cyberhírek

  • .
  • 2009. július 30.

Tudomány

Zombihálózatok Amerikai szakértők szerint tízmilliós nagyságrendű ma az interneten a vírussal fertőzött és távolról irányított számítógépek száma. A nagyobb zombihálózatok gazdái megbéníthatnák az egész netet, de inkább spamet terjesztenek és személyes adatokat lopnak. Internetterjedés A magyarországi háztartások 48 százalékában van internetkapcsolat a KSH 2008-as adatai szerint.
Az előző évhez képest az aránynövekedés 10 százalékpont, ami a 2007. évinél jelentősebb, akkor csak 6 százalékpont volt. Az internettel rendelkező háztartások 87 százalékában szélessávú kapcsolat van.

Közös jogkezelő A szerzői jogi ügyekben roppant hangos és erőszakos belga SABAM-ról kiderült, hogy nem tett eleget kötelezettségének, és a beszedett pénzeket nem fizette ki a jogosultaknak. A belga ügyészség ezért eljárást indított az ügynökség öt menedzsere ellen okirat-hamisítás és csalás vádjával.

Új Windows A Microsoft késznek nyilvánította a legújabb Windows operációs rendszert, a Windows 7-et. Az operációs rendszert először partnercégek, hardver- és szoftvergyártók kapják meg, a felhasználók októbertől vásárolhatják.

Öngyilkosság Kínában öngyilkos lett egy fiatal mérnök, aki elveszítette az Apple iPhone egyik prototípusát. Az elektronikai gyártó cég alkalmazottjánál a vállalat házkutatást tartott, és állítólag bántalmazták is, mielőtt kiugrott az ablakon.

Villanydrót Laptopot, mobiltelefont vagy akár egy televíziót is el tud látni árammal a Witricity fejlesztőcég vezeték nélküli technológiája, amelyet a héten mutattak be működés közben egy oxfordi konferencián.

Lézerágyú Tesztre kész az amerikai haditengerészet 100 millió dolláros lézerágyúja. Olyan hadihajók védelmére fejlesztették ki, amelyekben súlyos károkat tudnak okozni a nehezen észrevehető, apró motorcsónakról vagy jetskiről támadó rakétavetős terroristák vagy öngyilkos merénylők - adta hírül az Index. A Northrop Grumman hadiipari cég által kifejlesztett Joint High Power Solid-State Laser lézerágyút távirányítású motorcsónakokkal tesztelik: a lézerágyú automatikusan befogja a célt, figyelmeztetésképpen egy alacsony energiájú jelzőfénnyel megvilágítja, és ha nem hátrál meg, a 105 kilowatt teljesítményű lézernyalábbal elpusztítja. Ez lesz az első alkalom, amikor lézerfegyvert tengeri körülmények között próbálnak ki.

Nem felelős a kereső A brit legfelsőbb bíróság szerint az internetes keresőszolgáltatás nem tehető felelőssé azért, hogy a találati listáiban olyan oldalakat jelenít meg, ahol rágalmazó és becsületsértő kijelentések vannak. A Google keresőt egy oktatójátékokkal és tanfolyamszervezéssel foglalkozó cég perelte be, mert ha a Google-lel a cég nevére keresett az ember, olyan fórumhozzászólásokat és blogokat is megjelenített a találatok között, ahol a céget gyalázták a felhasználók. A vád szerint a Google a találati listával ezeknek a hozzászólásoknak a publikálójává vált, és ezért bűnrészes rágalmazásban és a jó üzleti hírnév megsértésében. A bíróság azonban elutasította ezt a vádat, és kimondta, hogy a kereső nem tartalomszolgáltató, így nem felel azért, hogy a találati oldalak mit tartalmaznak. Ezzel a brit szabályozás csatlakozik az amerikaihoz, ahol az információt közvetítő, gyűjtő oldalak nem felelősek az információk tartalmáért.

Csőrhűtés Csőrével hűti magát a tukán - állítja egy nemzetközi kutatócsoport. Korábban számos elmélet látott napvilágot arról, hogy miért olyan nagy a madár csőre, most azonban kiderült, hogy ennek segítségével szabályozza a testhőmérsékletét.

Bőrsejtekből egerek Kínai kutatók hatékonyan programoztak vissza egerek bőréből nyert sejteket őssejtekké, amelyekből élő, egészséges állatokat hoztak létre. A kísérletekben újraprogramozott pluripotens bőrsejteket használtak, amelyek létrehozásáról először két éve számolt be a csoport. Ennél a technikánál a nullához közeli állapotra állítják vissza a felnőtt testi sejtek biológiai óráját, mintha embrionális őssejtek lennének. A kínai kutatók sikeres kísérlete azt jelenti, hogy elméletileg lehetséges klónozni valakit közönséges, felnőtt bőrsejtjeiből kiindulva. Az őssejtek a test mestersejtjei, ezekből alakulnak ki a szövetek, a szervek és a vér. Az embrionális őssejtek a leghatékonyabbak, mert belőlük még bármilyen szövettípus kialakulhat, de etikai okokból felnőtt testi sejtekkel is kísérleteznek.

Virtuális szegregáció Egy felmérés szerint a faji és gazdasági elkülönülés a közösségi portálokon is megmarad, ezt bizonyítja, hogy más a Facebook és a MySpace közösségi oldalak demográfiai összetétele. A Microsoft Research kutatói által készített felmérés szerint a felsőbb osztályokhoz tartozó, főiskolai tanulmányokra készülő fehér gimnazisták főleg a Facebookot használják, míg a kevésbé minőségi oktatásban részesülő, nem fehér bőrű diákok körében a MySpace népszerűbb. Egy másik, a Pew Internet and American Life Project által készített tanulmány szerint a Facebook felhasználói körében nagyobb a diplomás férfiak aránya, míg a MySpace-t elsősorban főiskolai végzettség nélküli fekete vagy hispán nők látogatják. A Northwestern Egyetem kutatója, Eszter Hargittai is a társadalmi különbségek megmerevedését mutatta ki a közösségi oldalakon: a spanyolajkú közösséghez tartozók feltűnően távol maradtak a Facebooktól, és inkább a MySpace-t látogatták, míg a fehér, az afroamerikai és az ázsiai közösség 80 százaléknál is nagyobb hányadban a Facebookot részesítette előnyben. A kutatás társadalmi-gazdasági különbségeket is felfedett: a Facebook felhasználóinak szülei nagyobb eséllyel tartoztak a magasabban képzett társadalmi rétegekhez, mint a MySpace tagjainak szülei.

Figyelmébe ajánljuk