Konrád-Lampedúza egy pillanatra visszahőkölt, kis híján meg is ijedt a plakáttól, „Hatalmas siker: több mint kétmillió ember gyűlöli a szomszédját”, vagy valami ilyesmi volt ráírva, mint kormányprogram, ami persze csak első látásra tűnt félelmetesnek, a másodikra már Bence is megemberelte magát, s az öklét rázta a plakát felé… Az öklét! Ökölbe szorítva. (Ezek tények.)
Másnap a teljes kormányzati propagandagépezet reászállott Konrád-Lampedúzára. Hogy honnan tudták meg, mi történt hajnalban a néptelen utcán, rejtély, de a sajtó ilyen, kiszimatol mindent. Azt is gyorsan kiderítették, hogy nevezettnek vannak ukrán barátai is, Magyar Péteren keresztül, s minden este eredetiben olvassa a Sargentini-jelentést (Ursula von der Leyentől kapta, dedikálva, bőrbe kötve).
Péntek reggeli rádiónyilatkozatában aztán Magyarország miniszterelnöke is kitért az esetre; először is síkra szállt a véleménynyilvánítás szabadságáért, de megjegyezte, hogy az öklöt, hát, azt nem kellett volna, az ökölrázás már túlmegy az állampolgári kereteken, mert az erőszak az erőszakot szül, de ezt ne vegye fenyegetésnek senki. Még a poloskák sem, tette hozzá a szemével csippentvén jelezve, hogy érti ő a viccet és a fiatalok nyelvét, s tudja azt is, hogy mi a geg (a Pénztáros Lőrinc nevű mémoldalon eszközölt beszerzéseit ezúttal sem firtatta a rádióriporter). Ezek után a délelőtt viszonylagos nyugalomban telt, Deák Dániel elmondta valahol, hogy ő már sokat látott, Mayer Zsold pedig Ökölhugyozás címmel tett közé fulmináns publicisztikát a kormánylapban (pontosabban mindegyikben).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
