Noha mindig akadtak, akik a nyugati tudomány standard fogalomkészletét, módszertanát és a spiritualitásra keveset adó szemléletét kérték számon a kínai orvosláson, mások megértőbbek voltak vele: tudásunk természetes határait és a praktika kétségbevonhatatlan, bár nehezen magyarázható eredményeit emlegették. A két gondolkodásmódot azonban soha nem sikerült integrálni – nem véletlenül.
Ötöl, hatol
A nyugati orvoslás képviselői mindig éltek a gyanúperrel, hogy a távol-keleti „módszertan” valójában a hagyományos keleti bölcseleti rendszerek (például taoizmus) fogalmait felhasználva a népi gyógyászat valóban hatásos elemeit és a színtiszta babonán alapuló kuruzslást szintetizálja. De a kritikával illetett korpusz valahogy megfoghatatlannak tűnt. Ráadásul képviselői maguk is kedvtelve alkalmazzák a modern orvostudomány számos leleményét – persze anélkül, hogy a mögötte álló, természettudományosan megalapozott világképet és tudományos logikát magukévá tennék.
| ||
Alan Levinovitz, aki egyetemi tanárként kínai filozófiát és vallástudományt ad elő a James Madison Egyetemen, két évvel ezelőtti, a slate.comon megjelent írásában elég hatásosan kérdőjelezi meg a kínai orvosi praxis történeti értékét, ha úgy tetszik, ősiségét. Levinovitz egy másik amerikai tudós, Kim Taylor könyvét idézve emlékeztet arra az állítólagos beszélgetésre, ami a már hatalmon lévő Mao Ce-tung és orvosa között zajlott: a nyugati egyetemen iskolázott doktor felvetésére, mely szerint zavarba ejtő számára az ősi kínai orvosi könyvek fogalomrendszere, a Nagy Kormányos megjegyezte, hogy semmire sem tartja ezt a „tudományt”, nem hisz benne, és nem is kér belőle. Ennek dacára Mao amellett tette le a garast, hogy támogatni kell, és erre számos oka volt. Tisztában volt azzal, hogy (akkor még csak) félmilliárd ember orvosi ellátásáról kell gondoskodnia, ám a nyugati orvoslásban járatos szakember alig akadt, ráadásul a kínai parasztok százmilliói amúgy is a régi praktikákban bíztak, azoktól reméltek gyógyulást. Ám ahhoz, hogy a tradicionális kínai gyógyászat betöltse új szerepét, szükség volt valamiféle egységesítésre. Mao szeme előtt a hagyományos gyógyászat és a nyugati biomedicina szintézise lebegett – a marxista dialektika logikája szerint. Csakhogy ekkor egységes kínai orvoslás sem létezett, helyette párhuzamosan élt temérdek egyéni praxis és egymással sem kvadráló teoretikus megfontolás. A gyógyítók démonológiát, asztrológiát és egyéb spirituális mondanivalót ötvöztek a klasszikus orvosi könyvek anyagaival, s a népi bölcsességeket és a személyes tapasztalatot bizonytalan arányban vegyítő gyakorlatuk egymással is összemérhetetlen volt.
Mao jól tudta, hogy egy ilyen katyvaszt nem lehet eladni a nyugatiaknak, hiszen a helyiek sem voltak vevők rá, ezért két irányba próbálta „fejleszteni”: belső használatra, illetve „exportra”, a nyugatiak számára is emészthető formában. Olyan orvosi könyveket íratott, amelyek – a valóságra rácáfolva – praktikus és teoretikus egészként közelítették meg a témát, s ezeket az újonnan alapított akadémiákon kezdték oktatni mint „hagyományos kínai orvoslást”. Levinovitz szerint azonban szó sincs hagyományokról, és a legfőbb feladat, vagyis a téma „tudományosítása” alapvetően reménytelen vállalkozás volt, hiszen egymással és önmagukkal is ellentmondásban lévő elemeket kellett volna összepasszítaniuk. A blöff azonban bejött, és az új/régi kínai orvoslás alapvető fogalmai, a holisztikus szemlélet (zheng ti guan nian) és a „megelőző kezelés” megkezdte világhódító útját.
A létrejövő orvoslási gyakorlatnak kezdetben számos kínai kritikusa akadt, ám az érveiket Maóék azzal söpörték le, hogy csak a nyugati gondolkodásmód fertőzte meg elméjüket (és még örülhettek is, ha ennyivel megúszták). Ennek ellenére Nyugaton is sokan bekapták a csalit, amikor azt kezdték hangoztatni, kár lenne számonkérni a természettudományok normáit a kínai gyógyászaton, mivel annak alapelvei egyáltalán nem érthetők meg a mi fogalmainkkal. De Levinovitz épp az ilyen megközelítések miatt írja, hogy – még ha helytálló lenne is ez a bizonyíthatatlan tétel – a kínai orvoslás sem afféle misztikus tárgy, amivel kapcsolatban ne lehetnének kételyeink. De ne szaladjunk előre!
Tűz, ló, ginzeng
Persze a Mao vezette sztenderdizáció magában még kevés lett volna, hogy biztosítsa a „hagyományos kínai orvoslás” nyugati reputációját, ehhez szenzációs eredmények kellettek. Ezt szolgálta a hetvenes években csúcsra futtatott, az akupunktúrás érzéstelenítés kivételes hatékonyságáról szóló kampány, kihasználva a nyugati megfigyelők kíváncsiságát és gyakori félreértéseit. Például ilyen félreértés volt az akupunktúrás érzéstelenítés után vakbélműtéten áteső New York Times-szerkesztő története 1971-ben, ami úgy vált szenzációvá, hogy a szerző, James Reston világosan leírta, hogy a pekingi Antiimperialista Kórházban elvégzett beavatkozás előtt nagyon is nyugati módon érzéstelenítették, és csak a műtét után kapott akupunktúrás kezelést, hogy elmúljanak hasi fájdalmai, melyek egy idő után amúgy is enyhülni szoktak.
| ||
A nyugati sikert látva a kínai propagandagépezet nagyobb fokozatra kapcsolt: csodálatos, akupunktúrával megalapozott műtétekről adtak hírt, melyek kapcsán a nyugati tudományosság szkeptikus képviselői eléggé el nem ítélhető módon rendre úgy vélekedtek, hogy tudatos hamisításról és félrevezetésről van szó. Ilyen lehetett például az a „prezentáció”, amikor a neves brit sinológus és biokémikus, Joseph Needham jelenlétében egy nyitott szívműtétet is végrehajtottak altatás és, ami még meglepőbb, mesterséges lélegeztetés nélkül! Levinovitz szerint viszont e fájdalomcsillapító praxis még csak ősinek sem mondható: a Han-dinasztia korában élt legendás orvos, Hua Tuo (140–208) műtött először érzéstelenítéssel, a célra nem az amúgy általa is preferált tűket alkalmazta, hanem cannabis és bor bódító elegyét, de lelkiismeretes modern kori utódai sem bízzák betegeiket az akupunktúrára. A kínai propaganda azonban remekül ismerte fel a nyugati ember csoda utáni vágyát – például sokan még azt is bevették és beveszik ma is, amit a Ma Jixing nevű szerző írt 1954-ben, hogy egyetlen akupunktúrás pont stimulálásával elmúlik mindenfajta krónikus betegség, emésztési zavar, lábfájás, sőt a neuraszténia is.
Ráadásul az akupunktúra csupán egy a kínai gyógyászat sikerre vitt módszerei közül! Igaz, hogy a maói reform nyomán kiiktatták a démonológiával és ördögűzéssel kapcsolatos megfontolásokat, amelyek végképp összeegyeztethetetlenek voltak a marxizmus–leninizmussal, ám sajnos nem iktatták ki az amúgy hatástalan állati eredetű medicinák gyógyhatásába vetett hitet, ami rengeteg élőlénynek okoz szenvedést, sőt egész fajokat taszít a kihalás szélére (lásd Ökológiai katasztrófa című keretes írásunkat), gondoljunk csak a medvefarmok rendszeresen lecsapolt epéjű foglyaira! (Tudjuk persze, hogy a nyugati orvoslás fejlődéséhez szükséges kísérletek állati alanyairól is állandó vita zajlik, ám azok nem veszélyeztetett, szigorúan védett fajok példányai!)
A kínai orvoslás sikerének elemzésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy kiválóan alkalmas megannyi embertársunk spiritualitás iránti éhségének csillapítására. Ráadásul a misztikus keleti tudásban bízva azok is hajlamosak elfogadni, akik a tévén keresztül Jézus erejével távgyógyítót kóklernek tartják. Persze azt még a sajátosan szinkretikus kínai orvoslás legelszántabb kritikusai is elismerik, hogy a praxisban rejlik némi gyógyítási potenciál, bár ilyenkor is inkább „lelki tényezőket”, no és a placeboeffektust szokták emlegetni. Arról azonban szó sincs, hogy azt a nyugati (bizonyítékon alapuló) orvoslással szemben támasztott kemény kritériumrendszert, mely szerint szoros, empirikus, természettudományosan alátámasztható kapcsolatnak kell lennie a felállított diagnózis, az alkalmazott terápia és a kezelés eredménye között, a kínai orvoslás teljesítené. Ha a beteg meggyógyul, abban minden bizonnyal kevés szerepet játszik a kínai medicina által öszvéresített premodern keleti metafizika – így jobban tesszük, ha sikerének kulcsát csoda helyett a csodavárásban keressük.
| Ökológiai katasztrófa Felsorolni is nehéz azokat a fajokat, melyek azért kerültek a kihalás szélére (vagy tűntek el eredeti élőhelyükről), mert valamely testrészük fontos szerepet játszik a hagyományos kínai orvoslás elméletében és praxisában – persze anélkül, hogy e szerveknek igazolható gyógyászati hatása volna. Tigris- és medvefajok, orrszarvúk és szajga antilopok, ráják, csikóhalak, cápák, teknősök: az orvvadászok semmit sem kímélnek, ha ki kell elégíteni a placebón kívül másnak nem minősíthető szárított, őrölt állati szervek iránti szükségletet. És akkor nem is szóltunk azokról az állati szervezet által kiválasztott anyagokról, melyeket a még élő áldozatokból nyernek! A lecsapolt epéjű medvék szenvedését, úgy tűnik, az sem enyhítheti, hogy immár szintetikus medveepe is előállítható: a kínai orvosok jó része szerint ebből ugyanis hiányzik az igazi gyógyító erő, mi több, a gyógyulni vágyó ínyencek már a fogságban tartott medvéket sem tartják sokra, nekik a vadonban kilőtt egyedek epéje kell. |
| Kis-Kína Pestújhelyen Észak-pesti Egészségliget néven álmodta meg az egykori szovjet katonai kórház területének fejlesztési koncepcióját a XV. kerületi önkormányzat. Uniós forrásokkal nem számolnak, annál inkább a kínai befektetőkkel, akik hagyományos gyógyászati centrumot hoznának létre, a térségben egyedülálló módon. A Közép- és Kelet-európai Hagyományos Kínai Orvoslás Oktató és Gyógyító Központja néven működő intézményben – ami az egykori sebészeten rendezkedne be – a tervek szerint nemcsak gyógyítanának, hanem kutatnának és oktatnának is. A vs.hu cikke szerint László Tamás, a kerület korábbi fideszes polgármestere a közmeghallgatásokon rendre a gyógyászati centrum létrehozása mellett érvel, leginkább azt hangsúlyozva, hogy megállapodás született a magyar és kínai kormány között, Orbán Viktor és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök tavaly februárban Pekingben olyan egyezményt írt alá, amelyben egyebek mellett szó esik egy hagyományos kínai orvosi központ magyarországi létrehozásáról. A kínai orvosok Magyarországra csábítása érdekében pedig már Orbán útja előtt, 2013 végén úgy módosították a törvényt, hogy elismerik a kínai diplomát, ha a kérelmező igazolja, hogy nem tiltották el odahaza a foglalkozás gyakorlásától. A jelenlegi hatalom eltökéltségét jelzi az október végén, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett Ősi tudás új utakon című konferencia is, ami az első, a kormány nyílt támogatását élvező kínai gyógyászati szakmai esemény volt. |
