Hosszú ideje tanulmányozzák az égből a földre hullott köveket, közkeletű nevükön a meteoritokat - többek között abból a szempontból is, hogy találhatók-e bennük a földi élet szempontjából releváns, szerves molekulák. Nos, a kutakodás korábban sem volt sikertelen, hiszen rendre észlelték olyan organikus kémiai építőelemek jelenlétét, melyeket a mi földi körülményekhez kondicionált elménk legalábbis az élő anyaghoz, annak működéséhez asszociál. A kérdés természetesen még nem az, hogy direktben lejuthat-e élő anyag a kozmoszból a mi Földünkre, inkább az, hogy a kozmosz speciális körülményei, hőmérséklete és sugárzási viszonyai mellett létrejöhetnek-e szerves molekulák. Nos, ha találtak is eddig ilyeneket, a gyanú örökké fennállt: mi van, ha ezek már a földre érkezés után, szennyeződés révén kerültek a meteoritok anyagába?
Vörös meteor
A NASA Goddard űrrepülési központjának asztrobiológiai analitikai laboratóriuma a közelmúltban döntő bizonyítékokra lelt, melyek alátámaszthatják azt a teóriát, hogy az élet legfontosabb építőköve, a DNS darabjai az űrből is érkezhettek. A kutatócsoport amúgy nem is földi mintákkal kezdte a munkát: előbb a NASA Stardust missziója által a Földre hozott üstökösmintákat (a Wild 2 kométa nyomait) fürkészték, s aminosavakat találtak bennük. Most azonban a vizsgálati minta sokféleségének biztosítására egyből egy tucat szénben gazdag meteoritot kezdtek analizálni - ennek során hangyasavas kioldás, folyadékkromatográfos szétválasztás és a tömegspektroszkópiás azonosítás is szerepelt, tisztára, mint a tudós-nyomozós sorozatokban. És mit ad isten, a mintákban sikerült adenint és guanint is azonosítani, amelyek a DNS (és az RNS) felépítésében döntő szerepet játszó nukleobázisok - fontos funkciót töltenek be a nukleinsavak másolásában és duplázódásában is. Emellett találtak más fontos, az előbbiekkel rokon szerkezetű purinbázisokat, xantint és hipoxantint is - csak annyit mondanánk, hogy a xantin származékai közül számunkra tán a legfontosabb a koffein. Ennek nyomán tán sejthető, hogy bár a DNS felépítésében ez utóbbi purinbázisok nem vesznek részt, élettani jelentőségük megkérdőjelezhetetlen. További két meteorban pedig olyan, a nukleobázisokkal szintén kémiai rokonságban álló (nukleobázis-analóg) vegyületet találtak (ezek úgynevezett diaminopurinok), melyek nálunk, a Földön szinte semmilyen szerepet sem játszanak az élő szervezetek működésében. (Na jó, egyiküket már látták egyszer egy ciánevő vírusban vendégeskedni.) Ezek alapján szinte kizárható, hogy az említett vegyületek már itt, a Földön, szennyeződéssel kerültek a meteoritokra - s akkor az sem túl valószínű, hogy a mellettük talált kémiai rokonaik, a nukleobázisok más úton kerültek volna az égből pottyant, széntartalmú űrkőzetekbe. A kutatók pontosan erre számítottak: ha igaznak bizonyul hipotézisük, s a kisbolygók és az üstökösök valóban afféle szabályozatlan vegyi üzemként működnek, akkor termelésük során kontrollálatlan mennyiségben és vertikumban gyártanak le szerves vegyületeket. Elegyesen olyanokat, melyekkel nálunk az élővilág foglalkozik, s olyanokat is, melyek csak a kémiakönyvekből, illetve laborkísérletekből ismeretesek.
Jég hátán
Ha ez nem lett volna elég érv a földi szennyeződés kizárására, hát vettek egy termetes (8 kilós) jégkockát az Antarktisz jégpáncéljából arról a területről, ahonnan a legtöbb meteoritot is kibányászták. E jégdarabot tüzetesen átnézték, nukleobázisok és xantinfélék után kutatva, ám ha nyomokban leltek is efféléket, nagyságrendekkel kisebb koncentrációban voltak jelen, mint a bennük megőrződött meteoritokban. A két, Földünkön legfeljebb elvétve előforduló purinbázisnak pedig nyomát sem lelték a jégben. De ugyanígy nem találták meg a fenti, jellegzetes szerves vegyületeket abban az ausztráliai földmintában sem, melyet szintúgy meteoritlelet közeléből gyűjtöttek be. Ezek után nem is volt más dolguk, mint hogy laboratóriumban modellezzék a fenti kulcsfontosságú anyagok létrejöttéhez vezető kémiai folyamatokat. Ehhez szigorúan olyan nyersanyagokat használtak fel (ammóniát, vizet és hidrogén-cianidot), melyek jelenléte a világűr tőlünk távolibb tájain is bizonyított. Laborkörülmények között sikerült is az összes delikvenst (nukleobázist, purinbázist, xantint és hipoxantint) előállítani - abiotikusan, tisztán kémiai reakciókkal. Azt persze még tovább kell analizálni, hogy efféle vegyületek élesben, a kozmikus laborban pontosan milyen fizikai és kémiai feltételek mellett jöhetnek létre.
A fentről érkező szerves vegyületek jól bírják a gyűrődést - legalábbis ezt bizonyította a Szudán felett három éve felrobbant 2008 TC3 kisbolygó darabjainak tavalyi vizsgálata is. Akkor a kutatók úgy találták, hogy a kisbolygó (melynek földre hullott darabjaiban aminosavakat azonosítottak) a Földdel való heves kontaktusa előtt is részt vett néhány kozmikus biliárdpartiban, s ennek során anyaga akár 1000 Celsius-fokra hevülhetett, ahol a szerves molekulák már darabokra hullhattak, illetve elszenesedtek. Hogy ennek ellenére mégis szerves molekulákra akadtak bennük, az úgy lehetséges, hogy a mintában talált 19 aminosav egy része akár a hőhatástól lebomlott molekulatöredékekből is újraépülhetett. Ennek jelentősége szintén óriási: ha igazak a feltételezések, akkor akár egy heves ütközést követően, még a lassan hűlő gáznemű anyagban is újraformálódhatnak szerves molekulák, akár aminosavak. A legújabb feltételezések szerint a Föld kialakulását követő, intenzív meteorbecsapódásos periódusban akár jelentős szervesanyag-mennyiség is transzportálódhatott e módon a Földre. Ráadásul a szállítmány főnixként újjászületve túlélte az ütközés kataklizmikus hatását is.
