Remek kezdeményezés volt a Magyar Földtani és Geofizikai Intézettől (MFGI), hogy elkészítette Magyarország első felszíni földtani térképét - ide is kopizzuk a link címét: http://loczy.mfgi.hu/flexviewer/atlasz200/ -, hadd bújja mindenki a maga mulatságára. Az efféle atlasz látszólag (és szigorúan spekulatív alapon!) csak szakmabéliek, például geológusok, esetleg bányaipari vállalkozók és az érdeklődő laikusok, a notórius természetbúvárok, a megszállott túrázók vagy a tévé/számítógép előtt ücsörgő virtuális világjárók számára volna érdekes. Valójában azonban mindannyiunk szempontjából több-kevesebb fontossággal bír annak ismerete, hogy házunk sziklára, löszre, tőzeglápra avagy futóhomokra épült-e.
Fenyvesekkel vadregényes
Az elterjedt, ám alaptalan hiedelem szerint a mai Magyarország földtani szempontból nem túl izgalmas hely. Túlnyomó részét geológiai mércével nézve rendkívül fiatal ilyen-olyan üledékek és öntéstalajok alkotják, ezek nagyjából egybeesnek hazánk terjedelmes síkságaival, homokpusztáival és lankás dombvidékeivel. Nos, az online atlasz tanulmányozása nagyban dekonstruálja eme nézeteinket, bár tény, hogy mondjuk a Nyírség és a Kiskunság uralkodó felszíni formája a sivatag, pontosabban a futóhomok. (Ez biztató lehet bizonyos zsánerműfajok jövője szempontjából, és nem csak a légiósfilmek vagy a stoner/desert rock honi felvirágzására gondolunk.) Kétségtelen, hogy a hazánk képét formáló nagy földtani mozgások következtében hazánk jó része alaposan lesüly-lyedt, felszínét pedig jégkorszaki eredetű finom por (lösz) vagy a folyók hordaléka borította be, de lenn, a mélyben akkor is ott maradt a múlt letörölhetetlen nyoma.
Tudjuk, botorság egy alapvetően a felszíni formákat leképező (kvázi kétdimenziós) atlasztól elvárni, hogy betekintést engedjen a mélybe - amúgy az MFGI honlapján effélék is láthatók -, pedig egy futurisztikus, háromdimenziós geológiai térképen bizony láthatóvá válna az is, amit eltakar a több kilométer vastag kavics, homok és agyagtakaró: a főváros pesti oldalán húzódó dolomitláncolatot, vagyis a Gellért-hegy folyó alatti és folyón túli folytatását, magányos bazaltkúpokat és eltemetett vulkanikus hegyláncokat, vagy még régebbi gránitrögöket, földtörténeti ókori röghegységeket - az Alföld nagyjából sík vidéke alatt! De ne legyünk telhetetlenek, becsüljük meg, amink van, s örvendjünk, hogy kisszámú, maximum középhegységnek nevezhető magaslataink és azok szűkebb-tágabb környezete milyen gazdag földtani reliktumokban. Ha pusztán a turisztikailag is értelmezhető, bejárható geológiai tanösvényekkel, szabadtéri múzeumokkal és különleges látnivalókkal ismerkednénk, a térkép ebben is segítségünkre van. Mikor a képernyő bal oldalán található csúszkával kellően közel jutottunk a felszínhez, a nagyobb felbontásban hirtelen a hihetetlen sokféleség tárul elénk - sokszor már a többször is alázott alföldi, kisalföldi, dombos dunántúli régiókban, de leginkább a hegyek környezetében. S ekkor láthatóvá lesznek azok a kitüntetett, némi (általában csekély) erőfeszítéssel személyesen is megközelíthető pontok (a főváros területén és környékén például a Gellért-hegy, a Várbarlang, a Pál-völgyi, Mátyás-hegyi- és Szemlő-hegyi-barlang, valamint a Tündér-szikla), amelyekre kattintva egy kis ablakban külön, többnyelvű információt kaphatunk az adott geológiai fenoménről. Ugyanezt mondhatjuk el a termálfürdőkről vagy a geológiai tanösvényekről. A bónusz információk alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy mennyi mindent köszönhet az utókor a gondos, bár akaratlan feltáró munkát végző néhai bányászoknak (a hegyek belseje legszemléletesebben az elhagyott kőfejtőkben tárul fel). S az is, hogy eleink számára mekkora kincset jelentettek az erózió által lepusztított környezetükből mindinkább kiemelkedő vulkáni kúpok vagy a viszonylag kemény üledékből álló magaslatok - ezekre épült manapság már csak rom formájában leledző váraink többsége.
Triász, jura, kréta
A térkép azt az örömet is megszerzi a célzatos szemlélődőnek, hogy szinte minden pontjára kattintva felvilágosítja: az adott színes sáv milyen kőzetből épült fel (innen már csak egy lépés, hogy utána is nézzünk az adott formációnak). Ha a rendszer semmit sem dob ki, az leginkább arra utal, hogy a továbbiakat a környékeken fellelhető geológiai forrópontokra kattintva lehet beszerezni. S bár e tekintetben a térkép nem kényezteti el a felhasználót, de némi logikával következtetni lehet a térképen az egyes kőzettípusokra alkalmazott betű-szám jelrendszer kódolási logikájára. Annyi biztos, hogy a nagybetűk a geológiai periódusokra utalnak (például K= kréta, J=jura, E=eocén, M=miocén stb.), a mellettük lévő számok pedig az azokon belüli korszakolásra. S ezúttal a Pz sem páncélost jelent, hanem a földtörténet igen korai, proterozoikumi (előidei) periódusából fennmaradt kőzeteket - figyelem, nálunk ilyenek is találhatók! Hazánk területén a felszínen a legöregebb kőzetek valószínűleg a zempléni Vilyvitány mellett maradtak fenn: az itteni, geológiai tanösvény mentén tanulmányozható kiterjedt csillámpala rög 900 millió éves, de az Alföld alatt, a mélyben akadnak 1,1 milliárd éves kristályos palák is. A másik véglet a földtörténeti negyedidőszak (a térképen Q-val jelölve), amelynek hosszabb, pleisztocén (p) és hozzánk közel eső, még csak rövid ideje tartó holocén (h) korszakában keletkezett Magyarország felszínének túlnyomó (látszólag unalmas) része (azért ne feledjük, hogy még a pleisztocénra is áthúzódtak a magyarországi vulkanizmus utolsó nyomai, melyeket leginkább Salgótarján környékén tanulmányozhatunk). Amúgy ha Magyarország kőzeteit szeretnénk közelről szemügyre venni, sőt megtapogatni, elég ellátogatni a Ludovika térre, ahol a Magyar Természettudományi Múzeum (most már részben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem...) előtt, a parkoló szélén kronologikus sorba rendezve látható vagy kéttucatnyi böhöm nagy kőzetdarab - a kópházai kristályos palától a vásárosmiskei bazaltig.
Nagyobb városainkat többnyire fiatal üledékeken húzták fel: Budapest pesti oldala például felső pleisztocén, azaz a pleisztocén kései periódusából származó, folyóvízi-eolikus homokra, esetleg alsó pleisztocén folyóvízi agyagra, aleuritra, kavicsra és homokra épült, ezért is csak reménykedhetünk, hogy kibírna a város, mondjuk, egy közepes földrengést. Ehhez képest áldhatják a budaiak jó sorsukat, hogy ők eocén kori budai márgára, triász kori hárshegyi homokkőre, esetleg dolomitra húzhatták fel hajlékaikat. S hogy egy másik példát említsünk, hasonlóan izgalmas Pécs környékének geológiai képe. Míg nyugat felől csaknem a városig húzódnak azok a perm korabeli üledékek (kővágószőlősi vörös homokkő), amelyek alatt komoly uránkincs is rejtőzik - északkeleti irányból a jura kori, szintén üledékek közé zárt széntelepek konkrétan a város közigazgatási határain belül húzódnak, s az aktívan 2004-ig művelt Karolina-külfejtés manapság is megszemlélhető földtani attrakciót kínál, többek között egy majd 100 méter mély bányatóval a közepén.
