Kikelet

  • Bodoky Tamás
  • 1997. január 30.

Tudomány

Keresem, de nem találom a kifejezéseket. A Gutenberg-galaxis helyébe lépő új vizuális-interaktív popkultúra jelenségeinek leírására már nem alkalmasak a klasszikus műveltség alappillérei, a hírlapíró - a kihalóban lévő írásbeliség utolsó bajnoka - hajára kenheti a görög mítoszokat, és jobban teszi, ha japánul tanul.
Keresem, de nem találom a kifejezéseket. A Gutenberg-galaxis helyébe lépő új vizuális-interaktív popkultúra jelenségeinek leírására már nem alkalmasak a klasszikus műveltség alappillérei, a hírlapíró - a kihalóban lévő írásbeliség utolsó bajnoka - hajára kenheti a görög mítoszokat, és jobban teszi, ha japánul tanul.

Japán mítoszteremtő hellyé válhat az ezredfordulón. A telekommunikációval és információtechnológiával felpörgetett fogyasztói társadalomban a popkultúra, a tömegmédia és a reklámok hatásának eredője a tizenévesek között valamiféle feloldódáshoz vezet egy csak virtuálisan létező hiperrealitásban, a videójátékok, tudományos-fantasztikus tévésorozatok, képregények, óriásplakátok és interaktív hálózatok által definiált mágikus térben, a média halogén világában. Ebben a hiperrealitásban pedig egyszerűen nem működnek többé az úgynevezett európai kultúrkör toposzai. Az újakat a Távol-Keleten, legelsősorban pedig Japánban kell keresnünk, hiszen a keleti kultúrába szervesül az ott születő csúcstechnológia és onnan valók a net-kultusz tartópillérei is: a számítógépes játékok, a harcművész mozi, a manga képregény és sorolhatnánk tovább. Nem lehet véletlen, hogy William Gibson, a cyberregény műfaját fémjelző alkotó - műfajteremtésről esetében azért nem beszélhetünk, mert ezzel méltatlanul elhallgatnánk jelentős előfutárai, például Alfred Bester vagy Philip K. Dick érdemeit - szintén a japán tradícióból meríti kultikus regényei motívumkincsének jelentős részét: a klasszikus szemmel legfeljebb ponyvaregényként, campként értékelhető Neuromancer főhősei mintha egy Sega-pénznyelő konzoláról vagy egy hentai-fanzin (japán comics) hasábjairól léptek volna elő, a sararimenek (korábban: bérből és fizetésből élők) és zaibatsuk (multinacionális mamutvállalatok) világa pedig egyre valóságosabb itt, Ká-Európában is.

Ami a tömegkultúrát illeti, a Gutenberg-galaxis tényleg halott: a nyomtatott sajtó csendes agóniáját a televízió diadalmenete feledteti, a vizuális kultúrára pedig szokatlanul nagy befolyást gyakorolnak a piktogramokkal író nemzetek. Az élet többé nem regény, hanem képregény, de leginkább videóklip: három percre mindenkiből sztár lehet, amikor a karaokebár súgógépe előtt az egóval a főszerepben univerzummá tágul a kibernetikus terep. Atari, Sega, Sony, Nintendo az új városállamok, olyan új toposzokat definiálva, mint például az idoru: szintetikus popénekes, a marketingtechnológia mérnökei által célcsoportra optimalizált szupersztár, számítógépen kreált mítoszát a média minden lehetséges csatornáján nyomatva zajlik a beetetés.

Itt van például a legújabb csoda: a kibernetikus hobbiállat, a kulcstartóra erősíthető, tojás alakú LCD-kijelzőn megelevenedő virtuális madár. A tamagocchi (szeretni való tojás) kellő - apró nyomógombok megfelelő kombinációjával adagolható - törődés hatására héjából tíz nap alatt kikel. A felnőtt madárral is rendszeresen foglalkozni kell: etetni, itatni, tisztítani, játszani vele - ilyenkor hálásan énekel és vidámnak tűnő arckifejezéssel jelzi a digitális eufóriát. Törődés hiányában azonban idő előtt elpusztul, ráadásul végérvényesen: a gazdi vásárolhat új kütyüt, ami nem olcsó mulatság, hiszen a 16 dolláros készülék jelenleg hiánycikk és csak a névérték húsz-harmincszorosáért kapható. Japánban tehát kibontakozni látszik a Blade Runner által vizionált szcenárió: valódi állatot csak a nagyon gazdagok sznob elitje tarthat, a többieknek marad a géntechnológiai úton előállított replikáns, szeretni azt is lehet.

Bodoky Tamás

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.

Utat tört magának

Tasó Lászlót 2022-ben még szavazati rekorddal választották országgyűlési képviselővé, jövőre már csak listán indítja a Fidesz–KDNP. Nyíradonyban, ahol harminc éve lett polgármester, és ahová dőlt az uniós pénz, az új vezetés kifizetetlen közvilágítási számlával, büntetőeljárásokkal szembesült, továbbá azzal, mi minden függ a képviselőtől.