cyberhírek

  • .
  • 2010. május 20.

Tudomány

Robotpap Robot előtt mondta ki a boldogító igent egy japán pár. A papi szerepet betöltő masina hét közben egy múzeumban irányítja a látogatókat, ám egy speciális program és egy virágkoszorú segítségével megbirkózott az új feladattal is. Szuverenitás Az indiai kormányzat olyan projektet indított el, amely egy nemzeti operációs rendszer kifejlesztését célozza, hogy mérsékeljék az e téren tapasztalható függőségüket, illetve elejét vegyék az ország ellen indított kibertámadásoknak. Tisztogatás A Wikipedia online enciklopédia hírnevét egy leleplező tévériporttól féltő alapító, Jimmy Wales és önkéntes szerkesztői kitörölték a Wikipediában megjelenő illusztrációkat, képeket, videókat tárológyűjteményből a pornográf anyagokat. Rezisztencia Egy évtized alatt a tízszeresére nőtt az antibiotikumokkal szemben rezisztens, MRSA-fertőzéssel kórházba került gyerekek száma az Egyesült Államokban.
Az MRSA-törzsek felbukkanását az antibiotikumok túlzott használata idézi elő.

Falánkság A túlevés és túlivás ellen lehet hatásos egy új orrspray, amelynek hatóanyaga megvonja az agyi jutalmat az önkényeztető tevékenységek után. A kutatók szerint az új típusú kezelés a viselkedés hátterében álló agyi okokat szünteti meg, nem a tünetet.

Érintés A váll, a kar vagy a hát gyengéd érintése megváltoztatja az emberek kockázatvállalási hajlandóságát. Különösen a női érintés hatásos a befolyásolás szempontjából - állapították meg kísérleti pszichológusok.

Gondolatvezérlés A világon elsőként szerzett autóvezetői engedélyt olyan ember, akinek tőből amputált karját gondolatvezérelt bionikus végtaggal helyettesítették. Az osztrák férfi húszezer voltos áramütés következtében vesztette el mindkét karját.

Válaszcsapás James Miller amerikai védelmiminiszter-helyettes egy washingtoni konferencián azt mondta, lehetséges, hogy az USA fegyverrel vágna vissza egy esetleges, az országot ért számítógépes támadás után - adta hírül az Index amerikai sajtóorgánumok nyomán. Az amerikai kormányhivatalok rendszereit érő támadások az utóbbi években mennyiségben is megszaporodtak, és egyre kifinomultabbak is lettek. A támadások mögött állhatnak amatőr hackerek, akik a szakértelmük határait próbálgatják, de bűnözők, terroristák vagy más országok kémei is. A nemzetközi hadi jog az észt-orosz kiberháború óta bajban van az online akciók hadicselekménnyé nyilvánításával. Ha az észt internetet megbénító túlterheléses akciót orosz támadásként értelmezték volna (gyakorlatilag minden szakértő szerint az volt), a NATO-nak fegyverrel kellett volna tagországa védelmére sietnie.

Mérgező állatok Lángok martaléka lett a brazíliai S-o Paulóban található híres Butantan Intézet: a hét végén keletkezett tűz a mérgező állatok gyűjteményének nagy részét, több mint hetvenezer formalinban tartósított kígyót, pókot és skorpiót pusztított el.

Az intézet vezetője, Otavio Mercadante jóvátehetetlen károkról beszélt. A tűz szombat reggel ismeretlen okból ütött ki, a formalintól erőre kapott lángokat csak a nap folyamán tudták eloltani. A világhírű kutatóintézetet 1901-ben alapították. Kígyóméreg elleni oltóanyag-tartaléka világszerte az egyik legnagyobb. A S-o Paolo állam egészségügyi minisztériumához tartozó intézet szolgáltatásai közé tartozik a sürgősségi ellátás kígyómarások esetén. A gyűjteményért felelős kutató, Francisco Franco úgy nyilatkozott a brazil Globo televíziónak, hogy "az intézet adott otthont a kígyókkal kapcsolatos tudásunknak, a tűz száz év örökségét tette tönkre".

Üzenetváltás Titokzatos üzenetet küldött haza a 33 éve felbocsátott, és ma már a Naprendszer határánál járó Voyager-2 űrszonda, amit a NASA űrközpontjában egyelőre képtelenek dekódolni a szakértők. A pasadenai Jet Propulsion Laboratory irányítóközpontban április végén észlelték először, hogy a szokásos adatfolyam megváltozott, és értelmezhetetlen jeleket küld haza a szonda 13 milliárd kilométeres távolságból, a Plútó pályáján túlról. A Voyager-2 a NASA és az egész űrkutatás történetének egyik legsikeresebb bolygókutató szondája. A Naprendszer külső tartományaiban több tízezer felvételt készített a Jupiterről, a Szaturnuszról, a Neptunuszról és az Uránuszról, és több, addig ismeretlen holdat és gyűrűt fedezett fel a megközelített bolygók körül. Energiatartalékai várhatóan 2020-2025-ig tartanak ki. A szondán található egy aranyozott adathordozó lemez is, arra az esetre, ha intelligens földön kívüli létformákkal találkozna: ezen fotók és hangfelvételek találhatók a Földről.

Csodafegyver Idén nyáron, Afganisztánbanvetik be előszöraz XM-25 intelligens gránátvetőt - jelentették be az amerikai hadsereg illetékesei. Az öt éve fejlesztett és tesztelt fegyvertől azt várják, hogy teljesen átalakítja majd a harcászatot. Az XM-25 lézerirányítású, 25 mm-es kaliberű gránátokat lő ki, amelyek robbanóereje jóval nagyobb, mint a ma használt 40 mm-eseké. A mindössze 6,3 kilós fegyver nagy előnye az elsöprő tűzerő. AzXM-25-tel olyan eszköz kerül a gyalogság kezébe, amelynek a rombolóerejét eddig csak támogató tüzérségi vagy légicsapásoktól, vagy a tipikusan Apache helikopterekről indított Hellfire rakétáktól kapták meg. Hagyományos gyalogsági fegyverekkel eddig tiszta találat kellett az ellenség azonnali és biztos megöléséhez, azXM-25-nek viszont elég csak nagyjából a célpont közelébe juttatni a lövedéket, a robbanás ereje elintézi az eddig biztonságosnak hitt fedezékeket. A gránátvető rendelkezik azzal az előnnyel is, hogy be lehet vele dobni ballisztikus pályán az ellenfél mögé a gránátot, akár 700 méteres távolságból is.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.