Újabb díjat kapott Karikó Katalin és kutatótársa

Tudomány

A Kovalenko-medál 25 ezer dollárral jár, amelyet további 50 ezer dollár kutatási támogatás egészít ki.

Karikó Katalin és kutatótársa, Drew Weissman kapja meg közösen az idei Kovalenko-medált, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (NAS) orvostudományi kutatásokért járó, kétévente odaítélt elismerését - jelentette be hétfőn az amerikai kormányt tudományos kérdésekben segítő testület.

A szervezet honlapján olvasható közlemény szerint a két kutató munkája lehetővé tette az mRNS-technológia hatékony alkalmazását a vakcináknál és az immunterápiákban. Az általuk fejlesztett nukleoziddal módosított mRNS és a nukleoziddal módosított mRNS-lipid nanorészecske vakcinaplatformok megteremtették az első két jóváhagyott COVID-19 elleni oltás alapjait. Kutatásaik bebizonyították, hogy a nukleoziddal módosított mRNS felhasználható különféle kórokozók, köztük az influenzavírus, a HIV, a SARS-CoV-2 és a malária elleni vakcinációra. Az általuk kifejlesztett megoldás számos alkalmazási lehetőséget rejt magában a fertőzések megelőzésében, különféle akut és krónikus betegségek kezelésében és a génszerkesztésben.

Az 1863-ban alapított National Academy of Sciences 16 tudományos elismerésének egyikeként kétévente odaítélt Jessie Stevenson Kovalenko-medál 25 ezer dollárral jár, amelyet további 50 ezer dollár kutatási támogatás egészít ki. Az elismerés anyagi hátterét biztosító alapot Michael S. Kovalenko ajánlotta föl 1949-ben az akadémiának felesége, Jessie Stevenson Kovalenko emlékére.

A kitüntetésről beszámoló Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint Karikó Katalin, a felsőoktatási intézmény kutatóprofesszor az első magyar díjazott az elismerés csaknem hét évtizedes története során.  A NAS Kovalenko Medal kitüntetését 2022. május 1-jén, az akadémia éves ülésének díjátadó ünnepségén veszi át Karikó Katalin és Drew Weissman.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.