Kösz, jól vagyunk, bár néha egy-egy megviseltebb idegzetű külső munkatárs, vendég elereszt valami megjegyzést, "Hol éltek ti?", "Hova kerültem, te jó isten!", de mi meg se halljuk. Redakciónk otthona, az egykori Finommechanikai Művek príma hely, afféle retropolisz, most utasítottunk vissza nyolc rózsadombi ajánlatot, fegyvergyár volt, az járja róla, a NATO aligha tudja, miről csúszott le.
Most akkor magunk után is nézünk, s meg kell vallani, munkahelyünk nem egyedi eset ezen a tájon. Helytörténeti kiállításra vasárnap délelőtt, míg a mama főz, ritkán megy az ember. Inkább egyáltalán nem. Legfeljebb a tu-rista, de ki látott már Kőbányán turistát. Látogatási időn kívül érkezünk, bejelentés nélkül, de nincs akadály, szívélyes hölgy (azt mondja, szombaton itt járt Ráday Mihály) kalauzol zegzugos lépcsőn a pártháznak tűnő objektum alagsorába, ahol egy ránézésre hatszor tizenegy méteres szoba őrzi a kerület emlékeit. Mondhatjuk persze, hogy kicsi, kicsi, de mégis elmesél mindent: reflektál szomorún önnön kereteire is. A munka, az inaszakadtig tartó gürcölés emlékezete, meg a kortynyi pihenésé. Kisipar, nagyipar: egy asztalos-, egy kalapos-, egy fodrász-, egy kovácsműhely hátrahagyott szerszámai, téglák a téglagyárból, üres dobozok a gyógyszergyárból, a sörgyár palackjai, kartonra kasírozott grafika, tán a MÁV-járműjavítóról, bejárati bádogtáblák, munkáskonyhák fűszertartói. Két ezüstnek ható serleg, nyerte valaki. Itt csak a munka volt, vacsora, fürdés, aztán tegyük el magunkat holnapra, Néprádió és Tisza televízió, fáradt, álommentes éjszakák. Emlékek, amitől a korszellem inkább szabadulna, mégis túléltek valahogy. Hogy hogy? Nyilván egy-két öntudatos nyugdíjas megszállottságának hála kiástak, amit lehetett, mint avar lófejet. A becsület félreeső altemplomában járunk. A meghatódás szűköcske szentélyében. Hisz nem lehet megindultság nélkül nézni a hétköznapi tárgyak múzeumát, ha kihordanánk a kiállí-tási tárgyakat, tán épp egy garzon telne ki ebből a prolipanoptikumból.
Ennyi hely maradt tehát az életben maradás, a fennmaradás dicséretének, de ez is valami, egy marék, immár gondosan őrzött por - hálásak lehetünk. Tán elhoznak néha egy-egy osztályt valamelyik közeli elemiből, beírnak a gyerekek az emlékkönyvbe, és esetleg egy fogalmazás lesz a házi feladat. Nem könnyű lecke...
- ts -
Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény - 1102 Budapest, Halom u. 37/B
