A szerk.

Imádkozzunk, tábornokom!

A szerk.

A NER Magyarországának fenti, brutálisan realista leírása után hagyjuk szabadon repkedni gondolataink tarka pillangóit, és próbáljuk elképzelni, hogy az utolsó emberarcú fideszes – de nem az a fajta, amelyiknek egy-egy példányát időnként odavetik a hülye nem-fideszeseknek, hogy nesztek, álmodozzatok csak –, tehát hogy ez az utolsó emberarcú fideszes zavart köhintés után megszólítja vezénylő tábornokát.

És azt mondja neki, hogy ért ő mindent, érti az igazi polgári, azaz nyugati világgal meg szabad gondolkodással szembeni komplexust basáskodással, Hatvanpusztával együtt, érti a bunkóságot, sőt talán még a kipécézett embertársainkkal szemben gátlástalanná felturbózott, minden erkölcsi normát felrúgó uszítás magasabb (választási) céljait is érti. És persze érti azt is, hogy mindazon szemfényvesztés, amellyel eddig kábítani lehetett a megfelelő számú választót, az most, hogy e kábítások minden negatív gazdasági következménye végérvényesen rászakadt az országra, tovább nem folytatható. Igazából az is nagy eredmény lesz, ha valaki beveszi azt a legutóbbi ordas hazugságot, mely szerint a kormány, felismerve a víziközmű-szolgáltatók és -hálózat rettenetes állapotát, a magyar emberek zavartalan ellátásáért eddig soha nem tapasztalt összegeket kész áldozni a meg- és felújításukra; az igaz emberarcú fideszes esetleg, minden merszét összeszedve, e ponton megjegyzi, hogy imádkozzunk, tábornokom, a mieink közül senkinek ne jusson eszébe, hogy ez az egész lerohadás összefügg-e gyönyörű politikai termékünkkel, a rezsicsökkentéssel, mert erre már az agitprop sem tudna kitalálni kellőképpen együgyű választ.

Igazából csak a tempó nyugtalanítja, folytatná az igaz emberarcú fideszes. Hogy még csak 2025 júliusa van, és már ott tartunk, hogy a szomszédban agyonverik a magyarokat meg felgyújtják a templomaikat. A gyorsaság most nemcsak azért hátrányos, mert nincs idő a narratíva kidolgozására – mert ezek az állítások egyelőre nagyon ingatagok, sebtében fogant összeesküvés-elméletnek tűnik mindahány –, hanem azért is, hogy mi lesz így jövő márciusban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.