Shackleton és az Antarktisz felfedezése

„Megjártuk a poklot”

Tudomány

Száz éve egy váratlan szívrohammal zárult le az Antarktisz felfedezésének hőskora, Ernest Shackletont azonban rövid feledés után újra felfedezte az utókor.

Egy sarki expedíció híreitől volt hangos 1922 első napjaiban a világsajtó: Ernest Shackleton, az első számú brit sarkkutató Quest nevű hajójának fedélzetén tervezte körbehajózni az Antarktiszt. A rejtélyes déli kontinens azonban a végzetének bizonyult: január 5-én Déli-Georgia szigetén érte a halál, jó másfél hónappal a 48. születésnapja előtt, szívroham vitte el. Nem ez volt a szokásos halálnem az addigi negyedszázad felfedezési, sarki expedíciós rohamában: jellemzőbb volt, hogy kimerültség, éhezés és fagyás miatt vesztek oda, mint Robert Falcon Scott és négy társa, akik éppen 110 évvel ezelőtt, Amundsenék után pár hét késésben, másodikként érték el a Déli-sarkot. Ugyanabban az évben a német Antarktisz-expedíció egyik tagja szifiliszben vesztette életét, egy másik valószínűleg öngyilkos lett.

Shackleton hajója, a korábban fókavadászatra használt, majd felfedezésre felminősített, vitorlákkal is felszerelt gőzmeghajtású Quest még folytatta pár hónapig küldetését (az expedíciót John Quiller Rowett brit üzletember és filantróp finanszírozta). A parancsnokká előlépett Frank Wild helyettesnek gyorsan rá kellett jönnie, hogy a lassú, de sok szenet zabáló, a viharos tengeren nehezen boldoguló hajóval aligha fogja körbeutazni a déli kontinenst.

 

Ír, olvas

Ernest Shackleton 1874-ben született az akkor teljes egészében Nagy-Britanniához tartozó Írországban: népes angol-ír családja szülővárosából, Kilkeából előbb Dublinba, majd 1884-ben London külvárosába költözött. Bár a jobb munkalehetőségek mellett migrációjuk másik oka a „bennszülött” (katolikus) ír lakosságnak az angol-ír protestánsokkal szembeni ellenszenve lehetett, Shackleton mindig büszkén írnek vallotta magát, diákként még csetepatékba is keveredett, ha valaki az akcentusa vagy származása miatt gúnyolta. A kis Ernest sajátos érdeklődése és nonkonformizmusa hamar megnyilvánult: imádott olvasni, kedvence volt Jules Verne és az Északi-sark összes korai kutatója. A maga korában kifejezetten különcnek számított abban, hogy lánytestvéreit is szakmák elsajátítására és önálló életre ösztönözte, de az sem lehetett mindennapos látvány, ahogy a testvérek, az alkoholfogyasztás esküdt ellenségei együtt énekeltek antialkoholista dalokat a kocsmák előtt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.