Tudomány

„A Hold nem érdekelte”

Matt Damon visszatért a Marsról, Obama a 2030-as évekre tette, hogy mások előtt is nyitva álljon a bolygó. Ilyen előzményekkel indult útjára a National Geogra­phic új produkciója: a Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozatban felerészt a tudományé, fele­részt a történetmesélésé a terep. A Magyarországon forgatott produkció szakértőjével beszélgettünk.

Bevezetés a sztálinizmusba - Emlékév 1948-ban

A történelemhamisítás, a leegyszerűsítés, az önigazolás nemcsak mostanában kötelező elemei az emlékezetpolitikának. Hatvannyolc évvel ezelőtt, amikor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc századik évfordulóját ünnepelték, a kommunisták faragtak maguknak emlékművet Kossuthból, Petőfiből.

„Gátolni az idegrendszer öregedését” - Acsády László az agykutatás forradalmáról

Forradalom zajlik az agykutatásban: már az utóbbi évtizedben is sokkal többet tudtunk meg központi vezérlőnk működéséről, és a távlatok beláthatatlanok. Az alvás, a tanulás és a felejtés, az álmok, a kreativitás titkairól, mechanizmusáról is kérdeztük az MTA doktorát. Ez az interjú az első darabja a Narancs most induló tudósportré-sorozatának.

„Szinte minden második” - Kende János történész a spanyol polgárháború magyar résztvevőiről

A nyolcvan éve kezdődött spanyol polgárháborúban, a köztársaságiak oldalán harcoló Nemzetközi Brigádok magyar tagjai sokszor kalandos úton jutottak ki. Közülük kevesen keveredtek haza a világháború végére, és többük számára csak akkor kezdődtek a megpróbáltatások – erről beszélgettünk a munkásmozgalom történetének kutatójával.