„Engedékenyebbeknek kell lenni”

Prószéky Gábor az új helyesírási szabályzatról

Tudomány

A helyesírási szabályzat 12. kiadása szerint ímélezhetünk, hosszú ó-val írhatjuk az árbócot, és a vendéglátóipariba sem kell kötőjel. Mindez csoda szép. De miért kellenek egyáltalán a változtatások, és milyen szerepük van a nyelvhasználatban? A szabályzatot kidolgozó bizottság elnökét kérdeztük.

Magyar Narancs: 31 éve jelent meg az előző szabályzat, mi indokolta az új kiadást?

Prószéky Gábor: Ha megnézzük a helyesírási szabályzatok történetét, láthatjuk, hogy az új kiadások oka szinte sohasem önmagában a nyelvi változás volt, hanem valamilyen gazdasági, szociális, politikai vagy technikai elmozdulás. Most elsősorban az utóbbiról beszélhetünk, hiszen a számítógépes kifejezések elterjedése sok változást hozott. Túlnyomórészt nem a szabályok változtak, hanem bizonyos jelenségek előtérbe kerültek, így a rájuk vonatkozó pontok nagyobb hangsúlyt kaptak. Például az internetezik szót kis i-vel írjuk, annak ellenére, hogy a megjelenéskor még tulajdonnévnek számított, ezért sokan ma is nagy kezdőbetűvel írják. Jobban oda kell figyelni az – elsősorban angolból átvett – idegen szavak toldalékolására is: ez most jelentősebb probléma, mint például az előző szabályzat idejében. A szabály szerint, ha az idegen szó utolsó betűjét ejtés szerint írjuk, akkor úgy toldalékoljuk, mintha magyar lenne, tehát kötőjel csak akkor kell, ha az utolsó hangzót nem ejtjük. Ez a szabály eddig is létezett, de most sokkal gyakoribb a jelenség, amire vonatkozik, így például a facebookozik szót is kötőjellel írják, pedig nem kell. A szabályzat tehát azért fontos, mert ad egy biztos leírt mintát, amit követni lehet.

MN: Ezt a szabályzatot 2003-ban kezdték készíteni, idén jelent meg. A munkafolyamat hogyan zajlott, mire kellett figyelni?

false

PG: Az akadémiai bizottságok – a szabályzatot szerkesztő bizottság is – köztestületi tagokból állnak, akiket az MTA választott meg, és köztestületi munkájukért semmilyen javadalmazásban nem részesülnek. A bizottsági tagok különböző oktatási és kutatási intézmények dolgozói főállásban, ott viszont a bizottsági munka nem munkaköri kötelességük. Évente két-három ülést tartva nem lehet olyan gyorsan haladni, mint napi nyolcórás munka esetén, tehát így talán jobban érthető, hogy ilyen hosszúra nyúlt a folyamat. Elsőként a bizottság egy kérdéscsomagot küldött szét a nyelvvel foglalkozó intézményeknek, pedagógusoknak; majd a visszajött válaszokat értékelték, csoportosították, tanulmányok készültek egy-két kritikus kérdésről. Ezt próbálta összerakni a bizottság a fennálló szabályzattal: hol van olyan pont, ahol okos javasolni egy-egy finom eltérést az eddigitől. Tehát nem az volt a cél, hogy megváltozzon az egész. Szavak esetében nem volt olyan nagy vita; a rendszerszerű kérdéseknél viszont meg kellett nézni, okos dolog-e a rendszerhez hozzányúlni. Tipikus példa a hat szótagnál hosszabb és három vagy több tagból álló összetett szavak esete. Ezeknél a szótagszámba a képzők eddig beleszámítottak, ezért a vendéglátóipar még egybeírható volt, de a vendéglátó-ipari már kötőjellel. Az új szabályzat viszont az -i képzőt már nem szótagalkotó toldaléknak jelöli, hogy ne legyen nagy különbség a szónak két nagyon hasonló, gyakran használt alakja között. Tehát felesleges az a riadalom, hogy új a helyesírás, mert igazából alig van változás; ráadásul a különbségek felsorolása a szabályzatban egy külön részben meg is jelent, és ezt a változásjegyzéket minden pedagógus külön is megkapta.

MN: Hol az a pont, amikor egy változás átkerülhet a normába, mint például az árbóc esetében?

PG: Ha a többség így használja, és a kialakult helyesírási rendszernek sem okoz gondot, akkor javasol a bizottság változtatást. Például az árbóc hadd legyen hosszú ó-val, mert röviddel már senki nem mondja, a latin arbor szótövet senki nem hallja ki belőle. Ezt az árbóccal meg lehet tenni, vagy a sámánizmussal (a régi szabályzatban: samanizmus), mert ezek a változtatások semmilyen rendszerszerű problémát nem okoznak. A csevejt azonban továbbra sem írhatom ly-nal csak azért, mert az interneten többször szerepel így, hiszen tudjuk, hogy a benne levő – ma már nem produktív – -aj, -ej képző (robaj, moraj, zörej, dörej) sok szó végén jelen van, és mindig j-vel. A nem tudás ked­véért tehát nem történik változtatás.

MN: A nyelvőrzés, nyelvművelés mennyiben feladata egy ilyen szabályzatnak?

PG: A nyelv igazi, működő organizmus, ám a helyesírási rendszert mi hoztuk létre több mint 180 éve. Ez ma háromszáz pontban foglalja össze a tényeket, melyek persze etimológiai és egyéb indokokkal alátámaszthatóak, de a szabályzat mindezt már nem tartalmazza, így aki a szabályok mögött meghúzódó érveket nem ismeri, annak ezeket nem mindig könnyű rekonstruálni. Az is lehetséges, hogy ez a grémium bármennyire is igyekezett a legjobb tudása alapján elvégezni a munkát, a hivatkozott szabályzattal kapcsolatban is meg fognak jelenni kritikák. Aki szereti követni a normát, annak praktikus elfogadni, hiszen ez egy ajánlás. Ezt hangsúlyozom, mert él az a szemlélet, hogy a szabályzat olyan, mintha törvény volna. Pedig ezért senkit nem büntetnek. Szankciók leggyakrabban az iskolában jelennek meg, de ez már nem a szabályzat, hanem a tanár vérmérsékletének és habitusának kérdése. Fontos volna, hogy a pedagógusok ne szankcionálásra használják a szabályzatot. Valójában egy szót akárhogy írhatok, csak az adott élethelyzetben érdemes eldöntenem, hogy mennyire akarok a normához tartozni; például maga a normától való szándékos eltérés is a kommunikáció eszköze lehet. Ennek ellenére az ember általában tesz azért, hogy a normát elsajátítsa, mert tudja, hogy bár hivatalból nem szankcionálható, de nem okos dolog hátrányba kerülni, ha egy érettségin vagy egy állásinterjún eltérek tőle.

MN: Ez a hozzáállás lazít magán a normán?

PG: A szabályzaton nem lehet számon kérni, hogy milyen oktatáspolitikai közeg és milyen habitusú ember használja vagy oktatja. Lényeges, hogy ami a szabályzatban le van írva, az továbbra is ajánlás, viszont talán engedékenyebb az előzőeknél. Abból nincs ugyanis gond, ha egyetlen jó helyett két jó megoldás van; még így is marad verzió, amit nem szerencsés leírni. Azt megjegyezném, hogy a jelen szabályzat engedékenysége olykor nem is helyes­írási kérdés. Például nem túl sok
h-ra végződő főnevünk van, amelyek toldalékolása változó: dühvel, méhvel vagy dühhel, méhhel. Közvetlen helyesírási gond ezekkel nincs, ám az előző szabályzat kijelölt egy adott toldalékolási módot, miközben a hasonulás attól függ, ki hogyan ejti a szót. Ezt követi az íráskép, tehát írhatom így is, úgy is. Ne felejtsük el, hogy az utóbbi évtizedekben jött a számítógép, a kommunikációs kultúra váltott, és megjelent egy olyan írásbeli forma is, amelynek gyakorlatilag semmi előzménye nem volt: ez pedig az „élőbeszéd írásban”. Ebben nem szokás nagybetűt használni, sok a rövidítés, és a sztenderd helyett sokszor csak a kiejtést követik. Mivel azonban ez is karaktersorozatokból áll, és sokan ilyeneket olvasnak nagyrészt, viszont ritkábban írnak hivatalos leveleket, ezért az írásukra óhatatlanul hatással van a sokat látott íráskép. Itt valójában kétféle norma találkozik és keveredik, így ha valaki gyakorlatot szerez az elírásokban, és közben nem olvas eleget a lektorált szövegekből, akkor valószínűleg nehezebben követi az eddig kialakult helyesírási normát. A kontrollálatlan írásbeli kommunikáció az internet vilá­gában egyre nagyobb teret nyer, a hivatalos pedig háttérbe szorul.
A pedagógusoknak azt kell tehát megtanítani a gyerekeknek, hogy a kettő közt különbség van, és mikor melyiket használjuk.

MN: Mi történik, ha az autentikusnak ítélt változat nem megy át a gyakorlatba? Például a csoda szép különírandó, de meg fogjuk ezt szokni?

PG: Igen, mert ugyanaz a szabály, mint minden fokhatározós melléknévi szerkezet esetében – például kegyetlen jó, őrült gyors, marha nagy –, ezért felesleges lenne kivételként kezelni. Volt viszont arra is már példa, hogy a nyelvészek javaslatai nem honosodtak meg. Gondoljunk például a nyelvújításra, ahol az egyaránt furcsának hangzó ormány, mozdony és halvany (=klór) szavak közül kettő megmaradt, egy meg nem. Az elmúlt évtizedekben megjelentek olyan szavak, mint a display vagy a spray, amelyek kimondásakor nem egyértelmű a szóvégi j ejtése vagy elhagyása. Az egyikre ma már használjuk a képernyőt is, de a másikra a sokak által javasolt permet alakot nem, pedig logikus lehetett volna. A fájl szó is meglehetősen idegen hangzású, de – sok vita után – ez az alak is megmaradt.

MN: Hogyan érdemes használni a szabályzatot? A gyerekek számára, sőt akár a nem nyelvészek számára is elég nehezen érthető, bonyolult nyelvezete van.

PG: A szabályzat elsősorban a korrektorok és lektorok szabály­zata, akik elég jól gondolkodnak „nyelvül”, és megtalálják benne a megfelelő, x. sorszámú pontot is. A helyesírás ebből a szempontból hasonló egy kicsit a KRESZ-hez: elsőre nagyon bonyolultnak tűnik, pedig van egy-két nagyon egyszerű alapszabály, amelyre a dolgok nagy része visszavezethető, és amelyet csak néhány furcsa, kivételes esetben ír felül valami. Tehát nem azt kell konkrétan megtanulnom, hogy egy bonyolult kanyarodási helyzetben kinek van előnye, hanem tudnom kell, hogy ez a helyzet is levezethető a jobbkéz-szabályból, amit itt is, ott is bizonyos kivételek felülbírálnak. Ahogy a KRESZ-ből is, a helyesírási szabályzatból is mindenképpen kell készülnie egy didaktikusabb változatnak: ezt tervezi is a bizottság. Ez nem másik szabályzat lesz, hanem olyan segédkönyv, amely rávezeti a szabályokra azokat, akik ennek alapján akarják megtanulni a helyesírást. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy mindig létezik egy lista, amely a kivételekről szól, aminek az elemeit ismerni kell; viszont minden egyéb algoritmikus, kiszámolható, logikusan visszavezethető az alapokra. Abban nem vagyok biztos, hogy a következő, esetleges még újabb szabályzat a jelenlegihez hasonló lesz-e. Hiszen pél­dául a törvényeink is már fent vannak az interneten, és akit érdekel, azonnal üzenetet kap egy változásról – ilyen formátumban a helyesírási szabályzat is kezelhetőbb lenne. Nem kellene várni, míg elég módosítás összegyűlik az újrakiadáshoz, hanem a kritikus szavak ajánlott formáit fel lehetne tölteni menet közben, és az interneten lehet egy folyamatosan működtethető rendszer. Több helyen elmondtam, hogy úgy tekintek erre a szabályzatra, mint egy profán bibliára, aminek minden magyar nyelven író ember közelében ott kellene lennie. Ezért nem is az a legjobb, ha könyv formában jelenik meg, hiszen éppen az lenne a normális szerepe, hogy bárki, bárhol, bármikor elérje.

MN: Az új szabályzatnak megfelelő helyesírás már meg fog jelenni a szövegszerkesztő programokban?

PG: A semleges, MTA-tól és nyelvtechnológia-készítő cégtől független válasz, hogy lesznek olyan helyesírási programok, amik hamarosan követik az új ajánlásokat; bár tudjuk, hogy az Emmi Közoktatási Államtitkárságának bejelentése szerint a 2016/17-es érettségiig érvényben lesz mindkét szabályzat, tehát addig a szoftvereknek sem kötelező változtatni. Az eltéréseket a helyesírási programok elvben hamar követni tudják, viszont nem tudhatjuk, hogy a nagy nemzetközi világcégeknek mikor éri meg beépíteni ezeket az újításokat. Erre sem az Akadémiának, sem egy magáncégnek nincs ráhatása. Például a legelterjedtebb magyar helyesírási programokat készítő MorphoLogic moduljainak beépítéséhez 1993-ban szerzett jogot a Microsoft, de 2012 óta már nem a teljes technológiát, hanem csak a nyelvi adatot veszik át. Ez azt jelenti, hogy míg régebben minden apró nyelvi részletért a magyar cég volt a felelős, addig most a nemzet­közi cég döntéshozóinak kell eldönteniük, mikor és mennyire éri meg nekik, hogy átíratják-e a rendszerükben a megváltozott magyar adatokat. Ez sokkal megjósolhatatlanabb helyzet, mint korábban.

MN: Mennyire képes pontos lenni a program? Hol akadnak a legnagyobb nehézségek?

PG: A baj az, hogy míg nekünk, embereknek van világismeretünk, addig a gépnek nincs. Mi onnan tudjuk, hogy kis vagy nagy r kell a rádió szóba, hogy a Szokol rádió az egy műanyag doboz, a Juventus Rádió meg egy adó. A gép ilyet nem tud, a tulajdonneveket felsorolni pedig lehetetlen, így marad a nyelvi intuíció, ami egyetlen gépnek se, és sajnos, sok embernek se a sajátja. Például a sárgarigó egybeírandó, mert állattanilag ez a madár nem rigó; de a fekete rigó az valóban fekete színű rigó. Az oktatásban erre az „érdekességre” fel lehet hívni a figyelmet: a helyesírást tanuló diákoknak a jelenség mögött meghúzódó elvet el lehet mondani. Ám azért, mert a biológusok, és így a bio­lógiakönyvek is ezt a helyesírási formát közvetítik, még nem elvárható, hogy nyelvvel kapcsolatos kérdésekben a teljes állat- vagy növényrendszertan ismeretében döntsön valaki. Ahogy például földrajzból sem egyforma súlyú hibának számít, ha valaki Lengyelország fővárosát nem tudja, vagy például Nebraska államét. Tehát nem lehet része a helyesírási rendszernek a teljes biológiai rendszertan, a teljes földrajzi helységnévtár, vagy bármely önkormányzati adatbázis.

Névjegy

Prószéky Gábor nyelvész és programtervező matematikus; az MTA doktora, az MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottságának elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára. Fő területe a nyelvtechnológia és a számítógépes nyelvészet; a MorphoLogic ügyvezető igazgatójaként helyesírás-ellenőrző, fordítóprogramok fejlesztésében, a természetes nyelvek gépi feldolgozásának kutatásában vesz részt.

 

 

 

 

 

Neked ajánljuk