Kiállítás: Egy marék por (Kõbánya 1867 után)

  • - ts -
  • 2005. január 27.

Tudomány

Kösz, jól vagyunk, bár néha egy-egy megviseltebb idegzetû külsõ munkatárs, vendég elereszt valami megjegyzést, "Hol éltek ti?", "Hova kerültem, te jó isten!", de mi meg se halljuk. Redakciónk otthona, az egykori Finommechanikai Mûvek príma hely, afféle retropolisz, most utasítottunk vissza nyolc rózsadombi ajánlatot, fegyvergyár volt, az járja róla, a NATO aligha tudja, mirõl csúszott le.

Kösz, jól vagyunk, bár néha egy-egy megviseltebb idegzetű külső munkatárs, vendég elereszt valami megjegyzést, "Hol éltek ti?", "Hova kerültem, te jó isten!", de mi meg se halljuk. Redakciónk otthona, az egykori Finommechanikai Művek príma hely, afféle retropolisz, most utasítottunk vissza nyolc rózsadombi ajánlatot, fegyvergyár volt, az járja róla, a NATO aligha tudja, miről csúszott le.

Most akkor magunk után is nézünk, s meg kell vallani, munkahelyünk nem egyedi eset ezen a tájon. Helytörténeti kiállításra vasárnap délelőtt, míg a mama főz, ritkán megy az ember. Inkább egyáltalán nem. Legfeljebb a tu-rista, de ki látott már Kőbányán turistát. Látogatási időn kívül érkezünk, bejelentés nélkül, de nincs akadály, szívélyes hölgy (azt mondja, szombaton itt járt Ráday Mihály) kalauzol zegzugos lépcsőn a pártháznak tűnő objektum alagsorába, ahol egy ránézésre hatszor tizenegy méteres szoba őrzi a kerület emlékeit. Mondhatjuk persze, hogy kicsi, kicsi, de mégis elmesél mindent: reflektál szomorún önnön kereteire is. A munka, az inaszakadtig tartó gürcölés emlékezete, meg a kortynyi pihenésé. Kisipar, nagyipar: egy asztalos-, egy kalapos-, egy fodrász-, egy kovácsműhely hátrahagyott szerszámai, téglák a téglagyárból, üres dobozok a gyógyszergyárból, a sörgyár palackjai, kartonra kasírozott grafika, tán a MÁV-járműjavítóról, bejárati bádogtáblák, munkáskonyhák fűszertartói. Két ezüstnek ható serleg, nyerte valaki. Itt csak a munka volt, vacsora, fürdés, aztán tegyük el magunkat holnapra, Néprádió és Tisza televízió, fáradt, álommentes éjszakák. Emlékek, amitől a korszellem inkább szabadulna, mégis túléltek valahogy. Hogy hogy? Nyilván egy-két öntudatos nyugdíjas megszállottságának hála kiástak, amit lehetett, mint avar lófejet. A becsület félreeső altemplomában járunk. A meghatódás szűköcske szentélyében. Hisz nem lehet megindultság nélkül nézni a hétköznapi tárgyak múzeumát, ha kihordanánk a kiállí-tási tárgyakat, tán épp egy garzon telne ki ebből a prolipanoptikumból.

Ennyi hely maradt tehát az életben maradás, a fennmaradás dicséretének, de ez is valami, egy marék, immár gondosan őrzött por - hálásak lehetünk. Tán elhoznak néha egy-egy osztályt valamelyik közeli elemiből, beírnak a gyerekek az emlékkönyvbe, és esetleg egy fogalmazás lesz a házi feladat. Nem könnyű lecke...

- ts -

Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény - 1102 Budapest, Halom u. 37/B

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.