Vérünkre szomjazik - Az ágyi poloska

Tudomány

Az ágyi poloska kellemetlen parazita. De mégis, milyen állat lehet az, amelyik legszívesebben embervérrel táplálkozik?

A poloska egyike azon istencsapásoknak, melyekről a modern ember hajlamos azt gondolni, hogy ebben az életben már nem fenyegethetik. Pedig nagyot hibázik, aki lebecsüli az apró állatokat, mert még mindig képesek megkeseríteni az életünket. Már csak a tágabb ismeretségi körünkben végzett adatgyűjtés is meggyőzhet arról, hogy a poloskavész korántsem a múlté, s manapság is szükség lehet a régi praktikákra és az újabb keletű módszerekre is.

Álmunkban szipókál

Az ágyi poloskánál kevésbé feltűnő rovar látszólag alig van a földön - ezzel szemben a jelenlétére kihegyezett kissé paranoid megfigyelő rögvest észlelné, ha egyszer a rejtőzködésben világrekorder lény hagyná magát. A vérszopó poloska rokonságára is érdemes kitérni: a rovarok osztályán belül a félfedeles szárnyúak rendjéhez, azon belül a poloskák alrendjéhez, a vérszívópoloska-alkatúak alrendágába tartoznak. Ennél mélyebbre nem is kéne hatolnunk a filogenetikus fa ágai-bogai közé - innen már csak durvább dolgok jönnek. Annyi biztos, hogy az ágyi poloska 4-8 milliméter nagyságú, jellegzetes vörösesbarna színű, szárnyatlan rovar, melynek sajátos szipókája van. Még ennél is rémisztőbb, hogy lábain karmok és tapadókorongok találhatók, amennyiben a vérszívó poloska legalább macskaméretű volna, biztosan belehalnánk a félelembe - nem tennénk le a nagyesküt, hogy a Zs horror kategóriában nem készült már óriáspoloskás zsánermű...

A rém erős nagyításban

A rém erős nagyításban

 

 

Torán (ez a rovarok testének középső szelvénye "deréktájt") egy soha be nem záródó bűzmirigy található, melynek folytonos működtetésével a poloska kedvesen tájékoztat bennünket arról, hogy a lakás már nem kizárólagos birtokunk. Az ágyi poloska élete is több szakaszból áll, hiszen ő is kifejléssel éri el az érett, majd a rovarléptékben mért aggkort. Egy nőstény 1-2 évig tartó, ám addig is tartalmas élete során naponta lerak 2-3 petét, amelyeket gondosan felragaszt búvóhelye talapzatára. Röpke fejszámolás után is kiderül, hogy egy poloska utódainak száma évente akár ezer is lehet! Tíz nap kell ahhoz, hogy petékből kikeljenek a lárvák - ezek pedig öt vedlés után válnak ivaréretté. Apropó, vedlés: miután az ágyi poloska igazi dandyhez méltón sűrűn cseréli kültakaróját, jelenlétéről, sőt kedvenc vonulási irányáról is bizonyságot szerezhetünk levedlett felöltőit követve. A külcsín megújítása természetesen áldozatokkal jár - mármint a mi részünkről, elvégre a vedléshez embervért kell szívnia. Nyáron amúgy 60 nap alatt kész, ivarérett példányok fejlődnek ki, de nehogy azt higgyük, hogy ennek nyomán leszoknak addigi destruktív, parazita vámpíréletmódjukról. A nemzedékváltás mindenesetre zökkenőmentesebben megy, mint nálunk, embereknél: évente 3-4 új generáció veszi használatba szipókáját, így a megújulás folyamatos. Az ágyi poloska mindezt (talán a kötelező szemérem parancsára) alapvetően sötétben szereti csinálni. Fénykerülő állat lévén nappal inkább hasadékokban, repedésekben, a bútorok réseiben, a küszöbök alatt, esetleg könyvespolc sötét zugaiban, a kötetek között bújik meg - itt is szaporodik, ám még a párzáshoz is embervérre van szüksége. A búvóhely kiválasztása szempontjából lényeges, hogy ne csak sötét, de zaj-, huzat- és rezgésmentes is legyen (szerencsére kerüli a hifiberendezéseket), s ha meglelte a rést, olyan mélyen húzódik annak mélyére, hogy hasa és háta is érintkezzen a hasadék falaival. A poloska szívesen vándorol felfelé, ezért gyakran a képkeretek, függönytartók, csillárok felfüggesztési helyeinél, a felső ablakkeret vagy a falrések között tartózkodik, de ágyrepedésekben és ruhaneműk között is meghúzódhat. Mikor tápcsatornája teljesen kiürült, és teljesen besötétedett, szörnyű szomjúságtól hajtva éji kalandtúrára indul - ebben megint csak szinte áldozatai szokásait majmolja. Legszívesebben a napfelkeltét megelőző órákban táplálkozik (belőlünk), bár sokáig keresi áldozatát, mivel nem tartozik éppen a legügyesebb paraziták közé. Érzékszervei fejletlenek, minden szempontból vaksi, az embert (a körülöttünk kialakuló hő- és párakülönbségről és a szén-dioxid-kibocsátásról) csak közvetlen közelről találja meg a fején található érzékelő csápok segítségével.

Éppen ezért a nedves, nyirkos, vízgőzzel teli helyiségeket egyáltalán nem kedveli - egy mosodában például biztosan nem támad ránk. Melegben minden másnap kívánja meg az embervért - hűvösebb időben elég neki a heti egyszeri átömlesztés. Ragaszkodik a testnedveinkhez, állatvért csak végszükség esetén s alighanem méla undorral fogyaszt.

Hidegben rendkívül sokáig tűri étlen-szomjan, szobahőmérsékleten táplálék nélkül is életben marad 2-3 hónapig, ha ennél tovább hagyunk üresen egy poloskás lakást, visszatérve már a kis parazitáktól mentesen találjuk. A vérszívásra alkalmas helyet a szívókája végén található érzékszervével tapogatja ki, szúrósörtéjének végét szondaként használja, gyakran egymás mellett többször is megszúrja bőrt, mire megtalálja a kívánt eret. Leggyakrabban a nyak-, boka- és csuklótájékon szív vért, a viszketés azonban csak a vérszívás után órákkal jelentkezik. Mindez nem is csoda, hiszen gyakorlott orvosápolókat megszégyenítő módon csapolja meg vénáinkat. Miután nagy nehezen rálelt áldozatára, az ágyi poloska szipókáját elővéve egyszerre két csövet szúr az emberbe. Az egyiken keresztül véralvadásgátló és helyi érzéstelenítő vegyületeket juttat a szervezetbe, míg a másikkal meg is kezdi vérünk csapolását. Ez a fajta jóízű szürcsölés öt perctől akár harminc percig is eltarthat, s ebből az áldozat (a poloska számára) ideális esetben semmit sem érzékel.

Utólag persze minden kiderül. A vérszívás helyén kiütésszerű duzzanatok keletkeznek - mindezek a szervezet allergiás reakcióját jelzik a szervezetünkbe került poloskaalapú fehérjék detektálása nyomán. Az allergiás reakciók nagysága eltérő lehet attól függően, hogy immunrendszerünk mennyire érzékeny a vérszívás során belénk injektált idegen anyagokra. Általában "csak" égő, viszkető érzés, és kis piros duzzanatok tapasztalhatók, de ezek lehetnek nagyobbak is. Ilyen esetben érdemes felkeresni a bőrgyógyászt, hogy adjon rá valamilyen kenőcsöt, legalább a kellemetlen viszkető, égő érzés csökkentésére. Bár vannak kórokozók, amelyek képesek megtelepedni az ágyi poloska szervezetében és szívószervein, laboratóriumi vizsgálatok szerint valószínűtlen, hogy egy ágyi poloska fertőzéseket juttasson egyik emberből a másikba. Csípésükkel inkább kellemetlenséget okoznak, ami bár szélsőséges is lehet (anafilaxiás rohamok), csak nagy ritkán okoz komplikációkat.

Néha kétségeink is támadhatnak, hogy friss duzzanatainkat melyik parazitánk okozta - elvégre a poloska csípésének nyoma is emlékeztet a szúnyogcsípésre. Ám ha éppen nincsen szúnyogszezon, s esténként nem halljuk a kis dögök zümmögését, másnap mégis viszkető csípéseink vannak, kezdhetünk gyanakodni.

Az ágyi poloska jelenlétére legerőteljesebben az ágyneműhuzatokon felbukkanó vérfoltok utalnak. Ha ugyanis óvatlan forgolódásunk közben véletlenül agyonnyomnánk egy már teli bendőjű, jóllakottan bíborszínű, kikerekedett példányt, úgy a gyomrában található vér szétfolyik a lepedőn, ami hüvelykujj méretű vérfoltot hagy rajta. Tetemeik és luminál nélkül is felismerhetők ürüléknyomaikból, melyek homokszem nagyságú fekete foltok. Ezek könnyen észlelhetők az ágyon, vagy egy kis kutakodás után réseknél, repedéseknél, ahol előszeretettel meghúzódnak az ágyi poloskák.

Az otthonunk az övé

A vérszívó poloskát ragaszkodó természete rendre egy adott helyhez köti, és amennyiben állandó vérforrás áll rendelkezésére, s oktalan módon nem zavarjuk nappali álmát, nem is szívesen hagyja el otthonunkat.

Lusta állat lévén inkább viteti magát: leginkább passzív alapon terjed - leggyakrabban különféle használati tárgyakkal (bútorral, képpel, bontásból származó építkezési faanyaggal stb.), csomagokkal, illetve a szállító kocsik közvetítésével. Központi fűtéses lakóházon belül a szomszédos lakásokba a csövek áttörési helyein keresztül aktív módon is bekerülhet. Jelenléte (olcsóbb) szállodákban, gyermektáborokban és egyéb tömegszállásokon is megszokott: mivel itt folyton jönnek-mennek a vendégek, egy átfogó poloskairtást rendkívül nehéz megszervezni. Ráadásul a fluktuáció révén folyamatosan hozzák-viszik vérszopó barátainkat. Egy jó nyaralás végén, a becsomagoláskor könnyen haza lehet vinni emlékül néhány ágyi poloskát. Használt bútorok, lomtalanításkor ki-, majd hazavitt tárgyak, antikváriumban vásárolt könyvek mind fertőzöttek lehetnek. A használt ruhák ugyanakkor mosva kerülnek a polcokra, ezért legalább a turkálókban vásárolt ruháktól nem kell félni. Meghökkentő, de az új bútorok is okozhatnak meglepetéseket - könnyen elképzelhető, hogy szállítás és raktározás közben poloska kerül a csomagolásba. Bár kicsi az esélye, érdemes az új bútorokat óvatosan kicsomagolni, a csomagolóanyagtól azonnal megszabadulni és a bútort egyszer átporszívózni. A bizonytalan eredetű tárgyakkal, az egyik lakásból a másikba átkerült bútorokkal érdemes elővigyázatosnak lenni.

Ha egy lakás fertőzött, az ágyi poloska könnyen át tud masírozni a szomszédba - ehhez elég, ha a szigetelés nem tökéletes (szinte soha nem az). A panelházakban tipikus ez a fajta elfertőződés: nem kell nagy résnek lennie, és az ágyi poloska igazi akrobata, könynyen átpréseli magát akár a villanyvezetékeken keresztül is.

A poloska ellen akadnak ősi védekezési módok: például az ágy mind a négy lábát vízzel teli konzervdobozba állítani: a poloska elcsökevényesedett hátsó szárnyai miatt repülni és úszni sem tud. Erről a módszerről persze ordít a defetizmus - egy idő után nem lehet megúszni az irtó hadjáratot - pláne, ha a lény már az ágyba költözött. Az erre szakosodott (és magukat kaseroló) rovarirtó cégek nem nagyon javallják a boltban kapható flakonos rovarirtókat, mondván: ezzel sosem lehet maradandó eredményt elérni, s mert olyan szerre van szükség, amely akár egy hétig aktív.

Azért meg lehet próbálni a szórópalackos vagy a hidegfüstös eljárást, de ügyelni kell arra, hogy minden fertőzött zugba jusson a méregből. Ehhez szó szerint igen alaposan fel kell forgatni a lakást - és mosógépbe mindennel, amit melegebb vízzel ki lehet mosni. Arra sem árt ügyelni, hogy bizonyos poloskakolóniák már rezisztensek lehetnek egyes használatban lévő rovarirtó szerekre (ezért kell többet kombinálni), továbbá a petéket ezek sem pusztítják el, azért az eljárást meg kell ismételni a számított kikelési idő elteltével.

Mint már mondtuk, a poloskák - friss, vérrel telt gazdatest távollétében - csak lustán mozognak, ezért az elpatkolást sem kapkodják el.

Neked ajánljuk