Tartalom

Narancs XXIII. évf. 41. szám(2011.10.13. (2011-10-13)

Publicisztika

Publicisztika

"Keserű hátország"

Dörner György kinevezéséről

Tegyük föl egy játékos pillanatig, hogy Tarlós István főpolgármester nem tudta, mit csinál, amikor kinevezte az Új Színház igazgatójának Dörner Györgyöt. A főleg szinkronszínészként ismert új igazgató pályázatát a bírálóbizottság szakmai tagjai elutasították, ő meg alighanem úgy gondolta: nem paprikajancsi ő, hogy mások mondják meg, hogyan döntsön. Az érvek alapján semmi esetre sem. Mert voltak érvek: a pályázat - ami azóta "kiszivárogva" közszájon forog a legkülönbözőbb internetes oldalakon - nem szakmai koncepció, hanem politikai frázispufogtatás; a pályázónak fogalma sincs a színház belső működéséről; a pályázó felkészületlen, a megnevezett közreműködők nem tudnak arról, hogy közreműködők lesznek. A tulajdonost mindez nem érdekelte: Dörnert nevezte ki, aki Csurka Istvánt hozta a házasságba.

Publicisztika

A sorozat

"A hazugság akkor is hazugság marad, ha törvénybe foglalják" - írta a múlt hét elején Bajnai Gordon titkársága, közleményben reagálva a tavalyi zárszámadásról szóló törvény elfogadására. S ezzel magára vonta a sistergő istennyilát, vagy amit manapság használnak helyette: a miniszterelnök drága zakóba bújtatott pitbullját. Így sokadszorra kell szembesülnünk a hatalmat gyakorlók (Orbán Viktor) nem túl szofisztikált politikai módszerével, a karaktergyilkossággal, pontosabban a ráirányuló kísérlettel. E kísérletek sorozatával. Melyek közül ez épp az Orbán-kormány történetének egy különösen nevetséges, szomorkásan kisszerű alkalmából lett hadrendbe állítva. Amikor végre törvényerőre emelték fő szlogenjüket, az "elmútnyócévet", mondván, a Bajnai-kormány eltitkolta a hiány mértékét és hazudott a költségvetési adatokról. És erre a megvádolt még visszaszól, van pofája. Jer hát, ebem, uccu, fogd meg, harapd meg! Ugrik is mindjárt Budai és a Magyar Nemzet.

Publicisztika

Varsó, Budapest

A hétvégén péppé verték a Jog és Igazságosság (PiS) nevű kőkonzervatív jobboldali formációt, Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Orbán Viktor in waiting pártját. A szavazók ítélete egyértelmű: a PiS szűk 30 százalékát a többi négy majd' 70-je üti. Hisz nemcsak a legnagyobb rivális, a kormányzó centrista Polgári Platform (PO) definiálta magát a PiS-szel és a PiS állam- és világképével szemben, de a többiek is, egytől egyig. A lengyel baloldal maradéka, az SLD; a leginkább agrárszocialistának nevezhető parasztpárt, a Néppárt (PSL); és a főként a 18-24 éves korosztály bizalmát elnyerő, extravagáns antipolitikus, Janusz Palikot Mozgalma. Utóbbi közel 10 százalékot érő listáján egy nyíltan meleg és egy transzszexuális képviselő is bejutott a szejmbe. Fasiszták nem maradtak mutatóban sem - kétéves kalandjuk után, 2007-ben nyom nélkül tűntek el a süllyesztőben.

Publicisztika

Szeressük egymást, gyilkosok!

Vári György írása (Rólunk szólva, Magyar Narancs, 2011. október 6.) a holtról új vágányra tereli a Kertész Ákos hírhedt levele körül kialakult vitát, olyanra, melyen érdemes elrobognunk a legnyomasztóbb következtetésekig. Várinak igaza van abban, hogy Kertész leveléből nem az aggódó hazaszeretet szól, hogy az írás nem a nemzeti önostorozás hagyományának folytatása, hanem a kirekesztett, túlélő zsidó félelmi reakciója, panasza, fájdalma, keserűsége az együtt nem érző, be nem fogadó, a szörnyű múlttal szembe nem néző közeg miatt. "Ám ha panaszként ismerjük fel" ezt a szöveget, mondja Vári, "felhívhatjuk fogékony honfitársainkat, hogy próbálják átérezni, és pusztán ezzel meg is szüntetni a fájdalmat".

Egotrip

Nyelv és neurózis

Egotrip

Egyre távolabb a nyelvtől

Ez az első darabja a nyelvről szóló új sorozatnak, amelynek témája mindaz, amit a továbbiakban a "nyelvi neurózis" megnyilvánulásának fogok nevezni. Ide tartozik a nyelv cenzúrája, a manipulációra, megbélyegzésre és kirekesztésre való használata, de persze az is, ahogy a beszélők fetisizálják a nyelvet, olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, amelyekkel az nem is rendelkezik. Sokszor hallottam már olyasmit, hogy a nyelv (vagy valamelyik nyelv) transzcendentális erőket hordoz, a nemzeti karakter formálja, vagy éppenséggel eltorzítja, sőt meggátolja a gondolatok kifejezését. A nyelvi cenzúra, manipuláció, megbélyegzés és kirekesztés típusairól a későbbi írásokban esik majd szó: célszerűbb talán a nyelv természetét illető elegyes babonaságokkal kezdeni.

Orient expressz

Egotrip

Lengyel elnökségünkről

A lengyel uniós elnökség félidejéhez ért, ráadásul fontos események közepette vonható meg eddigi mérlege. Bár az európai közösségi folyamatokhoz nem kapcsolódik szorosan a parlamenti választások hét végi kimenetele, az eredmények tükrében mégis magabiztosabb lehet az elnökségi szerepvállalás továbbvitele, hiszen Jaroslaw Kaczynski EU-szkeptikus pártja közel sem szerepelt olyan fényesen, ahogy azt a lengyel populisták és hasonszőrű kelet-európai drukkereik remélték. Közvetlenebb viszont a kapcsolat a szeptember utolsó napjaiban megrendezett Keleti Partnerség-csúcs és az elnökségi teendők perspektívája között, elvégre a rendezvény olyan kérdéseket érintett, melyek egyformán befolyásolják az unió gazdasági lehetőségeit és jövendő stratégiai, geopolitikai profilját. A konferencia lezárult, ám aligha állítható, hogy a célokhoz közelebb jutottunk volna; több lett a válaszra váró kérdés, mint volt azelőtt, hogy a 27 tagállam és a 6 érintett kelet-európai kormány diplomatái összeültek volna.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Olvasói levelek

"Pillanatnyi politikai előnyökért" Magyar Narancs, 2011. szeptember 15. Felcsuti Péter a vele készült interjúban azt mondja, hogy véleménye szerint a lakáshitelek bedőlését elsősorban az állásvesztések miatt bekövetkező jövedelemcsökkenés okozza, de nem tud olyan tanulmányról, amelyik ezt a kérdést vizsgálta volna. Nos, 2010 decemberében az akkori Költségvetési Tanács akkor meg létező stábja egyik utolsó tanulmányában pontosan ezzel a kérdéssel foglalkozott (Gáspár Katalin-Varga Zsuzsa: A nem törlesztő lakáshitelesek számának előrejelzése.

Belpol

Belpol

"Senki sem felelős" - José Gil filozófus

A portugál köztársaság tavalyi centenáriuma, illetve az új magyar Alkotmány kapcsán a CEU konferenciát szervez a két ország republikánus hagyományairól. A legismertebb portugál filozófussal, a Portugália ma - a létezés félelme című - hazai vizeken nagy vihart kavaró - könyv szerzőjével beszélgettünk Luzitánia közelmúltjáról.

Belpol

Állami birtokbérletek újraszabályozása - Forradalom a földeken

"Újraindul a földháború" - a megállapítás nem politikustól, hanem az egyik legnagyobb hazai pénzintézet szakemberétől származik. A bankok jó okkal idegesek: ha a kormány múlt héten bejelentett új birtokszabályozási elképzelései valóra válnak, kilátástalan helyzetbe kerülhet valamennyi komoly, milliárdos tételekben eladósodott agrárágazati ügyfelük.

Hegedüs Zsuzsa kampánya a szegénység ellen

Belpol

Gyorsított tanfolyam

A társadalmi felzárkóztatással megbízott miniszterelnöki főtanácsadó alapítványa, a Minden Gyerek Lakjon Jól első akciójának értékelésére őszi turnéra indult. Közben a Nemzeti Felzárkózási és Roma Stratégia társadalmi egyeztetése is elkezdődött - egy időben azzal, hogy a Ferge Zsuzsa által alapított Gyermekszegénység Ellen Programiroda munkatársait kirúgták az Akadémia épületéből.

Külpol

Külpol

Börtönreform Kaliforniában - Amiből Lázár és Pintér is tanulhatna

2009 februárjában e lap hasábjain óva intettem Lázár János és Répássy Róbert képviselő urakat attól, hogy a kaliforniai példa állítólagos sikerére hivatkozva benyújtsák a magyar parlament elé "három csapás" törvényjavaslatukat (Három csapás - becsapás, Magyar Narancs, 2009. február 26.). A viszszaeső bűnelkövetőkre kötelezően kiszabandó hosszú börtönbüntetés Kaliforniában sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy az amúgy is túlzsúfolt börtönrendszer még zsúfoltabbá és még költségesebbé váljon - így az eredetileg 85 ezer fő befogadására tervezett börtönökben ma több mint 170 ezer fogvatartottat tartanak nyilván, és az állam ma többet költ börtönökre, mint oktatásra! A figyelmeztetések süket fülekre találtak, 2010-ben a Fidesz-kormány jó szokásához híven társadalmi egyeztetés nélkül, a szakmai érveket lesöpörve elfogadta a három csapás törvényt, amelynek eredményeiről, hatásairól természetesen azóta sem történt átfogó vizsgálat.

Trafik

Trafik

chili&vanília - Gyümölcsök, olajozottan

Ananász, mangó, licsi, passiógyümölcs, gránátalma, datolyaszilva, pomelo, papaya, kumquat - hallani talán már hallottunk róluk régebben is, konyháinkba azonban - néhány kivételtől eltekintve - ritkán kerültek, különlegességszámba mentek. Azóta sok minden megváltozott, az egzotikus gyümölcsökhöz ma már könnyen hozzájuthatunk, ősszel-télen nemcsak kiváló vitaminforrásként szolgálnak, hanem dekoratívak is.

Trafik

étel, hordó - Delhi Darbar

Ma már egy indiai éttermen legfeljebb annyira lepődünk meg, mint amikor gulyáságyút látunk a Vasas-juniálison. Például a Dohány utcában, az Akácfa utca közelében már hosszú évek óta szerénykedik a Delhi Darbar nevű létesítmény, de még csak azt sem mondhatnánk, hogy elkerülte a figyelmünket.

Trafik

rés a présen - Liszt Ferenc kihajol - Szamosi Szabolcs fesztiváligazgató

rés a présen: A Kodály Központ avatásán sokakban felmerülhetett a gondolat, hogy ez a helyszín valósággal kiköveteli egy fesztivál életre hívását Pécsett. Szamosi Szabolcs: Bizony, aki járt már a Kodály Központban, és hallgatott ott koncertet, az tudja, hogy milyen csodálatos ez az új koncertterem. Szakértők műszerekkel igazolták, hogy a pécsi EKF év során felépült Kodály Központot az akusztikája Európa legjobb hangversenytermei közé emeli, s ezt a Pécsett fellépett világhírű művészek, így Maxim Vengerov vagy Kocsis Zoltán is megerősítették.

Trafik

mi a kotta? A legboldogabb

"Nem a legszebb nő, akivel valaha találkoztam; közepes termetű, kreol bőrű, hosszú nyakkal, széles szájjal, kevésbé dús keblekkel [...] a fekete szemei azonban gyönyörűek." Ezekkel a szavakkal jellemezte egy szorgos velencei diplomata Boleyn Annát 1532-ben, egy kurta esztendővel azelőtt, hogy a hölgyből VIII. Henrik második felesége vált.

Trafik

kulthírek

Filmek Kabulban, Bagdadban A független afgán játék- és dokumentumfilmek zöme emberjogi problémákkal foglalkozik, ezért is helyezték az őszi kabuli filmfesztivál középpontjába az emberjogi kérdéseket. 32 afgán és 18 külföldi filmet tűztek műsorra, a vetítéseknek egy belvárosi mozi és a kabuli francia kulturális központ adott helyet. 2005 és 2007 után harmadik alkalommal rendezték meg a Bagdadi Nemzetközi Filmfesztivált.

Zene

Zene

esemény - II. Főzdefeszt

Mára a kézműves szóösszetétel hallatán legalább olyan gyanakvóan nézünk össze, mint amikor pár évvel ezelőtt az innováció vált a formatervezés legfőbb hívószavává. A fogalom elhasználtsága azonban egyelőre mit sem árt népszerűségének, az eredeti elképzelésbe vetett hit ugyanis minden hitelrontásnál erősebbnek bizonyul.

Zene

film - FERTÕZÉS

Sokaknak kellett meghalniuk M. Night Shyamalan Az esemény című filmjében, mire kiderült: a fák a tettesek.

Zene

színház - Szüleink szexuális neurózisai

Nem szexelünk pályaudvaron, sötét kapualjban, múzeumban, színházban - magyarázza a doktor Dorának, aki a következő percekben többször artikuláltan üvölti a képünkbe: "Basszál meg!" Egy értelmi fogyatékos lány gyógyszeres kezelésének végét, öntudatra ébredésének ijesztő valóságát és környezetének tehetetlen kapkodását látjuk az éjjeli "dry-előadáson. Lukas Bärfuss svájci drámaíró felnőtt lányregényt írt a felnőtté válásról, ami sajnos nem több, mint egy extrahosszúra nyújtott jelenet.

Zene

könyv - Thierry Jonquet: Tarantula

Mértéktartó ponyvával van dolgunk, melyben a szálaknak alig több mint 130 oldal alatt kell összefutniuk. A plasztikai sztársebész kertjében hattyút tart, magas fallal körülvett birodalma egy elreteszelt lakrészében pedig egy hasonlóképp egzotikus jószágot.

Zene

koncert - Szelevényi Ákos és Gildas Etevenard

fellépése csendes klubkoncertnek ígérkezett a középre helyezett hangszerekkel és körben, játszi esetlegességgel, véletlenül sem sorokban elrendezett székekkel. A várakozás nem telt unalmasan: a számos citeraféleség, a különféle méretű csengettyűk tömege már-már túlzsúfolt hangkavalkádot, zavarba ejtő csengést-bongást sejtetett. Mindazonáltal nagy meglepetést keltett volna, ha valóban efféle zenét hallunk, hiszen Szelevényi dzsesszfelfogása nem éppen az ellágyult könnyedség felé hajlik.

Zene

film - VASÖKÖL

Hölgyeim és uraim, a kék sarokban Vágási Feri, a pirosban pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszere! Feri kezében egy 250 forintos svájci frankkal próbálja kifektetni a csupa króm, csupa acél monstrumot, amelyet sok száz kubikos éltet a nézőtéren. De nem nézelődni vagyunk itt, hanem összerakni, ami összetartozik. Anyám neve Rocky volt, apámé meg transformer, de nekem sose jutott márványkoptatott farmer.

Zene

"A szubjektív lenyomat érdekel" - Yonderboi popzenész

A könnyűzenei porondon ő az egyik nemzetközileg is valóban (el)ismert magyar művész. Hat év kihagyás után a napokban jelent meg harmadik nagylemeze, de a Passive Control mellett a munkamódszerét jellemző aktív kontrollról, az önbizalomról és a népmesei hőssé válásról is beszélgettünk.

Zene

Film - Frizerski horror - Jim Sheridan: Álmok otthona

Nyilván a sejtelmes őszi és az acélos téli színek teszik, hogy mindig a rusztikus Connecticutot veszik elő a filmesek, amikor rájuk jön, hogy kísértetházasat játsszanak. Aligha találni ingatlant a környéken, ahol hajnali lánccsörgetés nélkül lehetne átvészelni az éjszakát, s ez jól is van így, legalább tudjuk, mire számíthatunk.

Zene

színház - WOYZECK A HIGHWELDEN

Georg Büchner valós történeten alapuló, utolsó és befejezetlen, több kézirattöredékből különféle módon rekonstruálható drámáját a William Kentridge & The Handspring Puppet Company 1992 óta játssza nagy sikerrel. A társulat az általános történetet adaptálta a dél-afrikai viszonyokra: a helyszín egy lerobbant ipari város, a féltékenységből és elhatalmasodó elmebaja miatt gyilkosságra vetemedő Woyzeck bevándorló munkás, a csábító pedig bányász.

Zene

Film - Új bútorok - Cary Fukunaga: Jane Eyre

Papkisasszonynak születni egyszerre lehetett áldás és átok. A család legtöbbször szerény módban élt, a lányok nem számíthattak nagy hozományra, fényes partira, de megbecsült társadalmi állásra és jó nevelésre igen.

Zene

Színház - "Nagy emberi igazságtalanság" - Mundruczó Kornél-Bíró Yvette: Tiszaeszlári Solymosi Eszter

Nyolcvan évvel ezelőtt kezdte folytatásokban közölni a Magyarország című lap Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című regényét, amelyről az író azt mondta, "egy nagy emberi igazságtalanságot" kívánt jóvátenni vele. A "nagy emberi igazságtalanság" amúgy az ártatlanul megvádolt zsidókat érte - Solymosi Eszter rejtélyes eltűnéséről és föltehető haláláról ugyanis csak annyit tudott megállapítani a nyomozás és a bíróság, hogy nem a zsidók ölték meg, vagyis aligha folyatták a vérét a húsvéti pászkába.

Zene

Kiállítás - Mátyás király gitározik - Hibriditás a Kárpátok között - Az Irokéz-gyűjtemény és a rendszerváltás

Már a két évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Galériában kiállított kollekció is megmutatta, hogy az Irokéz-gyűjtemény anyaga nélkül hiányos lenne bármilyen, a rendszerváltás után keletkezett kortárs képzőművészet tendenciáit átfogó tárlat megrendezése. Pedig a két szombathelyi üzletember (Pados Gábor és Pajor Zsolt) mintegy véletlenül lett műgyűjtő (Pados Gábor szerint "úgy kezdődött, mint annyi más jó dolog - a bulizással"). Voltaképpen egy sajátos mecenatúrakonstrukciót dolgoztak ki arra, hogy az ellehetetlenülés szélére sodródó barátaik (az alternatív szubkultúrában ismert, de a múzeumok által negligált Újlak-csoport tagjai) tovább dolgozhassanak, s bár később nyitottak más művészek felé is, vásárlásaikat kizárólag az egyéni szimpátia, a művek szenvedélyes szeretete ösztönözte.

Színház

Színház

A könyvespolc őre - Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója

A Katona eddigi főrendezője februárban vette át a színház irányítását Zsámbéki Gábortól; most kezdődik az első általa tervezett évad. Az évadterven kívül a közönség elvárásainak változásáról, a zenés műfaj és a független színházak felé való nyitásról, a színház új, egyedülálló pártolói rendszeréről és persze a politika befolyásáról is beszélgettünk vele.

Lokál

Lokál

Kiállítás - Követési távolság

Operatív fotó

Ma már akár meg is mosolyoghatnánk a rendszerváltás előtti állambiztonsági apparátusok munkatársai által készített fényképeket a megfigyelt személyekről, ha a kor viszolyogtató lenyomatai láttán nem venne rajtunk erőt évtizedek múltán is az émelygés és a mélységes kedvetlenség.

Tranzit

Állomásról állomásra, XXXVII.

Tranzit

Kosz, jól

Zugló

Több mint ötven évig nem a vonat, hanem a forgalom állt a Thököly úti vasúti kereszteződésben. A kezdetben Rákosvárosnak, majd Zuglónak elnevezett megállóhely ma az intercity szerelvények menetrendjében is állandó szereplő.

Tudomány

Tudomány

Balassagyarmat zsidó öröksége - "Kegyelemre és oltalomra"

Balassagyarmat lakosságának 40 százaléka volt zsidó a 19. században. Valaha itt állt Közép-Európa második legnagyobb - 4000 fő befogadására alkalmas - ortodox zsinagógája, de a holokauszt után csak 136-an tértek vissza a városba. A Zsidó Gyűjtemény az egykor virágzó közösség múltját mutatja be.

Tudomány

cyberhírek

Hajmosó robot Az emberi kéz munkáját helyettesítő, 24 ujjas hajmosó robotot fejlesztettek ki Japánban az idősek és a fogyatékkal élők, valamint az őket ápoló gondozók életének megkönnyítése érdekében. A fejlesztők szerint az öregedő társadalomban nagy igény van az ápolórobotokra. Facebook A Facebook a saját adatai szerint már nagyobb, mint a teljes internet volt 2004-ben.