Tudomány

Kivezetnék a rosszat - Oltásellenesség

Az oltások több mint két évszázados karrierje és sikere sem győz meg mindenkit arról, hogy szükséges alkalmazni a korábban rengeteg áldozatot szedő járványos betegségek elleni vakcinákat. A kortárs paramedicina, például a homeopátia felől érkező szkeptikusok érvei és indulatai sok forrásból táplálkoznak és egyre népszerűbbek.

„Elég, ha együtt gondolkodunk”

Filozófiai kávéház, tanácsadás, praxis – új jelenségek és fogalmak, amelyek azt mutatják, hogy a filozófusok egy része igyekszik közelebb hozni a hétköznapokhoz a gondolkodás művészetét. A téma szakértőjével beszélgettünk.
  • Orosz Ildikó
  • 2017. február 15.

„A lehetetlennel határos”

A rendszertanról szóló, többször újrafogalmazott könyve szinte átírja a növényvilág osztályozását, cikkeit világszerte idézik – nekünk többek között az evolúciós gondolkodás jelentőségéről, a megszokott fogalmak feloldódásáról és Darwin máig tartó hatásáról mesélt.

Lángoló mezők

A vulkáni tevékenység élénküléséről számolnak be a kutatók Európa egy olyan sűrűn lakott zónájában, ahol korábban katasztrofális kitörések zajlottak.

„Mint a hegyezett ceruza”

Közgazdásznak tanult, pedig gyerekkorától az illatok érdekelték. Ma Párizsban él, saját cége van, és a világ minden tájáról érdeklődnek munkái iránt.
  • Gera Márton
  • 2017. február 12.

A korona vőlegénye

1916. december 30-án, az I. világháború kellős közepén és az Osztrák–Magyar Monarchia létezésének utolsó előtti pillanatában került sor az utolsó magyar királykoronázásra. Fényes külsőségek, baljós előjelek és egy zsörtölődő bolgár cár a Mátyás-templomban.

Törzsi mutatványosok

A 19. század végén a világ számos állatkertjének volt szinte kötelező eleme valamilyen egzotikus népcsoport szerepeltetése. Levéltáros szerzőnk összegyűjtötte, hogy kiket mutogattak az 1880-as években Budapesten. Cikkéből az is kiderül, hogy mindez mai szemmel sem tekinthető botránynak.
  • Perczel Olivér
  • 2017. január 15.

„Rendet tesz az algebra világában”

Egy egzotikus, ám annál fontosabb matematikai szakterület, a csoportelmélet nemzetközileg elismert művelője a magyar matematikusiskolákról, a matematikai tudás és praxis jelentőségéről, a tudomány gyakorlati hasznairól és esztétikumáról mesélt nekünk.

Ez lesz a tél

A szokásosnál melegebb a sarkkör körül a hőmérséklet – harsogta a világsajtó az elmúlt hetekben. Az már kisebb hangsúlyt kapott, hogy emiatt nem marad el a tél.

Vecséstől Brioniig - Ivan Ivanji 56-os Kádár-interjúja

1956. október 29-én rendkívüli körülmények között készített interjút négy jugoszláv újságíró Kádár János belügyminiszterrel. Egyikük később diplomata lett, Titónak is tolmácsolt, és megírta visszaemlékezéseit.
  • Bódis Gábor
  • 2016. december 18.