Német tudósok: agyi károsodást okozhat a hosszú ideig tartó űrutazás

  • narancs.hu
  • 2021. október 18.

Tudomány

Az agy gyorsabb öregedését mutatták ki orosz asztronautákon a müncheni kutatók.

A súlytalanság állapota megzavarhatja a vér kiáramlását az agyból, ami idővel az agy-gerincvelői folyadék nyomásának növekedéséhez vezethet – számoltak be róla a müncheni Ludwig Maximilians Egyetem (LMU) kutatói a Jama Neurology című tudományos lapban. Mint írják az asztronautákon végzett vérvizsgálatok könnyű, de tartós károsodásra és az agy gyorsabb öregedésére utalnak.

Az MTI összefoglalója szerint korábbi tanulmányok utaltak már arra, hogy a hosszabb űrutazások nemcsak a csontok és izmok sorvadását okozzák, hanem az agyra is hatással vannak. Ez a jelenség az űrutazáshoz köthető neurookuláris szindrómaként (SANS) ismert – mondta Jens Jordan, a Német Űrkutató Központ orvosi intézetének igazgatója. Eddig azonban nem volt világos, hogy ez a hatás károsítja-e az agyat. Ennek feltárására az LMU kutatói, Peter zu Eulenburg és Alexander Choukér svéd és orosz kollégáikkal öt olyan orosz űrhajós vérét vizsgálták, akik öt és fél hónapot töltöttek a nemzetközi űrállomáson (ISS). A tudósok az asztronauták vérét az utazás előtt és közvetlenül utána, majd egy héttel, valamint három héttel később is elemezték.

A vizsgálatok szerint az űrből való visszatérés után megemelkedett az agy öregedését és sérülését jelző több protein szintje. Különösen igaz ez a visszatérés utáni első hétre.

Ugyanakkor nem derül ki a tanulmányból, hogy az agyi változások megbetegítették-e az érintetteket. „Egy biomarker a vérben még semmit nem mond a klinikai panaszokról” – fogalmazott Jordan. Ahhoz, hogy a hosszú ideig tartó misszióknak az asztronautákat érintő kockázatait a minimális szinten lehessen tartani, átfogóan kell tanulmányozni, hogyan lehet megakadályozni az agyat érintő nyomásnövekedést – véli Peter zu Eulenburg.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az európai űrkutatási hivatal (ESA) is tanulmányozza a kérdést. Többek között azt vizsgálják, segíthet-e az asztronautáknak egy mesterséges gravitációt előidéző centrifuga, valamint azt, hogyan hat a folyadékok áramlására a test alsó részét érő vákuum. „Ez az űrutazások egyik orvostudományi kihívása” – hangsúlyozta Jordan. Hosszú távú tanulmányokra és résztvevők nagyobb csoportjára van szükség ahhoz, hogy az űrutazás és a neurológiai károk közötti kapcsolatot jobban megérthessük – áll a tanulmányban.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.