetes, sok tekintetben hasznos, velünk szimbiózisban élő bélflórát amúgy sem kéne kiüríteni a szervezetből – szerencsére ezt a kovaföld sem teszi meg, álljon bármennyi finom, mikroméretű hengerből is. A haj, a köröm vagy a bőr egészsége szempontjából talán tényleg lehet szerepe a szilíciumnak, ám a fentiekhez hasonlóan, a kültakarónkra, csontjainkra gyakorolt hatását sem igazolták klinikai tesztek.
Amilyen sokat ígér e rettentő sokoldalúnak reklámozott csodaszer, olyan keveset fog az ígéretekből beváltani. Ha a használati utasításokban sejtjeink legfontosabb alkotórészének nevezik a szilícium-dioxidot, biztosak lehetünk abban, hogy olyanok próbálják ránk sózni terméküket, akiknek fogalmuk sincs az élő szervezetek működéséről. Az olyan megállapítások pedig egyenesen Paracelsust és alkimista kollégáit juttathatják eszünkbe, hogy kalciumhiány esetén a szilícium képes „transzmutáció” révén e másik elemmé alakulni. Ehhez képest kifejezett előrelépés, amikor eszmetörténeti előzményként Adolf Butenandtot, a Nobel-díjas német biokémikust (és lelkes nácit) hozzák elő, noha állításaikkal szemben ő sosem „bizonyította be”, hogy az élet nem létezne szilícium nélkül.
A kovafölddel kapcsolatban az egyetlen szerencsénk, hogy helyesen használva (folyadékba, turmixba, joghurtba keverve, szigorúan nem letüdőzve!) a kockázatok csak igen csekélyek. Egy biztos: teljesen felesleges naponta púpozott kanalakkal tömni magunkba ezt az étvágygerjesztőnek semmiképp sem mondható, piszkosfehér vagy homoksárga port.
