Tudomány

Fuvallatból orkán

Hol megkönnyítik, hol pokollá teszik életünket a szelek, de akárhogy is nézzük, egészen más lenne nélkülük - ha egyáltalán lenne - a földi élet.

cyberhírek

Akvizíció A Google-t is érdekli a Yahoo esetleges felvásárlása: a keresőcég lapértesülések szerint már két magántőke-társasággal is felvette a kapcsolatot, és arról tárgyalt velük, hogyan vehetne részt a Yahoo akvizíciójának finanszírozásában. Olvadás Kínai kutatók szerint soha nem látott gyorsasággal olvadnak a legnagyobb ázsiai folyókat tápláló gleccserek a tibeti fennsíkon, aminek hosszabb távon súlyos következményei lehetnek a lapályon élő kínaiak és délkelet-ázsiaiak százmillióira nézve. Ûrrepülőtér Richard Branson brit milliárdos felavatta a világ első, kereskedelmi célokra készült űrrepülőterének terminálját. A Spaceport America avatóünnepségére meghívott vendégek között volt az a 150 ember, akik már lefoglaltak egy-egy űrutazást. Hangfelismerés A szurikáták az emberhez hasonlóan képesek egymást hang alapján felismerni - fedezték fel svájci viselkedéskutatók a dél-afrikai Kalahári sivatagban végzett kísérletek segítségével.
  • .
  • 2011. október 27.

Dobozolás

A népegészségügyi termékdíj kiterjesztése során célkeresztbe kerültek az energiaitalok, egészen pontosan a koffein- és taurintartalmú dobozos "lónyálak". De valóban félnünk kell e két delikvenstől?

cyberhírek

Indiángenom Egy kihalt, elveszett indiántörzs, a tainók genomját rekonstruálják amerikai kutatók. A tainók a karibi indiánok közé tartoztak, az aravak nyelvek egyikét beszélték, és először találkoztak az európai spanyol hódítókkal. Végrendelet A britek 11 százaléka jelszót is hagyományoz szeretteire a végrendeletében, hiszen nemcsak a családi ezüst értékes, de az interneten tárolt zene, film vagy szoftver is.
  • .
  • 2011. október 20.

Balassagyarmat zsidó öröksége - "Kegyelemre és oltalomra"

Balassagyarmat lakosságának 40 százaléka volt zsidó a 19. században. Valaha itt állt Közép-Európa második legnagyobb - 4000 fő befogadására alkalmas - ortodox zsinagógája, de a holokauszt után csak 136-an tértek vissza a városba. A Zsidó Gyűjtemény az egykor virágzó közösség múltját mutatja be.
  • Orosz Ildikó
  • 2011. október 13.

cyberhírek

Hajmosó robot Az emberi kéz munkáját helyettesítő, 24 ujjas hajmosó robotot fejlesztettek ki Japánban az idősek és a fogyatékkal élők, valamint az őket ápoló gondozók életének megkönnyítése érdekében. A fejlesztők szerint az öregedő társadalomban nagy igény van az ápolórobotokra. Facebook A Facebook a saját adatai szerint már nagyobb, mint a teljes internet volt 2004-ben.
  • .
  • 2011. október 13.

Vándorkiállítás - Szellemeket látni - Magyar rocklegenda

"A ruhám bőr és nem ballon, Az arcszeszem is csak Pitralon, De jegyezd meg jól, míg a Föld kerek, Mindig lesznek rockerek" (Pokolgép: Gépinduló) Csepelen járunk, magunk sem tudjuk, merre. A művház a focipálya mögött szorult be a panelek közé, utcának látszó parkolók és parkolónak látszó játszóterek, zsákutcák és egyirányúsítás, a helyiek nyilván vágják, merre hány méter - még sincs a világon adekvátabb helye ennek a tárlatnak. Legfeljebb, ha a sztalkerivé abált Ybl-bazár, az Ifipark romjai közt lenne a következő állomás (Gútán, miszerint Kolárovón lesz, az sem rossz). S ha ehhez még hozzácsapjuk, hogy a legjobb vitrinben ott találjuk a Csepeli Ifipark bejáratának egy relikviaként őrzött faldarabját, akkor már az elején vissza kell tartanunk könnyűink áradatát. Akinek nem volt meg ugyanis a Vasmunkás tér, az nem is élt. Már a neve is milyen? Ott volt a mondott intézmény, a szegény ember ifiparkja, ahol együtt lépett fel a Gesarol és a Generál, s az előbbiből aztán P. Mobillá fejlesztett alakulat, amiben egy csávó, még a nevére is emlékszem (Lengyel Gábor), akkorát néztünk: hegedült. Az utóbbi meg összeborult a Mikrolied Vokállal. De a kedves egybegyűltek itt élvezhették a Rice, rice, Beatrice játékát is, a mikrofonnál Csuka Mónika, a Sugar Baby Love-ot nyomatták a Rubettestől, gennyesebb slágert azóta sem szült koppintós zenekar. Ennyit a szép emlékekről.
  • - tus -
  • 2011. október 6.

cyberhírek

Emberkísérlet Namíbiai törzsfőnökök vették át húsz egykori honfitársuk koponyáját, amelyeket száz évvel ezelőtt a német gyarmatosítók vittek ki az országból rasszista kísérletek céljából. A négy asszony és tizenhat férfi fejét elválasztották a törzstől, majd formaldehidben tartósították, épségben megőrizve arcvonásaikat, bőrűket és hajukat. Fotoszintézis Amerikai kutatók mesterséges levelet hoztak létre, amely képes közvetlenül átalakítani a napfényt tárolható energiává.
  • .
  • 2011. október 6.

cyberhírek

Cenzúra A Sina.com felszólította a Weibo nevű kínai mikroblog 200 millió felhasználóját, hogy ne terjesszenek megalapozatlan információkat, szóbeszédeket, ugyanis a jövőben ezt büntetni fogják. A büntetés a profilok egyhetes, de akár egy hónapos befagyasztását is jelentheti. Visszatérés Feltehetően a Csendes-óceánba zuhantak a kiszolgált UARS amerikai műhold nagyobb darabjai, messze az amerikai kontinens nyugati partjaitól.
  • .
  • 2011. szeptember 29.

cyberhírek

Urándúsítás A General Electric (GE) lézertechnológiával szeretne uránt dúsítani, erre adott be engedélykérelmet az USA hatóságaihoz. Atomfizikusok tiltakoznak ellene, mert ezáltal könnyebben lehetne álcázni az atomfegyverek illegális előállítását. Visszatérés Biztonságosan visszatért a Földre három űrhajós a Nemzetközi Ûrállomásról.
  • .
  • 2011. szeptember 22.

cyberhírek

Légzésdetektor Brit kutatók mentőkutyák helyett alkalmazható új műszert fejlesztettek ki, amellyel földrengés vagy robbanás miatt romba dőlt épületek alatt eltemetett túlélőket kutathatnak fel légzésük és izzadságuk érzékelése nyomán. Segélyhívó Az Európai Bizottság azt szeretné, ha 2015-től minden új személyautót és könynyű haszongépjárművet automatikus jelzést biztosító e-segélyhívó rendszerrel szerelnének fel. Bábelhal A Facebook megkezdte a "fordítás" gomb tesztelését, amellyel mindenki az anyanyelvén láthatja majd a hozzászólásokat, de az eredetit is vissza lehet álllítani az "original" gombbal. Coolság Az amerikai a világ legnépszerűbb népe - ez lett a végeredménye egy közösségi oldalon végzett nemzetközi felmérésnek, amelynek készítői 15 ország 30 ezer lakosának véleményét öszszegezték. Szuperbaktérium Több kutatócsoportnak is sikerült meghatároznia annak a fehérjének a szerkezetét, amely megakadályozza, hogy az antibiotikumok hatékonyak legyenek az NDM-1 jelű "szuperbaktériummal" szemben. Rajtaütés A Google szöuli irodáit megszállták a hatóságok, majd a cég közölte, hogy együttműködik a dél-koreai versenyhivatallal. A keresőóriásnak ezzel Európa és az Egyesült Államok után Dél-Koreában is antitröszteljárással kell szembenéznie. Bioásvány Mesterségesen hoztak létre bioásványt brit kutatók; a szintetikus kristályok tulajdonságai hasonlatosak a kagylóhéjat alkotó anyagéihoz.
  • .
  • 2011. szeptember 15.