Egészen furcsa konklúzióval szolgált az ELTE BTK kari tanácstermében tegnap rendezett konferencia, amely A magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga 10 éve (2005–2015) címet viselte. A résztvevő ugyanis azt vehette észre, hogy nagyon távol van egymástól a közoktatás jelenlegi szellemisége és maga az érettségi. Míg utóbbi kompetenciaalapú, és kis túlzással elmondható az összes vizsgatárgyról, hogy nagy hangsúlyt fektet az önálló gondolkodásra, a problémamegoldó képességre, addig a közoktatás továbbra is poroszos jellegű, a lexikális tudást helyezi előtérbe – magoljon a diák, abból legalább biztos nem lesz baj.
Noha a jelenlegi magyar nyelv és irodalom érettségivel sincs minden rendben, vitatkozni bőven lehet róla. Dr. Károly Krisztina, az ELTE Tanárképző Központjának főigazgatója szerint az érettségi csak egy elem a gépezetben, amelyhez hozzátartozik a tanárképzés minősége is. A maga részéről pedig örömtelinek tartja a jelenlegi, egyéves gyakorlati időt, amit a pedagógusjelöltek eltöltenek a tanulmányaik utolsó évében.
Ennél jóval többet mondott dr. Horváth Krisztina dékánhelyettes köszöntője, aki egy francia példával szemlélteti, mi is lenne az érettségi feladata. Az 1902-es oktatási reform nagy felhördülést váltott ki Franciaországban: sokan a nemzeti kultúra összeomlását látták abban, hogy nem kell majd érettségizni ókori nyelvekből, de szerencsére a másik oldal is képviseltette magát: egy irodalomtörténész (!) szólalt fel, hogy az érettségin nem az irodalomtörténetet kell számon kérni tizennyolc éves emberektől, hanem felmérni a szövegalkotási, szövegértelmezési képességeiket. De talán a legfontosabb, hogy az egész átalakítást hosszas egyeztetés előzte meg több száz szakértő bevonásával.
Látszólag nem kapcsolódott a témához Pongrácz Lászlónak, az Oktatási Hivatal főosztályvezetőjének előadása, azonban arra mindenképpen jó volt, hogy felébressze a hallgatóságot, ugyanis Pongrácz, meg kell hagyni, elég jó előadó; kellően laza, az ember inkább gondolja leleményes diáknak – aki meg akarja úszni a felelést –, mint főosztályvezetőnek. Beszél egy felmérésről, amelyet az Oktatási Hivatal készített tanárok bevonásával, és az érettségi rendszerről kérdezte őket. Ami egyértelműen látszik, hogy a pedagógusok nagyrészt örülnek az egységes követelményeknek, támogatják a kétszintű érettségi rendszert, ám nincs egyetértés az egyik legérdekesebb kérdésben: kell-e felvételi, vagy az érettségi alapján rangsorolják a felsőoktatásba jelentkező diákokat. Abban meg csak reménykedni tudunk, hogy egy átalakítás során figyelembe veszik a tanárok véleményét is.
| ||
A Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke, dr. Gintli Tibor egy módosítással kezdi előadását, ugyanis rájött, hogy 20 percben nem lehet átfogó képet adni a magyar érettségiről, így ő most csak az írásbeli vizsgarészről fog beszélni. Alapvetően jónak tartja a jelenlegi érettségit, szerinte nincs szükség nagyobb változtatásokra, csak finomhangolásra. Azt mondjuk teljes tévedésnek gondolja, hogy volt idő, amikor sokan úgy jutottak be középszintű magyar érettségivel egy magyar szakra, hogy olvasni sem igazán szerettek. Ezért tartja fontosnak, hogy elválasszuk egymástól a két szintet, mert míg középszinten az önálló gondolkodás képességét kell mérni, addig az emelt szint (ezeken túl) a legfogékonyabbak között kell, hogy szűrjön. Jó iránynak tartja, hogy az érettségin megjelenő szépirodalmi szövegek nagy része a diákok számára ismeretlen, órán nem vett anyag. Így szerinte a vizsgázónak nincs meg az a lehetősége, hogy a tanári elemzést mondja vissza, és kénytelen önmagára hagyatkozni.
Turcsányi Márta, a Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium vezetőtanára aztán – hiába a húszperces időlimit, hiába az egyre fáradtabb közönség – a délután talán legösszeszedettebb megszólalásával tűnt ki. Turcsányi egészen a múlt századtól vizsgálja az érettségi rendszerét, amikor is még bőven lehetett tudni, hogy ha Ady Endre-centenárium van, akkor Ady lesz az érettségin. (Sőt maga Ady érettségijéről is vannak feljegyzések; a költő a Zrínyi-tételt dolgozta ki.) A 2005-ben bevezetett új érettségi rendszer óta azonban kiszorultak a „klasszikusˮ szerzők, szinte csak 19. vagy 20. századi alkotók jelennek meg a műértelmezési feladatokban. Középszinten pedig továbbra is gyakoribb a novellaelemzés, és a tapasztalatok azt mutatják, a diákok szívesebben választják ezt, mint az összehasonlító verselemzést.
A plenáris előadásokat dr. Horváth Zsuzsanna oktatáskutató zárja, aki a délután legfontosabb gondolatát mondja ki, amely ugyan független a magyar nyelv és irodalom érettségitől, mégis, nem lehet elégszer elmondani. Az oktatáskutató kulturális vízválasztónak tartja az érettségit, és szerinte nem lenne szabad – semmilyen indokkal – olyan irányba menni, hogy kevesebb ember szerezhesse meg a jövőben.
