Feketék, indiánok, eszkimók a budapesti állatkertben

Törzsi mutatványosok

szerző
Perczel Olivér
publikálva
2016/50. (12. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A 19. század végén a világ számos állatkertjének volt szinte kötelező eleme valamilyen egzotikus népcsoport szerepeltetése. Levéltáros szerzőnk összegyűjtötte, hogy kiket mutogattak az 1880-as években Budapesten. Cikkéből az is kiderül, hogy mindez mai szemmel sem tekinthető botránynak.

A budapesti állatkert 1866. augusztus 9-én nyílt, a közönség 500 állatot láthatott, köztük egy zsiráfot, Erzsébet királyné adományát. A nem mindennapi látványosságra tódult a nép, egy év alatt közel 67 ezer látogatója volt az intézménynek a borsos, 40 krajcáros belépő ellenére is – akkoriban egy libát lehetett vásárolni ennyiért (ez az arány mára sem változott). De a csoda három napig tartott, a lelkesedés hamar elmúlt, a kert pedig veszteségessé vált. Olyannyira, hogy lassan takarmányra se jutott, és sok állat éhen halt. A pénzhiányt mutatványosok szerződtetésével igyekeztek pótolni, de Bratz Katalin kötéltáncosnő 1868-as szerepeltetése csak tűzoltásra volt elég. Három évvel később a vezetőség Merkel és Menley „légművészeti és erőművészeti előadásaitól” remélt csodát, a mutatványosok nyomán meg is kezdődött valamiféle felfutás, noha a belépti díjat 50 krajcárra kellett felemelni. A sikerhez talán az is hozzájárult, hogy a lapok megírták: a főváros Thaisz Elek rendőrfőkapitány tiltakozása ellenére engedélyezte az att­rakciót. 1873-ban az oroszlánszelídítő Casanova asszony megjelenésével megtörtént az első „árukapcsolás” is, ám a csődveszély csak azután múlt el, hogy többszöri igazgatóváltás után, 1873. augusztus 1-jén Serák Károly borsodi földbirtokost nevezték ki az állatkert élére.

Hozd a népet!

Az agilis gazdálkodótól azt remélték, hogy kellő üzleti tapasztalataival meg tudja menteni a kertet a teljes összeomlástól. Serák jól ismerte fel, hogy kiemelkedő, ünnepi eseményekkel lehet igazából közelebb férkőzni a támogatók pénztárcájához, ezért lett kulcsfontosságú az 1876-os év. A tizedik évfordulóra – szponzorok felhajtása mellett – az igazgatónak azt is sikerült kijárnia a fővárosnál, hogy Hauszmann Alajos tervei alapján új oroszlánház épüljön, ami nagy érdeklődést, ezzel együtt jelentős bevételt hozott. A kapcsolatépítés annyira jól sikerült, hogy ennek köszönhetően az állatkert története addigi legnagyobb tragédiáját is átvészelte; igaz, hogy az 1877-ben kitört takonykórjárvány következtében az állomány jelentős része elpusztult, de a direktornak sikerült számos arisztokrata családot rávennie állatok adományázására. Serák kezdetben „attrakciók” nélkül is rendbe tudta szedni az állatkert gazdasági ügyeit, de a nemzetközi trendeket sem hagyta figyelmen kívül. Helyesen ismerte fel, hogy az elkövetkező évtizedek népszórakoztatásának kulcsa a mutatványosipar lesz, bár ebben minden bizonnyal nagy szerepet játszhatott az is, hogy megismerkedett a hamburgi állatkert tulajdonosával, Carl Hagenbeckkel, aki cirkuszigazgatóként és egzotikus állatok kereskedőjeként alapozta meg hírnevét. Az ő újítása volt, hogy Hamburgban nem ketrecben, hanem természetes körülmények között, széles árok mögött mutogatták az állatokat. Noha ezt a módszert csak 1912-től alkalmazták Budapesten, a német kereskedő-menedzser jelentős szórakoztatóipari vállalkozását, az ún. néprajzi karavánt már 1878-ban megismerhette a főváros népe. Hagenbeck ötlete pofonegyszerű volt: ha érdekesek az egzotikus állatok, miért ne lennének érdekesek az egzotikus emberek? Évtizedes afrikai tapasztalatai és kiváló kapcsolatai révén minden bizonnyal nem esett nehezére, hogy megegyezzen egy núbiai törzsi társulattal, hogy hajózzanak át vele Európába.

Cowboy, néger, indián

Az afrikaiak Budapestre már London, Párizs és Bécs ünnepelt sztárjaiként érkeztek 1878 júliusában, nem csoda, hogy a vasútállomásról az állatkertig tartó útjuk során tömeg kísérte őket. Ahogy a korabeli sajtó beszámolt róla, a társaság saját nemzeti viseletében mutatkozott: fedetlen lábszár, lenge fehér köpeny, a férfiak karjára imádság volt kötve, így járták a fegyvertáncot. És állatokat is hoztak. „Kíséretükben van 14 fiatal elefánt, tehát egész csorda, mellyel mindenféle mozdulatot hajtanak végre, 2 orrszarvú, 9 zsiráf, egy víziló, 14 antilop, 17 teve, 17 struczmadár, szudáni szamarak, majmok, kőszáli zergék stb. Rendeznek tevefuttatásokat is, saját nemzeti zenéjük mellett” – írták róluk. A núbiaiak sikere anyagiakban is megmutatkozott. Abban az évben az állatkert 117 ezer forintos tartozásából a korábbiaknál sokkal jelentősebb összeget, 12 ezer forintot tudtak törleszteni, amihez vélhetően a karaván bevételei is hozzájárultak. Magától értetődő, hogy az egy év múlva még mindig Európában haknizó csoportot Serák újra szerződtette. A korabeli beszámolók szerint a második fellépéssorozat idején „két állítólagos hercegnő arany karikával az orrában keltett feltűnést”.

A növekvő bevételt látva 1880-tól a direktor egyértelműen a show-business mellett tette le a voksát. A korszak nemzetközi sztárjának számító Blondin nevű légtornászt 1880 májusában sikerült Pestre csábítania, aki azzal vált világhírűvé, hogy átsétált a Niagara vízesés fölött. Az állatkertben 30 méteres magasságban lépett a kötélre, s nemcsak „simán”, de futva, táncolva, bekötött szemmel (+ zsákot húzva a fejére) és velocipéden is átment a hetven lépés hosszú dróton. Még ugyanabban az évben, nyár végén újabb világsztárt, Dr. Carvert, a híres céllövőt szerződtették. A korabeli beszámolók szerint a mesterlövész nyargaló lóról találta el a feldobott üveggolyót, pénzdarabot, faforgácsot. Egy óra alatt 200-at lőtt, és egyszer sem tévesztett célt.

Serák kitűnő üzleti érzékét bizonyítja, hogy 1882-ben, a következő néprajzi bemutató előtt levelet írt a fővárosnak. Annak érdekében, hogy minél többen látogassák az új szenzációt, egy szamojéd családot, az iskolák igazgatóinak támogatásait kérte, hogy „a kiállítás megtekintésére buzdítsák a tanuló ifjúságot”, s felajánlotta, hogy gyermekek számára 10 koronás kedvezményes jegyet biztosítanak. A fővárosi tanács támogatta a kérvényt, továbbították minden iskolaigazgatónak, így aztán ritkán volt annyi látogató az állatkertben, mint a szamojédok érkezését követően. A lapok azt írták, hogy a család az északi Jeges-tenger mellől, 135 napos szánutazás után, Varsón és Krakkón át érkezett Budapestre. A bagolyvár előtti tisztáson állították fel szarvasbőrből készített jurtájukat, amire fegyvereiket aggatták. A család férfi tagja időnként a szánba fogta néhány szarvasát, és elhajtott a bámészkodók előtt, bár arról nem írtak a lapok, hogy ez miként volt lehetséges száraz időben. Azt sem sikerült kideríteni, hogy valójában ki menedzselte a szamojédokat.

Két év múlva ismét egy Hagenbeck szervezte csoport érkezett. Ezúttal Ceylon őslakosai, a szingaliak mutatták be népszokásaikat. A negyven főből álló társaság párducot, óriáskígyót és egy egész elefántcsordát hozott magával, ők maguk pedig „delejező táncukkal” kápráztatták el a közönséget. Hagenbeck vállalkozásának sikerét jól mutatja, hogy európai turnéjukra több mint 1 millióan váltottak je­gyet, Budapesten két hét alatt 65 ezren.

1885 fontos évszám a Városliget történetében – ekkor rendezték meg az Országos Kiállítást, a legnagyobb ipari vásárt. A nagyszabású eseményre az állatkert is készült, például ekkor szereztek be egy oroszlánfókát. A szezon kezdete előtt Serák hosszabb európai körutat tett, meglátogatta az összes németországi és hollandiai, illetve a párizsi állatkertet. Igyekezett szorosabbra fűzni az üzleti és a kollegiális kapcsolatokat, talán ennek köszönhető, hogy a nagy kiállítás idején egy szudáni arab csoport vendégszerepelt az állatkertben, bár a legnagyobb szenzációt Silberer Viktor bécsi léghajós jelentette.

Seráknak az 1886-os évet is sikerült emlékezetessé tennie, ekkor ünnepelte az állatkert huszadik évfordulóját. A szezont a sziú indiánok látogatása nyitotta, akik 15 vadlóval érkeztek, az állatkert területén felállított sátraikban éltek, egyszerű bőrruhát viseltek, kifestették magukat, és ha nem lovagoltak, akkor törzsi táncot jártak. De náluk is nagyobb érdeklődést váltott ki az az „embertani bemutató”, melynek során a fejüknél összenőtt lokanói sziámi ikreket lehetett megtekinteni. Ekkor már a főváros, a 20 éves ünnepségsorozatra való tekintettel azt is engedélyezte, hogy sátras cirkuszi előadásokat rendezzenek, így hát 1887 nyári szenzációját a Cirque International vendégszereplése jelentette: a művészek 35 lóval parádéztak. Egy év múlva ismét néprajzi bemutatókat tartottak, áprilisban egy olyan lapp család érkezett, melynek tagjai szarvasaikkal éltek együtt bútorozatlan sátrukban, s „halk zümmögő hangon énekeltek”. Nyáron az Ashanti törzs 22 tagja, Hamburg, Passau után érkezett Budapestre, és „testi ügyességükkel, hatalmas erejükkel, fegyverforgatási képességükkel ejtették ámulatba a közönséget”. A „négereket” kutya- és majomszínház követte, a szezont pedig Miss Krao, „a borneói majomlány” szerepeltetése zárta, aki sikerét annak köszönhette, hogy a hypertrichosis (túlszőrösség) nevű ritka betegségben szenvedett.

Felszálló és leszálló

A népvándorlás az évtizedforduló után is folytatódott, 1890–91-ben 40 fős beduin karaván érkezett Triesztből, majd megint a sziúk, végül a „szuahéli szerecsenek” Zanzibár környékéről. Egy évvel később „a dahomeji király vérszomjas, félelmet nem ismerő testőrségéből” 40 amazon volt a szenzáció. A harcias nők félig kék, félig vörös szoknyát viseltek, „bemutatójuk imádságból, fegyverforgatásból, rohamból és áldozati táncból állt”. 1894 tavaszán 22 fős lapp csoport tartott bemutatót, nyáron ismét feketéket, „a dinkák faluját” szerződtették, majd újra indiánokat…

Mivel az 1896-os millenniumi ünnepségek helyszínéül a Városligetet jelölték ki, a beruházás az állatkertet is jótékonyan érintette. Felújították az állatházakat, a főkaput, a kerítést, új állatokat vásároltak és persze újabb néprajzi karavánokat szerződtettek, a lassan megszokottá váló afrikai törzs mellett ezúttal egy kínait. A tonkingi falu produkciója mellett a tavon hadibemutatókat is tartottak, ami az akkori csúcstechnológiát testesítette meg: kicsinyített, elektromos hadihajók csatáztak. A beruházásoknak, a show-nak és nem utolsósorban a millenniumi érdeklődésnek köszönhetően a látogatók száma az egekbe szökött, több mint ötszázezren keresték fel 1896-ban az állatkertet. Ám ezután hamarosan megkezdődött a lassú, de biztos hanyatlás. Igaz, hogy etnográfiai bemutatókat (egyre csekélyebb érdeklődés mellett) 1902-ig tartottak, de sem ezek, sem a szerződtetett egyéb mutatványosok nem tudták megmenteni a létesítményt a csődtől; a közönség új, modernebb attrakciókra vágyott, a „néprajzi karavánok” ideje lejárt.

Meglehet, ezek a bemutatók bennünk ma már valamiféle viszolygást kelthetnek – de ne legyünk igazságtalanok! Nem arról volt szó, hogy „állatnak tartott” embereket mutogatnak rácsok között, hanem arról, hogy az állatkerteknek a 19. század végén teljesen más volt a „filozófiája”, elsősorban a szórakoztatás. Márpedig azon belül leginkább épp e bemutatók tekinthetők „ismeretterjesztőnek”, akkoriban ugyanis az útleírásokat leszámítva a kor embere szinte kizárólag e különleges helyzetben ismerkedhetett meg távoli kultú­rák­kal, népekkel.

szerző
Perczel Olivér
publikálva
2016/50. (12. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs