Narancs XXIII. évf. 40. szám(2011.10.06. (2011-10-06)
Casanovát nem azért tekintette mindenki nagy nőcsábásznak, mert ilyen irányú diplomája volt, hanem mert látszott rajta, hogy valamit nagyon tud a nőkről. Üzleti gondolkodó sem azért lesz valaki, mert elvégzett egy ilyen irányú iskolát, hanem mert mindenki érzi róla, hogy valamit nagyon tud a gazdaságról, annak a jövőben várható fő irányairól. Az üzleti gondolkodók a jövő fontos történeteinek kitalálói.
Mi lehet érdektelenebb, unalmasabb, mint az olyan játék, amelynek nincs tétje? Képzeljük el a focit kapuk nélkül, a teniszt háló nélkül, vagy a sakkot matt nélkül. A labda a pályán ide-oda gurulna vagy ütődne, a figurákat a táblán ide-oda tolnák, de mi végre? Az ilyen tevékenységnek is lennének szabályai, de hogyan magyarázhatnánk el ezeket, mivel indokolhatnánk a szükségességüket, ha nem tudunk válaszolni arra az egyszerű és természetes kérdésre, hogy mire megy ki a játék?
"Pillanatnyi politikai előnyökért" Magyar Narancs, 2011. szeptember 15. Felcsuti Péter nagyon differenciáltan próbálta megközelíteni a válság és a devizahitelesek problémáinak összefüggéseit, de ahogy az interjú haladt előre, úgy erősödött bennem az érzés, hogy a tavaly őszi "Álomcsőd" című könyvben közölt álláspontja már nem olyan markánsan önkritikus, ugyanakkor a legkarakteresebb álláspontot képviselő dr.
Ha jól értem Schein Gábor írását a Fidesz utáni jövőről (Van másik?, Magyar Narancs, 2011. szeptember 22.), akkor olyan nincs. Schein szerint a hatalmon levő csoport leváltásához szükséges tényezők közül csak a Fideszen túli világ demokratikus pártjaival, a teljes civil világgal, a szakszervezetekkel és a döntést meghozni hivatott társadalommal van akkora baj 2011 Magyarországán, hogy az eleve megakadályoz bármilyen demokratikus fordulatot. A politika elromlott, a demokratikus(abb) oldal méltatlan, a civileknek aligha sikerülhet, és még a hatalmon levők is dilettánsok - láttatja Schein. A kiutat kereső írás konklúziója a reménytelenség. A demokratikus köztársaság helyreállításának céljától másfél újságoldal után eljutunk oda, hogy tizenöt-húsz évre "újra le kell mondanunk arról, hogy Magyarország élhető haza legyen".
A Fidesz kormányzása az elmúlt hetekben a szemünk láttára roppant meg. Ehhez képest kellene felfele jönnie az ellenzéknek: legalább olyan állapotba hozniuk magukat, hogy a Fidesz meg tudja verni saját magát. A készülő, inkább többségi választási rendszer kínál is erre esélyt: ha az Orbánt leváltani kívánó demokratikus pártok össze bírnak szedni úgy 45 százalékot, még az is előfordulhat, hogy kétharmadot szereznek, és nem Orbánnal kell majd huzakodniuk arról, hogy mi maradjon a rendszeréből.
Tavaly júniusban, a 29 pontos akciótervvel kezdődött. Akkor menekült meg először a magyar gazdaság. Azóta lehet otthon pálinkát főzni. Ja, és akkor jelentette be Orbán a bankadót. A többi 27 pont nem jut hirtelen az eszünkbe.
Most, hogy (felettébb szomorú) véget ért a "Kertész Ákos-vita", érdemes kísérletet tenni a jelenség megértésére is. Azt, hogy Kertész szövege súlyosan igazságtalan és pontatlan, felesleges ezredszer is leszögezni, mert bár valóban így van, a kérdés már rég nem ez. A magyar sajtó egyes vidékein rendszeresen állnak elő ennél ezerszer durvább szövegekkel kormányközeli publicisták, akik még részlegesen sem hajlandók helyreigazítani önmagukat, mégsem veszik el díjaikat, ellenkezőleg, kitüntetik őket. A "jobboldali" felháborodás tehát egyoldalú és szemforgató.
Az elmúlt hónapok legfontosabb politikai fejleménye Gyurcsány Ferenc meggyanúsítása hivatali visszaéléssel és mentelmi jogának felfüggesztése. Polt Péter legfőbb ügyész - elődjével ellentétben - eleget tett a Fidesz régóta hangoztatott politikai követelésének, és kikérte a parlamenttől a korábbi miniszterelnököt. Az ezt megalapozó vád, amennyire az a híradásokból tudható, abszurd. Gyurcsányt azzal vádolja az ügyészség, hogy miniszterelnökként a befektetőkkel folytatott megbeszélés során állást foglalt a sukorói kaszinóberuházást megalapozó telekcsere mellett. A rendelkezésre álló információk szerint ez ugyan nem egyértelműen igaz, ám ha igaz volna, valószínűleg az sem adhatna okot a hivatali visz-szaélés vádjára: mi más volna a dolga egy ilyen ügyben egy miniszterelnöknek, mint az általa az ország boldogulása szempontjából kedvezőnek tartott beruházás előmozdítása?
Elszabadultak a cigányellenes indulatok Bulgáriában, ahol becslések szerint 7-800 ezer roma él. Szeptember 23-án este egy Plovdiv környéki faluban a helyi "cigány cár" rokonai - állítólag szándékosan - halálra gázoltak egy bolgár fiatalembert.
A zuglói önkormányzat költségvetési rendeletben kötelezi az oktatási intézményeket 10 százalékos tartalékképzésre. A dolog képtelenségére hiába próbálták felhívni a döntéshozók figyelmét az érintettek, az önkormányzat megkísérelte behajtani a pénzt.
A szeptember 24-én elhunyt Pallag László egykori kisgazda országgyűlési képviselő országos ismertségét a parlamenti olajbizottság elnöki posztjának köszönhette. 2000-ben a hírekben leggyakrabban szereplő és legtöbbet idézett politikus volt. Miután 2002-ben nem jutott be az Országgyűlésbe, visszavonult, és némaságba burkolózott.
A napsütéses őszi délután piknikhangulata váltakozott az elkeseredettség dühével szombaton, a szak- és civil szervezetek közös tüntetésén. Megszületett a Magyar Szolidaritás, és könnyen lehet, hogy nem kizárólag szervezeti értelemben.
Orbán Viktor "országvédelmi tervének" fontos része a hatósági áras vízdíj is. Amit a legcélszerűbb a részben magánkézben lévő vízművek visszaállamosítása, illetve -önkormányzatosítása révén bevezetni. A pécsi vízszolgáltató 2009-es "visszafoglalása" azonban arra példa, hogy miért rossz ötlet ez.
Ideológiai meggyőződése okán íratja újra a kormány a kilenc év tapasztalatára építő, 2009 végén szakmai konszenzussal megújított Nemzeti Drogstratégiát. A készülő Új Nemzeti Drogstratégia ellen a szakma egységesen tiltakozik.
A közmegegyezés szerint a Wilco - mióta is? lassan tíz éve - az egyik legfontosabb amerikai rockzenekar. S míg a háromhetes mikrotrendek és az álmosító békességben egymás mellett létező törpe-fanklubok korában nem lehet eléggé hangsúlyozni a jelentőségét annak, hogy maradtak még zenekarok, amelyek éveken és szubkultúrákon átívelve képesek megőrizni súlyukat és státusukat, azt azért hozzá kell tenni, hogy az utóbbi időben a Wilco már inkább csak a töretlenül lenyűgöző koncertteljesítményével biztosította vezető pozícióját.
Egy évtizede még a tinilányok többsége álmaiban Britney szeretett volna lenni - azután néhány éve meg már nagyon nem. Britney Spears az utóbbi bő évtizedben megjárta a mennyet és a poklot, és persze közel járt ahhoz is, hogy az első ötben végezzen a poptörténet legszánalmasabban záruló karrierje versenyben.
Jesse Hughes az a típusú művész, akinek a személye, a karriertörténete, sőt talán még a bajusza is jóval érdekesebb a zenénél, amit csinál. Az elkötelezett republikánus aktivista és volt politikai szövegíró a Palm Desert-i stoner rock-színtér, illetve a későbbi QOTSA-főnök, Josh Homme vonzáskörzetéből indult, hogy aztán az őszinte, kőkemény iróniával felvértezett Eagles Of Death Metal élén váljon egy közkedvelt homoszexuális sztereotípia (a meleg motoros), valamint egy többé-kevésbé egyezményes rocksztárkép szórakoztató karikatúrájává, és egyúttal afféle majdnem-rocksztárrá.
Rohanó léptek kopogását halljuk, kétségbeesett zihálás, valami ipari létesítményben menekül egy szerencsétlen, csak őt látjuk, de bejön valahonnan egy másik zörej is, ugyancsak lépések keltik; az üldöző nem rohan, tempósan közeleg. Közeleg.
Szezonjuk lehet mostanság a klasszikus görög tragédiáknak, Oleg Novkovic filmje is ezen a vonalon indul; ám itt a tragédiát privát eltévelyedések, kisszerű és legfeljebb felelőtlennek nevezhető emberi döntések idézik elő, kibontakozni nyögvenyelősen akar, viszont a kamera annál nagyobb kedvvel időz el a csúnya arcokon, a sivár tájakon és az elmocskolódott közegen. A rendező nyilván a sok komor bányászarctól (mely bányászok amúgy semmilyen viszonyban nem állnak a történtekkel; lehetnénk egy vidámparkban is), a roppant festői lepusztultságtól, a nyomorultságukat folytonos vedeléssel, láncdohányzással és cuccozással hangsúlyozó szereplőktől várja, hogy mélységet adjanak a toldozott-foldozott sztorinak, amiben van gyilkosság, vérfertőzés és rengeteg szenvedély.
Michael Caine jó színész, szeretjük is nagyon, de a szerepek aggályos megválogatása soha nem tartozott az erényei közé. A Harry Brown egy fércmű, a színészi játékot kivéve minden más tekintetben alulról ostromolja a B szintet.
Budán lakni világnézet, írta annak idején a nagy ember, s ha megérte volna a huszonegyedik századot, alkalomadtán még mindig elmondhatná ugyanezt. Per pillanat nem is tudok olyasmit kitalálni, amitől jobban Budai Polgárnak érezhetnénk magunkat, mint hogy egy elegáns étteremben a vacsora négy fogásának tálalása előtt, után és közben frakkba bújt színészek adnak elő revüműsort - a dramaturgként ismert Vörös Róbert "prózaoperettjét", sanzonokkal és kuplékkal bőkezűen ellátott, frivol krimijét. A vacsoraszínház Magyarországon sem újdonság, de az utóbbi hónapokban a nagyérdemű gyilkosságtörténetekben segédkezhetett a nyomozónak a jól táplált közösségi nyomozásban - mind a kortárs magyar dráma, mind a revüműsor új.
Az utóbbi hat évben a thrash metal nagy négyesének egyik zenekara, az Anthrax körül a legrútabb szappanopera zajlott le. 2004-ben még John Bush énekessel zúzták rommá a Sziget nagyszínpadát, aztán egy évre rá visszahívták a zenekar első évtizedének és klasszikus lemezeinek vokalistáját, Joey Belladonnát, akivel lenyomtak egy erősen pénzszagú nosztalgiaturnét, majd miután az énekes kevesellte a lóvét, és lelépett, hiába próbálták Busht visszaédesgetni.
Mi tagadás, alig pár héttel a 3D-s Kékszakállú kudarcát követően e sorok írója nem a legjobb előérzetekkel, sőt direkte élénk aggodalommal eltelve ült be a Simon Boccanegra premierjére. Mert hiszen Verdinek ez az operája éppenséggel nem sorolható a mindenkor hálás repertoárdarabok közé, s ilyesformán bizony bukni is lehet vele, csendesen vagy akár még zajosan is, amennyiben nem mutatkozik a (kurrens budapesti) átlagot jelentékenyen meghaladó összhang a színpad és a zenekar között, s ha nem találtatik a produkcióba három valóban kvalitásos férfi énekes a bariton és a basszus fachjából. Valamint, s ez már korántsem csupán az előadók felelőssége, ha a közönségnek nem támad gusztusa a dudorászható slágerszámokat alig ígérő dalműre.
Kispénzű nemzeti filmgyártások, figyelem! Nincs pénz elmesélni azt a rengeteg balkáni sorsot, mely mind filmért kiált? Gond egy szál se! Ha nem lehet külön filmet szentelni a háborúban bekattant taxisnak, a korrupciótól megcsömörlött vállalkozónak, a prostilábak közt szívéhez kapó nyugdíjasnak, az újgazdag gengszternek, a gondatlan csecsemőpesztrának, a teniszezni vágyó szegény kamasznak, a szopás után töménnyel öblögető kurvának, a dzsippel közlekedő aranyifjúnak vagy a világból kivonult remetének, akkor nosza, léptessük fel őket egyetlen film fedele alatt. Ezzel nemcsak egy csomó más filmet megspóroltunk, amiket mások már úgyis mind megcsináltak, de egy patinás műfajt is felkaroltunk, a mozaikos elbeszélést, mely előszeretettel láttatja az életet véletlen és abszurd találkozások végeláthatatlan sorának.
Amikor vége az előadásnak, egy hangszóróból kedvesen megkérnek bennünket, hogy ne vigyük haza emlékül a kellékpénzt. Innen visszagondolva ez a kérés szerves része a Nemzetiben bemutatott A fösvény című előadásnak. A kellékpénzt nem visszük haza, szépen összeszedegetjük, és otthagyjuk a széken. Holnap is lesz előadás.
Az emigráns litván-zsidó családból származó világhírű dél-afrikai művész egyedülálló képi nyelve a film, az animáció, a bábjáték, az árnyék- és mozgásszínház, a zene, a szobrászat és a rajz invenciózus ötvözete, egy olyan, folyamatosan átalakuló mozgásban vibráló gesamtkunstwerk, melynek költőiségét nem a konceptuális kiszámítottság, hanem az ösztönös teremtés biztosítja. A Szépművészeti Múzeumban látható nyolc (egyenként körülbelül 6 perces) filmet tartalmazó videoinstalláció a 2010-ben a New York-i Metropolitan Operában bemutatott darab előzménye/tartozéka - híven Kentridge elvéhez, mely szerint a "kép" ösz-szes megjelenése (akár a gobelin is) része az adott munkának.
Kántor István Monty Cantsin? Amen! két helyen állít ki Székesfehérváron: a Szent István Király Múzeumban, illetve az Új Magyar Képtár termeiben. Utóbbiban inkább berendezkedett, a hátrahőkölésig telezsúfolta az archívum és az Ecseri piac közötti félúton elhelyezhető tárgyegyüttesével a szobákat, amelyek hangsúlyosan szobákként és kevésbé kiállítóterekként működnek. Ehhez képest minimalista a "főépület" öt videóval betöltött nagyterme, ahol a vérrel fröccsentett fal "védjegye" teremti meg a kapcsolatot a vérszobával, a Vérfürdő-ciklussal és a véres kémcsövekkel. Nincs ugyan preferált útvonal, de én utólag mégis a videóteremben kezdenék, mert van ott egy film, amely nem a botrányokozó, hanem az emigráns Kántorról szól, aki a kommunista rendszerrel inkompatibilis, de benne és általa szocializált kritikus művész típusát képviseli, azokat a privát vagy politikai ellenállókat, akik a hetvenes évek elején-közepén tömegével hagyták el Magyarországot, hogy aztán az itt maradók kánonjából realisztikusan kiessenek. Másrészt a kiállítás azt foglalja össze, hogy annak a brutális és abszurd bürokratikus rendszernek a fogkiverős, demoralizáló mechanizmusai hogyan simulnak bele ennek a rendszernek az agresszív, merkantilista, fasizálódó karakterébe. Kántor nem lát különbséget. Talán mert nincs is.
Képtelenség úgy írni a limerikről, hogy az embernek ne támadna kedve mindjárt idézni is egyet. Hát kezdjük rögtön egy klasszikussal, a jelen kötetet is válogató-szerkesztő Várady Szabolcstól: "Volt egy nő, úgy hívták, Emese.
című operájának ez a régről megőrzött, 2009-ben élőben is közvetített Metropolitan-rendezése (az ismeretlen Sonja Frisell munkája) már a maga idejében is muzeális konvenciókra épült. A győzelmi bevonuláskor megjelenő két lovat a hozzájuk tartozó lovassal a közönség tapssal honorálja.
E két, zeneileg relatíve külön utakat járó csapat - a Machine Head a klasszikus Bay Area-thrashből indult, míg a Mastodon (képünkön) a hetvenes évek zenéiből és a Melvins fémjelezte antikommersz elvetemültségekből gyúrt össze kimondottan fogyasztható elegyet - fontos közös nevezője, hogy az utóbbi pár év tanúsága szerint mindkettő az első néhány lemezével lőtte el puskaporának nagy részét, az újabb anyagaik pedig egyértelmű görcsösséget, erőltetett bizonyítani akarást mutatnak. A Mastodon-rajongók egy részénél az előző Crack The Skye verte ki a biztosítékot, a Machine Head tagsága pedig két "divatosabb" zenét tartalmazó lemez után (a kimondottan erős Burning Red 1999-ben, míg a valamivel halványabb Supercharger 2001-ben jelent meg) találta meg a szögecses csuklószorítót újra a gardróbban, és kezdett el epikus, sűrű gitárfutamokkal gazdagon meghintett dalokat írni.
A rakott krumpli talán az egyik legkitűnőbb házias ételünk. Külföldi szakemberek is elismerően nyilatkoznak róla, már ha valamilyen csoda folytán lehetőségük nyílik megkóstolni.
"Evviva il coltellino!", azaz "éljen a kis kés!" - a barokk operaközönség ezzel a meglehetősen kíméletlen, de mondhatni lényegbevágó üdvrivalgással méltatta egy-egy kasztrált énekes kiemelkedő teljesítményét. A hang szépségéért oly sok mindent - s rendszerint korántsem önszántukból - föláldozó kasztráltak, az opera történetének első nagy és elviselhetetlen sztárjai előtt tiszteleg a kedden közörömre ismét hazánkba látogató csodanő, Cecilia Bartoli, aki 2009-es Sacrificium című lemezének anyagát előadva a messze múlt olyan óriásait idézi meg, mint Farinelli vagy Senesino (Nemzeti Hangversenyterem, október 11., fél nyolc).
rés a présen: Nem késő 2007-ben punkzenekart alapítani? Gyüdi Sándor: A Nemulass zenekar Tamás Áron ötletére és hívására jött létre; eszében sem volt punkzenekart alapítani. Sokat örököltünk és kaptunk a punktól, és tán hozzá is tesszük a magunkét, de ez nem punkzenekar.
Amikor Sztupa és Troché járdát építettek, az egyfelől jó mulatság, férfimunka, másfelől - és sokkal inkább - társadalmi munka volt, afféle kommunista szombat, sőt vasárnap. Hétvégén a kerület összes dolgozója és diákja kiözönlött a szabadba, csak a gyár nem állt le, az öntöde három műszakban termelt, a martinkemencét nem lehetett csak úgy takarékra tenni.
A Mester utcára jobban oda kell figyelnünk. Az idegenforgalom nagy ívben (Nagykörút) elkerüli, noha kis fantáziával azt a sokat emlegetett "pesti hangulatot" - amit nagyapáink érezhettek a távoli múltban -, leginkább itt csíphetjük fülön.
Digitális Akadémia: új tagok A Digitális Irodalmi Akadémia tagjainak egyhangú szavazataival Darvasi László, posztumusz pedig Páskándi Géza lett a DIA új tagja. Megfelelő előkészítés után az ő műveik is fölkerülnek a Petőfi Irodalmi Múzeum keretei között működő intézmény honlapján elérhető, nélkülük eddig 72 szerző műveit tartalmazó, folyamatosan bővülő adatbázisba (dia.pim.hu). Frankfurt: könyvvásár előtt Rethink.
Az emberről és társas viszonyairól folytatott középkori elmélkedések középpontjában Nagy Szent Gergely szavaival élve a "a bűnök rettentő sokasága" állt, amely királynőjük, a kevélység vezette seregként intéz összehangolt támadást a szív ellen. A pusztító hadak alvezéreiként szolgáló főbűnöket végeláthatatlan csapatokban követik a többiek: a haragot a viszály, a felfuvalkodottság, a sértés, a lárma, a felháborodás és a káromkodás, a torkosságot az ostoba vidámság, a pojácaság, a tisztátalanság, a szószátyárság, az értelem eltompulása és így tovább.
"Divatban vagyok, mint a krinolin" - mondogatta önironikusan az 1890-es évek elején a korabeli magyar politika sebesen emelkedő csillaga, Wekerle Sándor, ám tévedett, hiszen országos népszerűsége jócskán túlélte a kámvás rokolya módiját. A pénzügyi zseniként azonosított politikus, a móri gazdatiszt fia ugyanis mindösszesen háromszor viselte a miniszterelnöki tisztséget hazánkban.
Ezt most nagyon eltalálták. Pedig rosszat sejtettem.
József Attila, Karinthy, Kuncz Aladár, Arthur Koestler, Déry Tibor barátja, a legjelesebb magyar irodalmárok által igen nagyra becsült, szinte tévedhetetlen kritikus, Kafka első magyar monográfusa - ma a nevét is csak a legolvasottabbak ismerik.
A kortárs avantgárd meghatározó figurája, költő, hangköltő, performer, művészeti író, az ELTE olasz tanszékének oktatója. Egy másik ember című "eszmélkedéstörténeti emlékirata" kapcsán kérdeztük az undergroundról, az avantgárd és a populáris kultúra viszonyáról.
A Kezdők és a Befognád, ha szépek kérlek? után hamarosan megjelenik Raymond Carver prózai életműsorozatának harmadik kötete, a Katedrális. Ennek apropóján az író özvegyét és irodalmi javainak gondozóját, a költőként is ismert Tess Gallaghert kérdeztük - egyebek mellett arról, hogyan látja ő a Carver írásainak jótékony megcsonkításával vádolt szerkesztő, Gordon Lish szerepét.
Ha máshonnan nem, hát a fiatal közgazdász/médiakutató szerző könyvéből megtudhatjuk: a peer-to-peer (P2P) fájlcserélő hálózatok korában élünk. Az ilyen hálózatok fenntartói a most uralkodó diskurzus szerint kalózok, a szerzői jog notórius háborítói - ám mint éppen Bodó könyvéből kiderül, ez a diskurzus - nem utolsósorban a kalózok működésének eredményeképpen - már nem is olyan egyoldalú, s nem is pusztán az egyik fél uralja.
Kántor István 1976-ban a Fiatal Művészek Klubjában megismerkedett David Zack kapcsolatművésszel, s a találkozást követően hamarosan elhagyta Magyarországot. Párizson át Kanadába emigrált, ahol Zack sugallatára belekezdett a Monty Cantsin open pop star projektbe, s a Neoista Kulturális Összeesküvés elindítójaként a lázadó felforgatást választotta életcélnak. Neve a múzeumokban illegálisan végrehajtott vérfestményakciói miatt nemcsak a művészeti intézmények, hanem bizonyos országok feketelistájára is rákerült. Az utóbbi három évtizedben nemzetközi performansz- és videoesemények résztvevőjeként dolgozik. 2004-ben munkásságáért államikitüntetéstkapott a kanadai főkormányzótól.A neoizmus prófétájával Esztelen! Meztelen! című székesfehérvári kiállításának megnyitója előtt beszélgettünk.
"A ruhám bőr és nem ballon, Az arcszeszem is csak Pitralon, De jegyezd meg jól, míg a Föld kerek, Mindig lesznek rockerek" (Pokolgép: Gépinduló) Csepelen járunk, magunk sem tudjuk, merre. A művház a focipálya mögött szorult be a panelek közé, utcának látszó parkolók és parkolónak látszó játszóterek, zsákutcák és egyirányúsítás, a helyiek nyilván vágják, merre hány méter - még sincs a világon adekvátabb helye ennek a tárlatnak. Legfeljebb, ha a sztalkerivé abált Ybl-bazár, az Ifipark romjai közt lenne a következő állomás (Gútán, miszerint Kolárovón lesz, az sem rossz). S ha ehhez még hozzácsapjuk, hogy a legjobb vitrinben ott találjuk a Csepeli Ifipark bejáratának egy relikviaként őrzött faldarabját, akkor már az elején vissza kell tartanunk könnyűink áradatát. Akinek nem volt meg ugyanis a Vasmunkás tér, az nem is élt. Már a neve is milyen? Ott volt a mondott intézmény, a szegény ember ifiparkja, ahol együtt lépett fel a Gesarol és a Generál, s az előbbiből aztán P. Mobillá fejlesztett alakulat, amiben egy csávó, még a nevére is emlékszem (Lengyel Gábor), akkorát néztünk: hegedült. Az utóbbi meg összeborult a Mikrolied Vokállal. De a kedves egybegyűltek itt élvezhették a Rice, rice, Beatrice játékát is, a mikrofonnál Csuka Mónika, a Sugar Baby Love-ot nyomatták a Rubettestől, gennyesebb slágert azóta sem szült koppintós zenekar. Ennyit a szép emlékekről.
Egy nemzetközi kutatócsoport még ellenőrzésre váró mérései szerint az általuk kibocsátott apró részecskékből, neutrínókból álló sugárnyaláb látszólag átlépte a fénysebességet. Akkor most borul vagy nem borul az érvényes fizikai világkép?
Emberkísérlet Namíbiai törzsfőnökök vették át húsz egykori honfitársuk koponyáját, amelyeket száz évvel ezelőtt a német gyarmatosítók vittek ki az országból rasszista kísérletek céljából. A négy asszony és tizenhat férfi fejét elválasztották a törzstől, majd formaldehidben tartósították, épségben megőrizve arcvonásaikat, bőrűket és hajukat. Fotoszintézis Amerikai kutatók mesterséges levelet hoztak létre, amely képes közvetlenül átalakítani a napfényt tárolható energiává.
Közhasznú szervezet, sportklub és mozgalom. Sérült és fogyatékkal élő sportolók és önkéntesek, akik végigfutnak egy maratont, miközben egy társukat tolják. És az SZDSZ egykori ügyvivője mint a kerekes székes váltó oszlopos tagja.
Minden jel szerint egyre több egzisztenciális és egyéb okunk lesz a külföldi munkavállalásra, s a hagyományosan nem túlságosan mobilis magyarnak nem árt az ilyesmit kicsiben kezdeni - erre pedig kiváló alkalmat nyújt egy franciaországi szüretelés.
