Kamrai-fürdőszobai, továbbá kollégiumi-szeméttelepi életformára berendezkedett fajaik tökéletesen használják ki a számukra is ideális körülményeket, amiket az emberi civilizáció hozott létre. Fajtánk notórius energiapazarlását jellemzi, hogy az év 365 napján is képesek vagyunk környezetünkben olyan klimatikus kondíciókat fenntartani, amelyek lehetővé teszik a többnyire trópusi (minimum szubtrópusi) körülményekhez szokott rovarok boldog motozását.
Tapad, nem ragad
A csótányok (nevük etimológiai tekintetben bizonytalan eredetű) rendszertani szempontból is izgalmas csoportot képeznek. Annyi azonban biztos, hogy nem igazi bogarak. Ezzel szemben az ízeltlábúak törzsébe és a rovarok osztályába tartozó csúszómászók egyes (mondjuk, vitatott) rendszertani besorolások szerint Dictyoptera néven közös öregrendet (superorder) alkotnak az emberiség másik jótevőjével, a termesszel. A genetikai és molekuláris biológiai bizonyítékok alapján a csótányok és termeszek közötti rokonság igen közeli - számos entomológus szerint a termeszek egyenesen a valódi csótányokból fejlődtek ki. A legősibb csótányfosszíliák kora úgy 300-350 millió év - igaz, ezek az ősrovarok nem csupán a mai, a Blattodea rendbe sorolt delikvensek (és a termeszek), de például a sáskák őseinek is tekinthetők.
A trópuson a csíkos a divat
Fotó: Galló Rita
4500 csótányfaj ismeretes a világban, a többségük erdő- és mezőlakó. A sarkkörön innen szinte mindenhol megtalálhatók, legtöbbjük persze a trópusokon izeg-mozog (és ki ne tudná: sziszeg!), vannak közöttük egészen egzotikus mintázatúak, illetve rovarléptékkel mérve gigantikus méretűek. De akad vagy 30 olyan fajuk, amelynek egyedei szinte el sem tudják képzelni életüket az ember nélkül. Magyarországon is főleg a nevezetes, urbánus fajtáikat szokás emlegetni, pedig éppen ők a szabályt erősítő kivételek. A nálunk őshonos, kis termetű rovarok inkább emberkerülő, bár nappali életmódot folytatnak: ilyen a lapp erdei csótány, amit voltaképpen kedves lénynek is nevezhetnénk, ha nem volna az, ami: csótány.
Szinte közhely, hogy a csótányok erősen lapított testük miatt szinte minden résbe beférnek. Megbújnak a zsanérok mögött, a fal repedéseiben, de képesek magukat befészkelni olyan valószínűtlen helyekre is, mint hi-fi (esetleg lo-fi) berendezések, videomagnók, CD-lejátszók.
Többségük már a mi házirendünkhöz alkalmazkodott, jórészt rejtőzködő életmódot folytat, vagyis aktivitásuk lámpaoltás után kezdődik, jelenlétüket pedig (extrém kollégiumi szobáktól eltekintve) csupán akkor észlelhetjük, ha kopogtatás nélkül, rögtön a villanykapcsolóra tapadva hirtelen rájuk nyitjuk a fürdőszobaajtót. Ottlétük amúgy félreérthetetlen nyomokkal jár: a legtöbb csótányfaj bűzmirigyei segítségével intenzív szagjeleket hagy maga után. Ezek a feromonokban gazdag illatfoltok azután a többi csótány számára is Ariadné-fonalként működnek: nemcsak egymás, de az élelem és a víz hollétéről is tanúskodnak. Mindez rendkívül komplex viselkedési és csoport sajátos szerkezetet alakít ki a csótányok között - amit persze nem értékelnek a rovarirtós flakonnal rohangáló laikusok. A ravasz rovaretológus kutatók azt is kimutatták, hogy a csótány alapvetően két fő információt értékel annak eldöntésére, milyen útvonalat kövessen: mennyire van sötét a célállomásokon, és hol a többi fajtárs. Bizonyos szempontból igazi akrobaták - a lábfejükön levő tapadólebenyek segítségével akár a függőleges üvegfalon is képesek felmászni. Emellett koordinációjukban és a nehéz terepen történő mozgásban is segíti őket a lábukon található megannyi kis tüske - e csodálatos végtag inspirálta a robotfejlesztő kibernetikusokat is!
A legtöbb kártékony állatfajhoz hasonlóan a csótány is szaporaságával tüntet: a párzást követően petéit "tokba" zárva rakja le, amelynek alakja és az abban elhelyezkedő "utódok" száma fajtól függően változik - de minimum másfél tucatnyi (a német csótánynál akár negyven is lehet!). A petékből kikelő, a kifejlett rovarhoz hasonlító, 3-4 mm nagyságú lárvák többszöri vedlés után érik el végleges méretüket - az egyik stádiumukban nimfáknak hívják őket, amit utoljára gondolt volna a rovartanban járatlan laikus. Szinte mindenevők: a növényi és az állati eredetű élelmiszert egyaránt elfogyasztják, ám bizonyos fajaik ezek hiányában egyéb, többek között cellulózalapú anyagokkal (textíliával, papírral stb.) is képesek táplálkozni, ami tanúsítja, hogy szervezetükben evolúciós értelemben is izgalmas szimbionta organizmusok működnek. Kifinomult szagérzékelésük révén a potenciális táplálékot messziről felismerik, és a távolságnak fittyet hányva fel is kutatják. Gusztustalanságban sem ismernek határt: a kemény táplálékot például a hányadékukkal oldják fel. De az éhezést egészen jól tűrik: táplálék nélkül hetekig életben maradnak, folyadékigényük viszont nagy, víz hiányában napok alatt elpusztulnak. Leginkább a 25-30 fok hőmérsékletű helyeket kedvelik - a kivételekről majd később. A radioaktív sugárzással szemben (számos más rovarfajhoz hasonlóan) jóval ellenállóbbak az embernél - a radioaktivitás leginkább az osztódó sejteket veszélyezteti, márpedig a csótányok sejtjei leginkább vedlés során (fiatal példányoknál hetente egyszer) osztódnak.
A német, ami nem sváb
A nálunk megtelepedett, többnyire trópusokról érkezett csótányoknak két fő, valamint egy, még mindig gyakran előforduló urbánus faja ismeretes: a német csótány és a konyhai csótány mellé zárkózik fel (tán egy fej-tor hosszal elmaradva) az amerikai csótány. Elnevezéseik többnyire megtévesztőek: például a német csótány konkrétan észak-afrikai eredetű. Ez viszonylag kisebb a többi konyhadúló rokonnál: 10-15 milliméternél nem hosszabbak a kifejlett példányok sem. Színük a világosbarnától a sötétbarnáig terjed, s különös jellegzetességük a potrohon végighúzódó két sötét csík. A német csótány a változatosság kedvéért muszkabogár, muszkacsótány, ruszli és ruszni néven ismert a rajongók körében, s amúgy tán ez a legjobban alkalmazkodó és a különböző életfeltételeket leginkább elviselő faj. Szaporodási ütemét tekintve verhetetlen: egy felnőtt példány a hőmérséklettől és a tápláléktól függően 30-60 nap alatt végigjárja az átalakulás teljes fázisát - összesen 100 napot él. Hazánkban évente akár 3-4 nemzedék is felnő - ilyen körülmények között természetesen értelmetlen generációs szakadékról beszélni. A német csótány számára a 25-30 Celsius-fokos hőmérséklet az ideális: ezt (meg az éltető nedvességet) leginkább konyhákban, mosodákban és hasonló élettereken kapja meg - kivételként előfordul szeméttelepeken, ahol a hulladék bomlásából fakadó hő biztosítja számára a túlélést. A talajszintet kedvelő sorstársaival szemben bárhol, így a plafonon is megtelepszik, s ha kellő számban elszaporodott, már a megvilágított pontokon sem szégyelli magát.
Az előbbinél majd kétszer nagyobb, 20-27 mm nagyságú, feketésbarna konyhai csótány,alias konyhai sváb, svábbogár (amely tehát nem azonos a német csótánnyal!) vagy nagy fekete csótány a konyhai rovarfauna sztárja. Eredete bizonytalan, de talán Közép-Ázsiából (talán a Krímből?) származik. Egy példánya akár két évig is elélhet - viszont egy esztendő alatt csak egy nemzetség jön a világra. A német csótányhoz viszonyítva teljes fejlődési ideje hosszabb, ezért annál lassabban szaporodik - ráadásul folyadékigénye nagyobb: még annál is kevésbé bírja a szomjazást. Leginkább a 20-29 Celsius-fokos hőmérsékletű helyeket szereti, de 18 fokon sem fordul fel, azaz a konkurenciához képest kicsit hűvösebb környezetben is megél. Többnyire a fűtött helyiségek padlószintjének közelében tartózkodik, de a csatornában, lefolyókban is megtalálja a maga számítását. Ráadásul igazi gourmet, és az alakjára sem kell vigyáznia, így mindennél jobban kultiválja a szénhidrátdús táplálékot.
Az előbbi kettőhöz képest kissé ritkább, de így sem lebecsülendő egyedszámban él nálunk az amerikai csótány - ez a faj, a fenti paradox algoritmust alkalmazva, szinte kitalálható módon Közép-Afrikából származik. Mérete megdöbbentő: 3-4 centiméterre simán megnő! Fejlődési ideje a három faj közül a leghosszabb, 150-450 nap - teljes élettartama 1-1,5 év. Származási helyének megfelelően imádja a nagy meleget, s a legalább 28 Celsius-fok hőmérsékletű, nedves helyeket kedveli. Ráadásul a konyhai kártevő csótányfélék közül az egyetlen faj, amely szárnyait rendeltetésszerűen, repülésre használja. Méretéhez illően leginkább a padlószinthez közel helyezkedik el - esetleg a lefolyókban, csatornák vízi wellnesskörnyezetében tartózkodik.
Pincétől padlásig
Általánosságban elmondható, hogy a csótányok létéhez és állandó komfortérzetéhez a táv- és központi fűtés teremt optimális feltételeket. Különösen kedvező terepet alakítanak ki számukra az élelmiszeri-pari és kereskedelmi egységek, a kórházak, valamint a paneles technológiával épült emeletes házak lakásai. Elsősorban a vizesblokkokban fordulhatnak elő: az előszobába csak elvétve merészkednek, a szobákba pedig szinte sohasem teszik be féltucatnyi lábukat. A lakóházakban a szemétledobó környékén, illetve (a szemétvödör kihelyezése miatt) a fertőzött lakás előtti helyeken fedezhetők fel, a pincékben pedig különösen ott fordulnak elő, ahol hőközpont is van. Házról házra való terjedésük döntően passzív úton történik: a csótányokat vagy petetokjukat a fertőzött kereskedelmi egységekből (leggyakrabban az élelmiszerrel, illetve a csomagolóanyaggal) hurcoljuk be lakásunkba. Pláne paneles technológiájú lakóházakon belül a csótányok az épületen belüli függőleges csővezetékek mentén és a szerelőszintek között húzódó ún. strangokon keresztül alakítják ki a maguk Ho Si Minh-ösvényét.
A csótányoktól való irtózásunk természetesen nem csupán esztétikai érzékünkön vagy más, atavisztikus ösztönünkön alapszik - az idegenkedésre akadnak racionális okaink is: a csótányok alkalmanként fertőző betegségeket terjeszthetnek. Ugyanakkor az esetleges csótánypánik eloszlatására elmondanánk, hogy ez a vektorszerepük lakásainkban igen korlátozott. Megjelenésük higiéniás szempontból leginkább olyan helyeken kritikus, ahol kórokozók jelentős számban fordulhatnak elő - így a kórházakban vagy otthon ápolt fertőző beteg környezetében. Mostanában jóval többet foglalkoznak az általuk kiválasztott anyagok keltette allergia jelentőségével - amúgy régóta ismert, hogy a csótányokkal való közvetlen érintkezésnek az undoron felül még bőrizgató hatása is van. Az újabb keletű kutatások csak ráerősítettek a régi sejtésre: mind több adat utal arra, hogy a csótány váladékára és ürülékére, illetve kültakarójának fehérjetartalmára, valamint az azon levő illat- és bűzmirigyek váladékaira különösen érzékenyen reagál szervezetünk túlreakciókra amúgy is hajlamos védekezőrendszere. S nem csak a klinikailag azonosított direkt csótányallergiások száma növekszik. A lakásokban található házi porral végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a gyanús eredetű matéria jelentős arányban tartalmaz elsősorban a német csótányoktól származó allergént, főként ürüléket és kutikula- (vagyis hám)sejteket. A csótányok bűnei között szokták felsorolni, hogy súlyosabb esetben szinte eleszik előlünk kedvelt eleségünket - s amit meghagynak, az is ehetetlen lesz, miután a legkülönbözőbb módon bepiszkolták. És akkor még nem is említettük azt a pszichológiai természetű csapást, amit puszta megpillantásuk s annak undorfaktora jelent.
Ízeltlábú sorstársaink jelenlétét sosem tűrte békésen az emberiség - többnyire sziszifuszi küzdelmet folytatunk ellenük. Irtásukat végezhetjük mi magunk,vagy rábízhatjuk szakemberre - mégsem fenyegeti őket a kihalás veszélye. A megannyi permet, felületkezelő aeroszol, porozószer, csalétek vagy csapda mellett alkalmazhatók olyan emberre és kedvenc gerinces társainkra nézve (az alkalmazott csekély mennyiségben) viszonylag veszélytelen szerek, mint a kovaföld (diatomaföld) nevű szilikáttartalmú, porított ásvány. Ez ugyanis (pláne bórsavval alkalmazva) képes lipideket megkötni (abszorbeálni) a rovarok kültakarójának (exoszkeletonjának) viaszos felszínéről, ami a kiszáradásukhoz vezet - mint tudjuk, a csótány gyenge pontja éppen a kínzó szomjúság.
