Az elhallgattatott belgrádi kalózrádió, a B92 története bejárta a világsajtót: bár az adászavart és kimaradást hivatalos indoklás szerint egy koaxiális kábel beázása okozta, a B92 azóta is folyamatosan ad az Interneten, világméretűvé tágítva korábban csak Belgrád belvárosára terjedő vételkörzetét. Régi barátaim, az amszterdami xs4all független Internet-szolgáltató (Amsterdam D.C., MaNcs, 1995. március 30.; Amszterdam online, MaNcs, 1995. augusztus 24.; Techno-anarchisták vagyunk, MaNcs, 1995. november 30.) hackerei megoldották először is a szerb és angol nyelvű hírek napi digitalizálását, majd a folyamatos élő adást, amelyet az http://-www.xs4all.nl/"opennet/ címen hallgathatunk, ad absurdum Belgrádban is.
A történet
azonban jóval régebben kezdődött, mert míg a térség többi államában a nyolcvanas évek végén történt fordulatban a számítógép-hálózatok nem játszottak valódi szerepet, a volt Jugoszlávia utódállamaiban a háború kezdete óta tényező a digitális médium. (Előadásomban az újabb keletű problémák előtt a magyar rendszerváltásról szólva a stencil, a fénymásológép és a fax nyújtotta cenzúrázatlan, ám analóg content-providing mellett elsősorban a német szatellitadók reklámspotjainak tulajdonítottam forradalmi szerepet. Bár a Gorenje hűtőszekrény nem éppen egy űrfegyver, valószínűleg számosabbak az érdemei - hála a COCOM listának -, mint az összes akkori számítógép-hálózaté együttvéve, amelyektől a rendszer mégis tartott valamelyest: a nyolcvanas évek legvégén az épülő magyar egyetemi hálózaton több rendszergazdát is megkerestek, néhányat talán be is szerveztek az állambiztonság emberei, pedig hol volt még akkor a RealAudio.)
A délszláv térség
népeitől nem ennyire idegen a networking koncepciója, a háború kitörése előtt Kelet-Európában ők rendelkeztek a legfejlettebb amatőr rádiós hálózattal, és számítógépes levelezőrendszerek is működtek. Ezek nagy része megsemmisült, de sikeresnek bizonyult az 1992-ben indult ZaMir Transnational Net, egy store-and-forward rendszerű levelezőrendszer, amely a maradék telefonvonalak csekély kapacitását a legoptimálisabban (low-end, így a cybersznobok) kihasználva, Németországon keresztül teremtett kapcsolatot Bosznia, Horvátország és Szerbia egymástól elszigetelt városai között (ZaMir, MaNcs, 1995. május 25.). A külföldön élő vagy oda menekült bosnyák, horvát és szerb számítógépesek irdatlan mennyiségű weboldalt és elektronikus fórumot termeltek (külön történet az ezeken a fórumokon zajló, helyenként eldurvult hangvételű virtuális háború a különböző nemzetiségű és politikai beállítottságú megszólalók között), és nem véletlen az sem, hogy a meghamisított választásokat követő belgrádi tüntetéssorozat, a Protest96 diákok által szerkesztett, nyilatkozatokkal, sajtóanyagokkal, képekkel és beszámolókkal naponta frissített hivatalos kiadványa az Interneten található (http://galeb.etf.bg.ac.yu/"protest96/) és számos nyugat-európai és amerikai szerver is tükrözi.
A jugoszláv panelben
felszólaló Novica Milic, belgrádi szerb irodalmár előadásának fényében nem meglepő a B92 elhallgattatására irányuló szocialista erőfeszítés: a háború idején a rádió a Zöld aligátor című szám lejátszásával (a telefonos riasztást követően az adott kerületben élő fiktív hallgató kívánságára) rendszeresen jelezte, hogy Belgrád melyik kerületében folyik kényszersorozás. A Protest eseményeiről egy külföldi tulajdonban lévő bulvárlapon kívül csak itt értesülhetnek a polgárok, mostanra pedig fénykorát éli a média-hacking: az egyik kereskedelmi tévéállomás rendes éjféli pornófilmjét nemrégiben kalóz-tévéadó zavarta meg, a CNN-nek a tüntetésekről készült képsorai interferáltak az igen magas nézettségű műsorral. A belgrádi fejlemények időközben háttérbe szorították Bosznia változatlanul rendezetlen helyzetét, az aktualitásra éhes nemzetközi sajtóban egyre kevesebb híradás szól a legtöbbet szenvedett régióról. Frank Tiggelaar holland webmester az Erlangenben élő bosnyák Damir Tomicic segítségével Bosznia-oldalakat kreált (http://www.xs4all.nl/"frankti/), a beköszöntő szerint azért, mert "Bosznia feledésbe merülésének lehetősége a nyugati sajtóban máris ijesztő valósággá vált". Wam Kat, a ZaMir elvarázsolt boszniai rezidense - aki holland állampolgárként rendszeresen átjárhatott a frontokon annak idején - háborús naplóját és az újjáépítéssel kapcsolatos kendertermesztési akciótervét (Hemp for Bosna!) ismertette, majd Eric Bachman, a hálózatot irányító joviális amerikai békeaktivista és fundraiser a ZaMir Internet-szolgáltatóvá való alakulásának lehetőségeiről szólt. A ma már több mint ötezer felhasználót számláló hálózat fórumain folyó többéves nyilvános eszmecserének ugyanis nem sok nyoma van az Interneten, ehhez több pénz kellene.
A finanszírozás kérdése
legélesebben Michael Linder és Jim Bartlett előadásában került terítékre, akik vérprofi, azonban sajnálatosan rövid életű webkiadványt (http: //www.linder.com/berserk/berserk.html) készítettek Boszniáról 1996 januárja és augusztusa között. Linder igazi amerikai médiacápa, idősödő, két méter feletti, baltaarcú óriás, a Fox Television egykori producere, olyasmik fűződnek a nevéhez, mint az America´s Most Wanted, a Reality TV és a Future Quest. A Jesse Jackson Show producereként elkísérte Jacksont Bagdadba, ahol több száz amerikai túsz szabadon engedéséről tárgyaltak sikeresen, hálózati homepage-én az egyik képen éppen Szaddám Huszeinnel jattol. Aztán jött az interaktív média, és a Santa Féből szalajtott, a Wiredben is tárgyalt munkásságú Jim Bartlett, egy apró, mindig vigyorgó, kölyökképű emberke, aki - miközben a konferenciát szervező két fiatal princetoni szociológiaprofesszor, Tom Levin és Tom Keenan, szekérderéknyi wienerschnitzel képében falja Európát és a multimédia tizenkilencedik századi gyökereiről értekezik - benyomva, IFOR feliratú baseballsapkában katonadalokat énekelget Berlin egyik elegáns osztrák éttermében. Bartlett történelmet tanult, és három évet töltött a hadseregben, aztán - saját bevallása szerint közös kedvencünk, Hunter S. Thompson hatására - az újságírás (new journalism, man) felé fordult: négy éve hátizsákkal és laptoppal Boszniába érkezett, ahonnan e-mailben küldözgeti tudósításait és fotóit (kedvenc mondása Robert Capától való: "ha nem elég jók a képeid, nem vagy elég közel") mindenkinek, aki megveszi. A helyszínen tartózkodó nagyok (BBC, Reuter, Newsweek) afféle szafarivezetőként alkalmazzák: aknaszakértő, és ismeri a terepet. Más hadszíntereken is szívesen barangol, Berserkistan Csecsenföldön ugrott be neki, ami aztán tiszavirág-életű főszerkesztői pozíciót hozott a sokak szerint a legjobb, fénykorában napi százharmincezer olvasót számláló, naponta frissített független webzine-ben, amely azonban túl sokba került Lindernek, így fél év hiábavaló szponzorkeresés után felfüggesztette a megjelenést. Előadásában figyelmeztetett arra, hogy míg sokan a független újságírás fellegváraként ünneplik az Internetet, a hagyományos médiabirodalmak már megjelentek a hálón (CNN interactive, MSNBC, Reuter stb.), és lenyúlják a hirdetési pénzek túlnyomó részét. Linder szponzorálási kérelmét a Microsoft azzal utasította el, hogy exkluzív szerződése van hírszolgáltatásra az NBC-vel, ez a tendencia pedig hírmonopóliumot teremthet az Interneten is.
A monopóliumkérdésre
különösen érzékeny Kelet-Európában érthető ez az aggodalom. A nonprofit hollandok fikázták Lindert úgymond kommerciális hozzáállása miatt, de ha összehasonlítjuk az eredményt, profi site csak nagy munka-, idő- és nem utolsósorban pénzbefektetés árán realizálódik: a virtuális sajtónak is vannak anyagi vonzatai. Más irányból támadott Masha Gessen, a moszkvai Itogi (vmésztye sz Nyúzvík, még csak százezer példány, mentegetőzik, nemrég indult a lap) szimpatikus, kopaszra borotvált fejű, keményvonalas feminista újságírónője, aki azt kifogásolta, hogy Linder nem foglalkoztat több nőt (ez picit komikus volt, tekintve, hogy mindösszesen ők ketten plusz egy webmester dolgozott a projekten). Bartlett felajánlotta neki, hogy kísérje el Kosovóba, ahová a konferencia után - ezúttal az USA Today színeiben - rögtön elindul, mert feltételezése szerint, ha a belgrádi tüntetők megbuktatják Milosevicet, ott azonnal megszólalnak a fegyverek. Bob Horvitz, a Soros-féle Internet-program egyik szürke eminenciása a kelet-európai host-sűrűségre és növekedési rátákra vonatkozó statisztikákkal szórakoztatta a nagyérdeműt olyan módon, hogy közben az alapítvány a nyílt társadalom magasztos célkitűzésének jegyében fogant Internet-stratégiáját illetően egy cseppet sem lettünk okosabbak, pedig lettek volna kérdéseim. Friedrich Kittler, egy idősödő cyberguru a Humboldt egyetemről - nyelvészprofesszor amúgy, többek között arról híres, hogy programozni tanítja a bölcsészhallgatóit, mondván, hogy a huszonegyedik század küszöbén senki nem nevezheti magát nyelvésznek, aki nem ismer legalább két fejlett programozási nyelvet -, nagy ívű, posztmodern és öniróniától sem mentes előadásban villantotta meg hihetetlen műveltségét a hidegháborús hálózatok terén. Esténként aztán a Kreuzbergben őshonos
Pit Schultz nettime-führer
(a nettime levelezőlista és archívum a Wired egyik legjelentékenyebb összeurópai antidótuma, egyik levelezőtársunk, a cybertorgyán, ám Amerikában szent tehénként tisztelt J. P. Barlow az Electronic Frontiers Foundationtől például rendszeresen fikázva van: http://www.desk.nl/"nettime/) bevitte a népet a sűrűbe: Construction Zone, toronydaruk, buldózerek, a több kilométeres körzetben feltúrt Potsdamer Platz úgy néz ki, mint egy külszíni lignitfejtés, aminek a közepén meghagyták a Reichstagot. A legnagyobb gödör szélén álló háromemeletes, fém-füstüveg építésű InfoBoxban számítógépek segítségével virtuális sétát tettünk az eljövendő kormányzati negyedben - germán megalománia, egyébként is mindenütt építenek, a falból meg már mutatóba is alig akad, annyira szégyellik -, majd elnyeltek minket a Prenzlauer Berg acidmuzsikától hangos pincekocsmái. Éjfél utáni szórakozóhellyé alakított metróállomások és hentesüzletek, szakadt vakolat, pszichedelikus dizájn, dédéer-nosztalgia, kék hajú csajok fémbakancsban és autonómba oltott raverek, itt hímzett virágmintás svájci parasztingemben sem lennék elég excentrikus: Tilos az Á on steroids, mondaná a művelt amerikai, és lehet, hogy mondott is valami ilyet, mert a konferenciát kísérő intenzív médiaérdeklődés következtében olyasmi is megesett, hogy a Wired, a Time, az Australian és a Magyar Narancs - az említett orgánumok fizetőképességének függvényében, de inkább többé, mint kevésbé - elázott riportereit közös taxi szállította vissza a szállodába hajnaltájt.
Bodoky Tamás
(http://caesar.elte.hu/"bodoky/)
Erre a konferenciára soha nem jutottam volna el az Einstein Forum (Potsdam) támogatása nélkül. Az eszmecseréről további információk érhetők el a http://ppc.princeton.edu:8080/datacon/ címen.
