cyberhírek

  • .
  • 2011. október 27.

Tudomány

Akvizíció A Google-t is érdekli a Yahoo esetleges felvásárlása: a keresőcég lapértesülések szerint már két magántőke-társasággal is felvette a kapcsolatot, és arról tárgyalt velük, hogyan vehetne részt a Yahoo akvizíciójának finanszírozásában. Olvadás Kínai kutatók szerint soha nem látott gyorsasággal olvadnak a legnagyobb ázsiai folyókat tápláló gleccserek a tibeti fennsíkon, aminek hosszabb távon súlyos következményei lehetnek a lapályon élő kínaiak és délkelet-ázsiaiak százmillióira nézve. Ûrrepülőtér Richard Branson brit milliárdos felavatta a világ első, kereskedelmi célokra készült űrrepülőterének terminálját. A Spaceport America avatóünnepségére meghívott vendégek között volt az a 150 ember, akik már lefoglaltak egy-egy űrutazást. Hangfelismerés A szurikáták az emberhez hasonlóan képesek egymást hang alapján felismerni - fedezték fel svájci viselkedéskutatók a dél-afrikai Kalahári sivatagban végzett kísérletek segítségével.
Ez a képesség eddig csak néhány főemlősnél volt ismert.

Tiltakozás A kínai Taobao Mall internetes áruház egyelőre elállt attól, hogy brutálisan megemelje azoknak az online boltoknak a bérleti díját, amelyeknek az áruház helyet ad, miután a kereskedők trollkodással adtak hangot nemtetszésüknek.

Kincskereső Nagy-Britannia eddigi legnagyobb, több millió font értékű római kori aranyleletét fedezhette fel egy fémdetektorral dolgozó amatőr kincskereső. A szerencsés megtaláló kilétét nem hozták nyilvánosságra, és a kincsről sem árultak el részleteket.

Célkereszt Sci-fibe illő készüléket fejlesztettek ki amerikai kutatók: a speciális radar képes átlátni egy húszcentis betonfalon. Most a visszakapott kép javításán dolgoznak: szeretnék, ha minden lehetséges célpontot egy célkereszt azonosítana.

Evolúció Angol tudósok közvetlen összefüggést találtak a Facebookon lévő ismerősök száma és bizonyos agyterületek mérete között, alátámasztva azt a hipotézist, amely szerint az internetes közösségi oldalak használata képes változásokat előidézni az emberi agy szerkezetében. De az is előfordulhat, hogy akinek az agyában bizonyos régiók nagyobbak, több kapcsolatot tud teremteni és fenntartani. A University College London munkatársaként dolgozó Ryota Kanai és kollégái mágneses rezonanciavizsgálat (MRI) révén térképezték fel 125 egyetemista agyát. A kutatók az agy fizikai tulajdonságai és a közösségi viselkedés közötti összefüggést vizsgálták. A résztvevők mindegyike aktív Facebook-felhasználó volt, átlagosan 300 baráttal, de a legsűrűbben netezőknek több mint ezer ismerősük volt a közösségi oldalon.

Börtön a trollnak A glasgow-i bíróság nyolc hónapos börtönbüntetéstszabott kia 28 éves skót Stephen Birrellre, amiért sértő és gyűlöletkeltő kommenteket írt a Facebookra. A skót törvények szerint az ilyesmi gyűlölet-bűncselekménynek számít, Birrell ráadásul visszaeső, többször ült már börtönben. A börtönt érő kommentek idén február végén és március elején születtek, közvetlenül a skót örökrangadó, a mindig sok indulatot keltő Celtic-Rangers-meccs előtt és után. A két csapat évszázados ellenségeskedése a klubok és drukkereik protestáns, illetve katolikus gyökerei miatt sokkal súlyosabb, mint más országokban a rivalizálás a két legnépszerűbb csapat között. A közismert futballhuligán a meccs előtt néhány nappal szabadult a börtönből, ahol egy évet töltött fegyveres rablásért. Pluszbüntetésként öt évre kitiltották Nagy-Britannia összes futballstadionjából.

Ultimátum A magánadatok védelmében élenjáró Németország november 7-ig adott határidőt a Facebooknak, hogy arcfelismerő rendszerét módosítsa a német és európai jognak megfelelően. A Facebook egyik szoftvere segítségével az internetezők azonosíthatják ismerőseiket a netre feltett fényképeken. Az alkalmazás igen népszerű a közösségi portál felhasználói között. Berlin szerint azonban az eljárás ellentétes a német és európai adatvédelmi jogszabályokkal, mert olyan felhasználókról gyűjt adatokat, akiknek nincs lehetőségük az azonnali letiltásra vagy beleegyezésre. Németország a Google Street View programmal kapcsolatos kifogásaival januárban elérte, hogy az amerikai internetes oldal szigorítsa a magánélettel kapcsolatos adatok tiszteletben tartását. Európa legnagyobb gazdasága érzékeny a magánszférára a nácizmus és a kelet-németországi kommunizmus idején a magánélet ellen elkövetett támadások miatt.

Pingpongozó robot Wu és Kong névre keresztelték megalkotói azt a két, a csencsiangi egyetemen kifejlesztett, emberméretű robotot, amelyek képesek asztalitenisz-mérkőzést játszani egymással vagy akár egy emberrel is - adta hírül az index.hu. A gépemberek legtöbbször fonákkal ütnek, de képesek tenyeresre is, az intézményhonlapjaegyenesen "nagyméretű emberszabásúaknak" hívja a robotokat. A szerkezetek tudnak egyensúlyozni, azonosítják a labda mozgását, meg tudják jósolni az útját, sőt képesek önállóan szerválni is.

Betiltották a Zsarufigyelőt Egy francia bírói döntés elrendelte, hogy az internetszolgáltatók mostantól kötelesek blokkolni aCopwatch Nord Paris I-D-Fhonlapot, amely rendőrökről gyűjtött képeket és videofelvételeket - adta hírül az atlatszo.hu a New York Times nyomán. Az oldalon közzétett tartalmak kifejezetten a gyanúsítottak elfogása, tüntetők zaklatása és etnikai kisebbségek tagjai elleni fellépés során elkövetettrendőri túlkapásokat mutatják be. A francia zsarufigyelők hangsúlyozták, elismerik, hogy semmi közük a rendőrök magánéletéhez, de csak addig, amíg ki nem derül, hogy a rend fenntartói valamilyen módon kapcsolódnak a szélsőjobboldalhoz. A "copwatch", vagyiszsarufigyelés gyakorlata a kilencvenes évek Amerikájából származik. Az aktivisták azért kezdték el a kaliforniai Berkeleyben figyelni és rögzíteni a rendőrök munkáját, mert úgy vélték, ezzel megelőzhető, hogy a rendőrök brutálisan viselkedjenek, vagy túlkapásokat kövessenek el. Demíg az Egyesült Államokban a rendőrökről felvételt készíteni belefér a szólásszabadság fogalmába, addig Franciaországban nem védi semmi azokat, akik így próbálják a túlkapásokra felhívni a figyelmet.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.