Tényleg, milyenek? Magukba fordult, szakadt lelkű, elborultan érzelmes finn tangót hallgató, örök másnapos lúzerek, mint a Kaurismäki-filmekben? Vagy a PISA tanulói képességvizsgálatok high-tech jövőbe tekintő, nordic walkingozó örökös bajnokai? Ezer tó, szauna, sőt a lapp-, vagyis számiföldi Rovaniemiben székelő Mikulás - tudatosan tobzódik a sztereotípiákban, sőt rájuk szervezi a kiállítás témáit és a letűnt népélettől a mai hétköznapokig széthúzott tárgyi világát Szarvas Zsuzsa rendező. A sztereotípia a kultúrának nem baja, csak eleme - nincs is persze finn mint olyan, teremről teremre haladva az élet néhány metszetébe érezhetünk bele különböző mélységekig. A legfontosabb tanulság viszonylag hamar előttünk áll: a hagyományok bizonyos elemei finoman belesimulnak a mába, és a finnek örülnek ennek. De nemcsak a szauna finn találmány, hanem a dobtáras géppisztoly, sőt a Molotov-koktél is: ezt az 1939-es téli háborúban használták először a támadó szovjet tankok ellen, kátránnyal sűrítve a benzint, hogy ne folyjon rögtön szét, ütősebb legyen a keverék. Az oroszoknak egyébként magát a nemzeti önállóságukat köszönhetik a finnek - állítja egy tájékoztató felirat -, akik a svéd fennhatóság alól kikerülve a cári birodalom autonóm részeként az 1800-as években kezdhették meg nemzeti intézményeik kialakítását. Nekünk nyelv-, de nem vérrokonként van hozzájuk közünk, és ez a tény különösen a 30-as években ébresztett Magyarországon kebeldagasztó lelkesedést. A távoli és közös múltra utal a halászat mint "ősfoglalkozás" jó néhány eszköze, a finnek régi paraszti életére pedig többtárlónyi finom vonalvezetésű szerszám és használati tárgy, ügyes és váratlan utalásokkal (hagyományos funkció és forma - tömegtermék műanyagból) a mára. Állandóság és változás egységét szemlélteti egy kissé alulmagyarázott fényképes esettanulmány két paraszti gazdaság átalakulásáról. Inkább irigykedni-, mint tanulnivaló, amit látunk, hiszen ez a vonat úgy ment el, hogy a közelünkben sem járt.
Olykor úgy tűnik, hogy nem törekedtek az illően szerény arctalanságra a szponzorok: az még rendben volna, hogy megjelennek a Fiskars narancssárga ollói, de hogy a cég kerti szerszámai is szakboltnyi gazdagságban vannak jelen a hótolótól a kúpkerekes metszőollóig, kissé túlzásnak tűnik. A Nokia sem jött zavarba: egész termet töltenek meg az anyacég gumicsizmái és -abroncsai, a mobiltelefonokról nem is beszélve, úgyhogy szinte már hiányoljuk a cégtörténet kiindulópontja, a 19. századi papírmalom kellő részletességű bemutatását.
A témakörök már a címükben is mind a finn kultúra folyamatosságára hegyeződnek ki: "A Kalevalától a finn metálzenéig", "A hótalptól az autóversenyzésig", "A kéregedénytől a finn designig". Támadnak néha - akár magyar szemmel is - aggályaink: vajon milyen erősek a kontinuitásnak ezek a szálai? Vajon leírná-e kellő szélességében a magyar irodalmi-zenei kultúrát egy olyan kiállítás, amely Emese álmától az István, a királyon át a Nemzeti Front együttesig húzza meg a fejlődés ívét - bár a párhuzam sántít, hiszen a derék finn Kalevala-utánérző metálosok feldolgozott runóénekei nem neonáci közegben szólalnak meg. És vajon a meghökkentően hosszú sítalpakon, felső végén lándzsahegyben végződő síbottal jégen is csúszkáló medvevadászoktól, egyáltalán a síeléstől elvezet-e bármilyen versenypálya Paavo Nurmin túl, egészen a Forma-1-ig? Habár itt azért van egy közös pont, ez pedig a sisu, a szívós, kitartó elszántság, amelyet a finnek önképük egyik fontos elemének tekintenek. Ennél erőteljesebbnek tűnik az az összefüggés, amely egy 1930-as finn-magyar atlétikai viadal szaunadézsa formájú emléktárgya és egy eredeti szaunabeli tárgy, egy legalább ötliteres űrtartalmú fa sörösedény között rajzolódik ki, mely utóbbi arra utal, hogy a szauna ősi, kultikus rendeltetései jól megfértek a más irányú élvezetekkel, mégpedig az előállítástól a fogyasztásig terjedő teljes vertikum mentén.
Meglepő módon a sör és a vodka mellett a (hosszú) kávé is a finnek által kedvtelve fogyasztott italok közé tartozik: "...mindenhol, minden időben és nagy mennyiségben..." - olvashatjuk a kísérőszövegben, amely többnyire (de sajnos nem mindig, miként egy vendégkönyvi bejegyzés is felpanaszolja) angol fordításban is a látogatók rendelkezésére áll. Erdőn, mezőn, valóban mindenütt előkerülnek a kávéskannák és a kávéscsészék, amelyek a különféle háncsból készült dobozok, edények és kosarak mellett a dizájntörténeti rész fontos szereplői. Jól mutat a forgácsvilágló vas is, bár nem tudjuk, hogy mire való. A szép, gazdag és drága (10500 Ft) katalógusba belelapozva kiderül, hogy világításra használt fadarabot tűztek bele.
A kiállítás kellően sokszínű, látványában is változatos ahhoz, hogy ne unjuk el a közepén, bár néhány ötlet mintha a kivitelezéskor félúton elakadt volna. Például a finn utcaképre állítólag jellemző, mindenkin fityegő fényvisszaverők nem vernek vissza, egy hatalmas szauna lépcsőfokai pedig céltalanul magasodnak egy üres teremrészben. A könnyedén begyűjthető új ismeretek - most már tudom, micsoda és mennyire fontos a finneknek a mökki, ami eredeti jelentése szerint kunyhó, ma inkább nyaraló - árnyékában azonban könnyű elsiklani az ilyen sutaságok fölött, amelyekről az utolsó terem srégen emelkedő padlóján visszabillenhetünk a fiatal finn textil- és divattervezők játékos világába.
Néprajzi Múzeum, Bp. V., Kossuth L. tér 12. Nyitva: 2010. november 28-ig.
