"Tudom, hogy egy csomó dologra költhetnék, de csak azért, mert nem keresek rosszul, még nem fogok minden vackot összevásárolni! Szerintem nem vagyok fukar, csak egyszerűen nem látom értelmét annak, hogy étterembe menjek, ha egyszer ugyanazt otthon is megfőzhetem az éttermi ár tizedéből" - magyarázza a negyvenes évei derekán járó Gábor. A topmenedzser gyerekkora óta naplót vezet a bevételeiről és a kiadásairól, a betelt füzeteket pedig megőrzi, hogy rendszeres időközönként átnézhesse, mennyit "javult az eredménye". Nemrég elkezdte számítógépbe vinni az évtizedek óta gyűlő adatokat, ami "elég strapás dolog, de megéri, mert ha kész leszek, könnyedén megnézhetem, hogy mi a különbség egy hidegebb és egy enyhébb tél között, vagy hogy mennyi haszna van az energiatakarékos izzóknak". Bár Gábornak már több kapcsolata ráment egyedi életvezetési stílusára, szerinte csak arról van szó, hogy még nem találta meg az igazit: "az exem évekig siránkozott, hogy nem viszem sehova, végül elmentünk Miskolctapolcára, ott meg azon hőbörgött, hogy szálloda helyett miért egy kempingben lakunk, meg miért az otthonról hozott gázrezsón melegített ételeket esszük. Ha valakinek semmi sem jó, azon nem tudok segíteni, és különben is, nekem nem kell olyan nő, aki csak a pénzre hajt!" - summázza a helyzetet a hat éve egyedül élő férfi, ugyanakkor azt elismeri, hogy talán nem volt a legjobb ötlet az évfordulójuk alkalmából egy, a Tescóban akciósan vásárolt papuccsal előrukkolni, mely gesztust rövid úton a szakítás követte.
"Az irracionális mértékű spórolás sokszor tönkreteszi a kapcsolatokat, miközben a spóroló fél meg van róla győződve, hogy jót tesz a párjával, hisz megteremti az anyagi biztonságukat" - vélekedik Petró Judit klinikai szakpszichológus, hozzátéve, hogy az ilyen embereket általában igen kellemetlen személyiségnek tartja a környezetük, hisz nem hívnak meg másokat, bizalmatlanok, vásárláskor hajlamosak mindent ellenőrizni és nemritkán irigyek is. Mivel ezzel a problémával nem szoktak szakemberhez fordulni - szemben a másik végletet jelentő játékszenvedéllyel, ill. vásárlási kényszerrel -, nehéz meghúzni a határt az ésszerű és az irracionális spórolás között. A szakember szerint a spórolás (sok más dologhoz hasonlóan) akkor válik problematikussá, ha az eszköz céllá válik, tehát ha pusztán "a spórolás öröméért" takarékoskodik valaki. "Ha az egyén emiatt nem éli az életét, ha behatárolja a saját életterét, ha a pénz mint fétis önmagában rabságban tartja, akkor az komoly probléma, ráadásul az idő előrehaladtával egyre fokozódhat" - hangsúlyozza Petró. Az ésszerű kereteken belül folytatott spóroláshoz hasonlóan az irracionális is a biztonságérzet megteremtését célozza, azzal a különbséggel, hogy a delikvens olyan dolgokat próbál (és véleménye szerint tud) kontrollálni, melyek valójában kontrollálhatatlanok. Például tudja ugyan, hogy bármikor leeshet a forint árfolyama, úgy érzi, hogy ha naponta ellenőrzi a bankszámláját, vagy grammra lemér mindent a piacon, megváltotta a biztonságát. A rendszeresen végrehajtott ellenőrzések, ill. a bevásárlás sajátos formái gyakran kényszeres rituálékká válnak, melyek elmaradása nagyfokú stresszt válthat ki. Katalin, az ötvenes évei közepén járó építész például svábhegyi házából hetente elkocsikázik a kínai piacra fogkrémet, sampont és egyéb dolgokat venni, vagy "csak úgy körbeszaglászni". A saját cégét vezető hölgy sokat ad a megjelenésére, ruhái többségét neves európai szalonokból szerzi be, ugyanakkor teljes képtelenségnek tartja, hogy boltban vegyen meg bizonyos termékeket, hisz a piacon sokkal olcsóbbak: "ha több száz, de akár több ezer forintot is spórolhatok egy-egy ilyen vásárlással, akkor miért mennék máshova?" - teszi fel a költői kérdést, miközben az Olaszországból nemrég érkezett, rendelésre készített bútorokkal berendezett nappalijában isszuk a kínai piacon vásárolt neszkávét. Petró Judit szerint azok, akiknek egyáltalán nem lenne szükségük arra, hogy spóroljanak, egyes termékekkel kapcsolatban időt és fáradságot nem kímélve mégis ezt teszik, könnyedén megmagyarázzák maguknak, hogy viselkedésük teljesen ésszerű. "Ez a kognitív disszonancia tipikus esete: az, hogy Párizsban vesz Chanel kosztümöt, a piacon meg fogkrémet, neki nem egymást kizáró, hanem egymást kölcsönösen erősítő cselekvéssé válik; úgy gondolja, a kosztümöt azért engedheti meg magának, mert jól bánik a pénzzel, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy x összeget megspórol a piaci vásárlással" - magyarázza.
Egyes esetekben a bulimiához hasonló, a mindennapos garasoskodást időnként vad költekezéssel megszakító viselkedés is kialakulhat. Ilyen impulzuskontroll-zavar kínozza a harmincas Rékát is: "Kéthetente egyszer megyek bevásárolni valamelyik hipermarketbe, előtte listát készítek, amihez szigorúan tartom is magam. Mostanában rászoktam, hogy csak naponta egyszer eszem, ezzel is egy csomó pénzt megspórolok. Aztán ha nagyon kiborulok valamin, vagy csak rossz passzban vagyok, akkor megesik, hogy az irodából elrohanok a Váci utcába, és halálra butikozom magam, de mire hazaérek a rengeteg kacattal, iszonyatos lelkiismeret-furdalásom lesz, és legszívesebben vinném vissza az összeset. Nem is nagyon hordom az így vásárolt ruhákat, mert szörnyen érzem magam bennük" - meséli.
Otthonról hozzuk
Az ügyvédként dolgozó lány szerint furcsa viselkedésének oka a szüleiben keresendő: "Anyám iszonyatosan fukar, például télen sem fűt, inkább öt pulcsiban és három kabátban ücsörög a lakásban, és engem is arra nevelt, hogy minden, ami túl van az alapvető létszükségletek biztosításán, felesleges pénzkidobás. Ezzel szemben apám a legnagyvonalúbb ember volt, akit ismertem, mindig mindenhol óriási borravalót adott, és titokban engem is mindenféle finomsággal elhalmozott - ment is a balhé köztük folyamatosan." Bár Réka esete szélsőséges, a szülői minta mindenkinél nagyban meghatározza, hogy milyen a pénzhez fűződő viszonya. Az otthon látottakon túl a személyiség karakterén is múlik, hogyan alakul ez a viszony, de egy esetleges gyerekkori traumának (háború, éhínség) is komoly szerepe lehet egy életen át tartó spórolási és felhalmozási kényszer kialakulásában.
A megtakarítási hajlandóság nagyban függ attól is, hogy egy adott társadalomban mennyire tanulják meg a nemzedékek, hogy kiszámítható a világuk - tudtuk meg Síklaki Istvántól, az ELTE TáTK Szociálpszichológiai Tanszékének vezetőjétől. "A magyar társadalom egymást követő nemzedékei azt tanulták meg, hogy aki hosszú távra tervez és spórol, az ráfázik. Ez a kiszámíthatatlanság eléggé meghatározó élmény a társadalmunkban, és sikeresebb stratégiának láttatja azt, hogy amim van, azt rögtön éljem fel, mert akkor biztosan nem vehetik el tőlem. Persze ha az én generációmat más impulzusok érik, mint a szüleimét, nagyszüleimét, akkor az egy kicsit módosít a tanult viselkedésen, de számottevő attitűdváltozás csak több nemzedékkel később következhet be" - hangsúlyozza Síklaki, hozzátéve, hogy az egyes társadalmi rétegek között óriási különbségek húzódnak az élet kiszámíthatósága szempontjából, minek következtében a pénzhez fűződő viszonyuk is igen eltérő. "Ha valaki nagyon szegény, az élet- és karrierkilátásai gyengék, akkor úgy látja, hogy nincs miért spórolnia, hisz nem tud elérni egy olyan mennyiségküszöböt, ami érdemben változtatna az életminőségén. Ellenben a jómódú, de nem nagyon gazdag réteg érez késztetést arra, hogy tudatosan kezelje az anyagi dolgait, mert lát arra esélyt, hogy jelentős mértékű megtakarítást tud elérni" - magyarázza. Kérdésünkre, hogy az olyan külső hatások, mint a világgazdasági válság, hogyan hatnak az emberek spórolási hajlandóságára, a szakember elmondta, hogy egy ilyen impulzus - ha nem is olyan erősen, mint anno az államosítás vagy a rendszerváltás - a bizonytalanság tudatát erősíti. "Elsősorban az átlagjövedelműeket és a szegényebb rétegeket érte sokként a válság, akik pl. a hitelfelvételt spórolásként élték meg, s most az, hogy ezek a banki kölcsönök nagyon nagy kockázattá váltak, rendkívül elbizonytalanító a számukra." Síklaki szerint a válság elveszi a kedvet az ilyenfajta előrelátástól, és abba az irányba terel sokakat, hogy amijük van, azt költsék el minél előbb.
Ajándék a nőknek
A szakemberek egyetértenek abban, hogy a kiadások kezelésének egyik legfőbb motivációja a kontroll érzése, melyet a családi hátterüktől, a habitusuktól és az anyagi helyzetüktől függően más-más módon próbálnak elérni az emberek. A szociálpszichológus szerint az, akinek a jövedelme épp csak kitart a hónap végéig, legkönnyebben úgy juthat a kontroll érzéséhez, ha shoppingol egy nagyot, ám aki tehetősebb, annak a javak felhalmozása, gyarapítása okozhat örömet. (Utóbbiaknál nem mindegy, hogyan jutottak a vagyonhoz: aki nyert a lottón vagy váratlan örökséghez jutott, arra nemigen jellemző a megfontolt befektetések előnyben részesítése.) Úgy tűnik tehát, hogy minél vagyonosabb valaki, annál inkább hajlamos a garasoskodásra. Persze spórolás és spórolás között is van különbség, a mértékén túl abban is, hogy min és miért takarékoskodnak előrelátó embertársaink. Van, aki nem vásárol luxuscikkeket és egy szerényebb otthonnal is beéri, ugyanakkor sokat költ kultúrára, utazásra, s akad, aki azért nem használ évekig meleg vizet, hogy így összejöjjön a pénz a kiszemelt terepjáróra. A spórolók egy külön "alfaját" képezik azok, akik anyagi helyzetüktől függetlenül szenvedélyesen vadásznak az akciókra (a nálunk még újszerű, de az angolszász világban megszokott csoportozatra külön kifejezés is van: bargain hunter). Valószínűleg közéjük sorolható a harmincas évei közepén járó Tamás, aki minden szombaton átböngészi a hipermarketek prospektusait, illetve honlapját, majd miután kinézte a "legjobb ajánlatokat", kocsiba pattan, és cirka fél nap alatt körbejárja az üzleteket. "Van, hogy ott találok valamit, ami a prospektusban nem szerepelt, és már alig van belőle. Az hatalmas feeling!" - meséli lelkesen. A közgazdászként dolgozó fiatalember legutóbb egy karton női samponra tett ilyen leleményes módon szert, melyet barátnő híján látszólag kevéssé tud hasznosítani, de gyorsan felvilágosított minket arról, hogy a kiadás mind anyagi, mind érzelmi szempontból maximálisan megtérül: "Harminc százalékkal olcsóbb volt így, mint rendesen, szóval nem elég, hogy egy rakás pénzt megspóroltam, de már azt is tudom, mit kapnak karácsonyra a család nőtagjai!"
