„Megvilágosodás” – széles vigyor kíséretében csak ennyit mond Anna, amikor MDMA-val (metiléndioxi-metamfetamin, magyarul: ecstasy – a szerk.) kísért terápiájáról kérdezem. Először az interneten hallott erről a módszerről, majd egy Magyarországon élő amerikai orvos vezetésével próbálta ki csoportterápián. „Egyhetes felkészítő terápia előzte meg az egynapos MDMA-s alkalmat, ezalatt volt pszichodráma, álomfejtés, ilyesmik. Szombat reggel 10–12-en bevettük, eközben két pszichológus asszisztált. Ők a liberális módszer hívei voltak, szóval nem irányítottak. Mindenkinek volt matraca, szemfedője, lefeküdtünk, és többnyire elvoltunk saját magunkkal” – idézi fel Anna, aki egzisztenciális szorongása miatt vállalkozott a terápiára, s azt azóta már egyéni formában is kipróbálta. „Egy pszichológus azt mondta, hogy nem tudja garantálni, hogy az fog történni velem, amit szeretnék, de azt igen, hogy az, amire szükségem van. Ez nagyon megnyugtatott, és tulajdonképpen így is történt. Az első alkalommal rengeteg feszültség feloldódott bennem, és a legutóbbin például a dohányzásról is sikerült leszoknom.”
Az elmúlt években sokat olvashattunk – a tudományos folyóiratokban publikált tanulmányoktól a The New York Times józan cikkein át a Vice lelkesedő írásaiig – a pszichedelikumok, elsősorban az LSD és a varázsgomba hatóanyagaként ismert pszilocibin jótékony hatásairól, legyen szó a depresszió ellen bevetett gombázásról vagy a Szilícium-völgyben LSD-t mikroadagokban magukhoz vevő techzsenikről. Az LSD vagy a pszilocibin híveinek persze nincs könnyű dolguk, amikor a szerek gyógyhatásairól akarják meggyőzni a társadalmat, de e pszichedelikumok spirituális atmoszférája és békés, hippikkel kísért kultúrtörténete még így is kedvezőbb hátteret biztosít számukra, mint bármilyen érv, amivel a technobulikban fogyó MDMA vagy az állatorvosi szerből partidroggá vált ketamin mellett kampányoló szakértők felléphetnek.
Ha láttunk már rave partikon kitágult pupillájú bulizókat vallásos áhítattal táncolni és ölelkezni, nem is olyan nehéz megértenünk, hogyan működik az MDMA. Az ecstasy tabletták hatóanyagaként ismert vegyület enyhén pszichedelikus karakterű, de alapvetően empatogénként kategorizált szintetikus drog, amely nagy mennyiségű szerotonint szabadít fel az agyban, ettől pedig néhány órára boldognak, empatikusnak és nyitottnak érezzük magunkat. Az MDMA hatása alatt oldódnak a gátlások, hajlamosabbak vagyunk az elfogadásra és a megbocsátásra, a kritikus gondolatok helyébe szinte gyermeki szeretet és békesség lép. Kézenfekvő tehát, hogy az MDMA a pszichológusok rendelőjében is jó szolgálatot tehet.
Az anyag elsősorban a PTSD, vagyis a poszttraumás stressz szindróma kezelésében bizonyult eredményesnek (főként Amerikában folytak ilyen kutatások). Hatása alatt a páciens képes szorongás nélkül visszatérni a traumájához, aminek felidézését egyébként pokoli félelem kíséri – vagy egyenesen gátolja. Az MDMA-val megtámasztott terápia hasonlóan hatékony lehet hangulati zavarok vagy szociális szorongás esetén, sőt, még párterápiában is nagyon jól használható – erre utal egy, a
Journal of Psychopharmacologyban megjelent tanulmány is. Szummer Csaba pszichológus, a Multidiszciplináris Társaság a Pszichedelikumok Kutatásáért civil szervezet megalapítója és a Journal of Psychedelic Studies egyik alapítója szerint minden pszichoterápiás helyzetben kulcsfontosságú, hogy a terapeuta és a páciens között olyan kapcsolat alakuljon ki, amelyben a beteg bátran megnyílhat, az MDMA pedig pont ebben tud segíteni.
| ||
Kizáró okok
A lelkes hangok ellenére a szerrel kísért pszichoterápia bőven rejt magában veszélyeket: a kiskorúság, a terhesség és az SSRI-típusú (a szerotonin visszavételét gátló) antidepresszánsok szedése kizárja e módszer alkalmazását, illetve az is, ha unokatestvérig bezárólag pszichotikus beteg van a családban.
A krónikus magas vérnyomás ugyancsak fokozott óvatosságot követel. „A pszichés labilitás is lehet kizáró ok – teszi hozzá Szummer –, továbbá azt mondanám, ha az illetőnek erős félelmei vannak a kontrollvesztéssel kapcsolatban, akkor ne próbálkozzon vele! Az egész élmény arról szól, hogy a páciens kiengedi kezéből az akaratlagos kontrollt. Ha ezt nem tudja megtenni, például a félelmei vagy konkrétan a szerrel kapcsolatos szorongások miatt, akkor nem biztos, hogy jól működhet számára egy ilyen terápia.” Hiszen a kriminalizálásból és a démonizálásból fakadó félelmek nagyon is működnek. A terápiás felhasználás megítélését ez mindaddig nehezíteni fogja, amíg jellemző az abúzusos rekreációs használat is, vagyis amíg nemcsak gyógyulni, de elszállni-megőrülni is lehet ugyanezekkel a szerekkel. Veszély lehet a mentális addikció kialakulása is, amikor a terápia után – a jó élmény hatására – valaki a szabadidejében is keresni fogja a szert. Szummer szerint azonban, ameddig a terapeuta élesen kettéválasztja a terápiás és a rekreációs használatot, addig egy ilyen esetleges probléma nem az ő lelkiismeretét terheli: „Ha valakinek felír a pszichiátere egy pszichoaktív gyógyszert, és az illető elkezd rá erősen inni, az nyilván nem a gyógyszergyártó felelőssége, és nem is a pszichiáteré.” Szummer mindazonáltal nem javasolja az MDMA és más pszichedelikumok terápiás használatát mindaddig, amíg nem válnak engedélyezetté ezek a szerek. „Az illegális beszerzés miatt az alany nem tudhatja pontosan, hogy mit vásárol és milyen töménységben. Az underground terapeuták minősége kérdéses. Az illegalitás élménye pedig maga is erősen hozzájárul az utazástól való félelemhez” – érvel a szakember.
S vajon mennyire hitelesek a szintetikus boldogság mámorában megélt érzéseink? Sokan panaszkodnak arról, hogy az MDMA-s élmények után szinte arcul csapja őket a valóság, de a terápia nem csupán a tripekről szól.
A pszichedelikus élmény akkor hat tartósan, ha az utazó éber, normál tudatállapotban is feldolgozza a terapeutával és egyedül is. Ez szívós munkát követel. Előre sosem tudni, hogy a szer hatása alatt megnyílik-e valamiféle út, materializálódik-e a valódi fejlődési lehetőség. Az MDMA inkább csak a kezdeti lépés.
MDMA-val kísért pszichoterápiát egyelőre még sehol nem végezhetnek legálisan, de Magyarországon is vannak olyan terapeuták, akik vállalják az üléseket – például azért, mert szeretnének minden lehetőséget megadni a pácienseiknek – különösen a PTSD-vel élő betegeknek – a gyógyulásra. „Nem titok, hogy sok PTSD-vel küzdő személy érzi úgy, hogy inkább választaná a halált, mint hogy ezzel a rettentő kínnal éljen. Ha tudjuk, hogy a szer jó, hogy nincs életveszélyt jelentő kockázata, akkor miért ne adnánk egy esélyt, hogy az illető jobban legyen?” – teszi fel a kérdést egy neve elhallgatását kérő terapeuta, aki maga is kísér szerrel asszisztált pszichoterápiát.
Ebben a speciális terápiás folyamatban legalább annyira fontos az interperszonalitás, a terapeuta és a páciens közötti viszony, mint a szer. Az MDMA-val kísért üléseket 2-3 hagyományos alkalom követi, ahol a páciens feldolgozza élményeit a terapeutával együtt, ez a ciklus pedig néhány alkalommal ismétlődik. Egy 10–12 alkalomból álló terápiás folyamatban mindössze 2–3-szor vesz be MDMA-t a páciens. Egy átlagos, körülbelül 70 kilós testsúlyú ember az irányelvek szerint 150–200 milligramm MDMA-t kap, ennek hatása körülbelül 4–6 óráig tart. A terapeuta szerint fontos, hogy ilyenkor a páciens otthonos környezetben, kötetlen légkörben legyen, ahol nyugodtan összekucorodhat vagy járkálhat fel-alá. „Ott vagyok, ha megijed, a szemembe tud nézni, meg tudja fogni a kezem. Nem hagyom magára a félelmeivel abban a rettenetes bugyorban, ahová az emlékei visszaviszik.”
A pszichológus azt mondja, aki vállalja, hogy MDMA-val asszisztált terápiákat kísér, az vagy őrült, vagy szent. Az előbbivel nyilván arra utal, hogy ezek a terapeuták a börtönt kockáztatják, utóbbival arra, hogy végül is a segítségnyújtásra esküdtek fel: „Ha valaki érdeklődik, mert már olvasta a legfrissebb kutatásokat, esetleg maga is PTSD-ben szenved, és már tíz éve nem tudja élni az életét, akkor mondjuk neki, hogy várja meg a legalizációt? Valaki erre válaszoljon szívből.”
Szummer Csaba hangsúlyozza, hogy a legalizálás éppen azért lenne fontos, mert így ellenőrzött körülmények között, ellenőrzött szerekkel csak valóban hozzáértő személyek végezhetnék, és azért, hogy azok a hozzáértők, akik most mégis illegalitásba kényszerülnek, félelem nélkül dolgozhassanak. És persze azért is, hogy a páciensek nagyobb biztonságban legyenek. Anna emlékszik például egy MDMA-val kísért terápiára, amikor egy fiatal fiú pszichotikus állapotba került. „Nagy szükség lett volna orvosi segítségre, de persze senki nem akart mentőt hívni, senki nem akarta a börtönt kockáztatni. Aztán a fiút óvatosan megpróbálták távolabb vinni a csoporttól, hogy ha mégis arra kerül a sor, a többiek ne üssék meg a bokájukat. Végül egyébként kijött belőle, és persze kiderült, hogy volt pszichotikus a családjában. Mindez megelőzhető lett volna orvosi jelenléttel, illetve ha az ilyen terápiákra jelentkező embereket megfelelően szűrnék, mondjuk, egy alapos anamnézisfelvétellel.”
Életmentő ketamin
A ketamint jóval kevesebben ismerik, mint az MDMA-t, és ők is inkább csak „lónyugtatóként” gondolnak rá. Pedig ez az egyébként fájdalomcsillapító és érzéstelenítő hatású szer az antidepresszánsok legújabb reménysége – ezt egy 2017-ben publikált ausztrál kutatás is bizonyítja. „Az új pszichoaktív gyógyszerekre és általában a gyógyszerek kifejlesztésére fordított tőkeinvesztíciók az elmúlt évtizedben radikálisan visszaestek – mutat rá Szummer Csaba. – Ezért különösen fontos, hogy Amerikában nemrégiben piacra dobtak egy ketaminalapú antidepresszánst.” Szummer tudomása szerint néhány éve a János-kórházban is zajlott hivatalosan engedélyezett ketaminkipróbálás.
Jelenleg két nagy gyógyszergyártó, a Johnson & Johnson és az Allergan is új, ketamintartalmú gyógyszereket tesztel, ezek a glutamát nevű neurotranszmitterre hatva képesek kifejteni antidepresszáns hatásukat – e tesztek 2018 júniusában már a harmadik, az utolsó előtti klinikai fázisban voltak. A ketamin kimondottan hatékonynak bizonyult szuicid gondolatok ellen, olyannyira, hogy a New York-i Columbia University Medical Center 2017-es tanulmánya szerint ez lehet a leggyorsabb megoldás, amivel a depressziós betegek leküzdhetik öngyilkossági szándékaikat. Azaz a ketamin szó szerint életmentő lehet.
Friss kutatások szerint a depresszió kezelésén túl a ketaminnal a függőségek is gyógyíthatók lehetnek. A Journal of Substance Abuse Treatmentben megjelent 2002-es tanulmány olyan kísérletről számolt be, amelynek során kétféle – hallucinogén és nem hallucinogén – dózisú ketaminnal kísért pszichoterápiával kezeltek súlyos heroinfüggőket. A két évig tartó kísérlet után azok a függők, akik a nagyobb adag ketaminnal segített terápián vettek részt, nagyobb arányban maradtak absztinensek, kevésbé vágytak a heroinra, és jobb mentális állapotban is voltak, mint az alacsony dózissal kezelt vagy a ketamint egyáltalán nem fogyasztó kontrollcsoport. És bár sem az MDMA, sem a megfelelően adagolt ketamin esetében nem áll fenn a fizikai addikció lehetősége, vannak megoldásra váró egészségügyi kockázatok. Egyelőre úgy tűnik, a tartós ketaminhasználat mellett húgyhólyag-károsodás, vizelettartási és húgyúti problémák jelentkezhetnek, ezért a szakértők csak óvatosan és mértékkel javasolják a szer gyógyászati felhasználását.
Szép új világ
Szummer Csaba 2021-re várja az MDMA-val asszisztált terápiák legalizációjának kezdetét – nemcsak a marihuána legalizálásában élen járó Amerikában, de a tűcsereprogamot is kivégző Magyarországon is. Az Egyesült Államokban már a harmadik klinikai fázisban járnak az MDMA-kísérletek, azaz több ezer emberen kipróbálták a készítmények és terápiás módszerek hatékonyságát. Magyarországon egyelőre még nem engedélyeztek ilyen kísérleteket, de Szummer szerint nem szabad elfelejtenünk, hogy Rick Strassman pszichedelikumokkal és MDMA-val foglalkozó pszichiáternek is 4–5 évet kellett küzdenie, hogy engedélyt kapjon kutatásaira Amerikában. „Ez is csak türelem kérdése, addig kell bombázni az Egészségügyi Tudományos Tanácsot kérelmekkel, míg végül belátják, hogy jól megtervezett kísérletekről van szó, amelyeknél a várható haszon nagyobb, mint a kockázat. Ehhez persze szívósság kell a kutatók részéről” – mondja a pszichológus.
Szummer bizakodását nem könnyű osztani, elvégre Magyarország az egyetlen olyan közép-európai ország, ahol börtönbüntetés járhat a kannabisz fogyasztásáért. „Szinte az összes hazai szakértő egyetért abban, hogy a jelenlegi drogpolitikánk észszerűtlen, ideologikus, nem hatékony, nem a megfelelő területekre fókuszál. Kár, hogy a politikusok nem hallgatnak ránk. Elsősorban a »herbálfűvel« kellene foglalkozni, amely az elmúlt években a mélyszegénységben élő falvakban a pálinka és a kannás bor helyébe lépett, és összehasonlíthatatlanul veszélyesebb útja annak, hogy valaki teljesen elhülyítse magát – magyarázza Szummer, aki mindezek ellenére továbbra is szilárdan hiszi, hogy Magyarország is a legalizáció felé halad. – Bár ma még az összes jel más irányba mutat, mégis azt gondolom, hogy 4–5 éven belül radikálisan változni fog a helyzet. Európa ilyen ügyekben Amerikát követi. Ha megváltozik a jogi szabályozás a környező országokban és az Európai Unióban, ha megjelennek a meggyőző empirikus adatok különböző szerek terápiás használata mellett, az a magyar törvényhozásra is hatni fog. Ha mindenhol máshol belátják majd, hogy ezek a szerek hatásosak, nyilvánvalóan Magyarország sem létezhet sokáig izolált szigetként.”
