Shackleton és az Antarktisz felfedezése

„Megjártuk a poklot”

Tudomány

Száz éve egy váratlan szívrohammal zárult le az Antarktisz felfedezésének hőskora, Ernest Shackletont azonban rövid feledés után újra felfedezte az utókor.

Egy sarki expedíció híreitől volt hangos 1922 első napjaiban a világsajtó: Ernest Shackleton, az első számú brit sarkkutató Quest nevű hajójának fedélzetén tervezte körbehajózni az Antarktiszt. A rejtélyes déli kontinens azonban a végzetének bizonyult: január 5-én Déli-Georgia szigetén érte a halál, jó másfél hónappal a 48. születésnapja előtt, szívroham vitte el. Nem ez volt a szokásos halálnem az addigi negyedszázad felfedezési, sarki expedíciós rohamában: jellemzőbb volt, hogy kimerültség, éhezés és fagyás miatt vesztek oda, mint Robert Falcon Scott és négy társa, akik éppen 110 évvel ezelőtt, Amundsenék után pár hét késésben, másodikként érték el a Déli-sarkot. Ugyanabban az évben a német Antarktisz-expedíció egyik tagja szifiliszben vesztette életét, egy másik valószínűleg öngyilkos lett.

Shackleton hajója, a korábban fókavadászatra használt, majd felfedezésre felminősített, vitorlákkal is felszerelt gőzmeghajtású Quest még folytatta pár hónapig küldetését (az expedíciót John Quiller Rowett brit üzletember és filantróp finanszírozta). A parancsnokká előlépett Frank Wild helyettesnek gyorsan rá kellett jönnie, hogy a lassú, de sok szenet zabáló, a viharos tengeren nehezen boldoguló hajóval aligha fogja körbeutazni a déli kontinenst.

 

Ír, olvas

Ernest Shackleton 1874-ben született az akkor teljes egészében Nagy-Britanniához tartozó Írországban: népes angol-ír családja szülővárosából, Kilkeából előbb Dublinba, majd 1884-ben London külvárosába költözött. Bár a jobb munkalehetőségek mellett migrációjuk másik oka a „bennszülött” (katolikus) ír lakosságnak az angol-ír protestánsokkal szembeni ellenszenve lehetett, Shackleton mindig büszkén írnek vallotta magát, diákként még csetepatékba is keveredett, ha valaki az akcentusa vagy származása miatt gúnyolta. A kis Ernest sajátos érdeklődése és nonkonformizmusa hamar megnyilvánult: imádott olvasni, kedvence volt Jules Verne és az Északi-sark összes korai kutatója. A maga korában kifejezetten különcnek számított abban, hogy lánytestvéreit is szakmák elsajátítására és önálló életre ösztönözte, de az sem lehetett mindennapos látvány, ahogy a testvérek, az alkoholfogyasztás esküdt ellenségei együtt énekeltek antialkoholista dalokat a kocsmák előtt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.