Nemcsak a korszerű információs technikák használata, hanem a kiállítás látványos dizájnja (a Heonlab csoport munkája) is megröpteti a látogatót, aki önnön zsigeri létezésének belsejében érezheti egyszerre kívül és belül önmagát. Enyhén szólva nem mindennapos tapasztalat ez a mai kultúrafojtogató világban.
Fotó: A szerző felvétele
25-35 dekás, vagyis testtömegünkhöz képest igencsak szerény méretű szívünk egy átlagos emberélet során 2,5 milliárdszor húzódik össze, vagyis messze a legtöbb erőfeszítést teszi életben tartásunkért. Nem véletlen, hogy a tudomány előtti hiedelmek is hangsúlyozták a jelentőségét. Még Dionüszosz szívét is félretették a titánok, miután a tulajdonosát megfőzték és elfogyasztották - így aztán apja, Zeusz hathatós közreműködésével a bor és a mámor majdani istene másodszor is megszülethetett. Hippokratész viszont már természettudományosnak minősíthető megállapításokat tett, amikor a szív és az erek összefüggéséről, szakadatlan mozgásukról beszélt, évezredekkel előzve meg William Harveyt, aki a 17. század elején foglalta össze és rendszerezte a szívről és a vérkeringésről addig felhalmozódott ismereteket, beleértve az olyan részleteket is, mint a kis- és a nagyvérkör létezése.
Önbensőnkben, a véráramba kerülő, majd elhasználódó oxigén átalakulását szemléltető, kékből vörösbe hajló, majd visszakékülő, mindazonáltal visszafogott és erőszakmentes színeffektusok között haladva az orvostudomány fejlődését száraz és nedves preparátumok (vagyis emberdarabok), továbbá egyre pontosabb és részletesebb ábrák közvetítésével élhetjük át. Már a kiállítás első termében előreszaladhatunk az időben, és mintegy önjáró és tudatos katéterként egy, a mennyezetről függő - úgymond - artériarészletbe bújva képernyőn szemlélhetünk meg egy jelenkori szívbillentyű-beültetést. Talán nem is a feltárt szív önfeledt lüktetése a legmegrázóbb, hanem egyrészt az élő testen ejtett metszés látványa (szinte érzékelni véljük a szike alig hallható sercenését), másrészt a kiszolgáltatottságnak és ellenpontjának, a beavatkozást végző orvosok felelősségének a tudata. Valamelyest távolabbi érzésként hozza ránk a szívbajt az a tárló, amely riasztóan megcsillanó bordavágók, sebkampók (sőt sebterpesz!), érfogók sorával kelti azt a benyomást, hogy érzékeny fizikai bensőnkben alkalomadtán bizony, nem a legfiligránabb eszközökkel kotorásznak, miközben pedig gyógyulásunk esélyei egyre csak növekednek. Akkor is így van ez, ha a szív- és érrendszeri megbetegedések változatlanul a legfőbb haláloknak számítanak, miután a harmincas években átvették a statisztikák vezetését a fertőző betegségektől - legalábbis a fejlett világban.
A kiállítás a szívvel kapcsolatos ismeretek fejlődésének bemutatása mellett bőséges áttekintést ad a magyarországi szívgyógyászat kezdeteiről, a "kopogtatási és hallgatódzási" eljárásokról, mely utóbbiak során hangtömesz (sztetoszkóp) segítségével eszközöltetett a kórhatározat (diagnózis). (Régi fénykép mutatja a reményteli magabiztosságot, amellyel a kackiás bajszot viselő, láthatóan kitűnő egészségnek örvendő kórházi ápolt állja görnyeteg és gondterhelt orvosa hallgatózását.) A régi hangtömeszek mellett a vérnyomásmérés számos korai eszközét is megvizsgálhatjuk, akinek pedig van kétdimenziós QR kódok feloldására alkalmas készüléke, rögtön bele is hallgatózhat különféle szívhangokba. Akinek nincs, ugyanezt megteheti a múzeumpedagógiai teremben, ahol megszemlélheti például annak a szekrény méretű, súlyokkal, kötelekkel, fogantyúkkal felszerelt ácsolatnak, egy univerzális őstornagépnek a reklámját, amelyet szívbetegek rehabilitációjára használhattak. Jobb volna persze, ha maga a szerkezet állna itt szabad kipróbálásra, már amennyiben képes egyáltalán megfelelni az életerős kísérletező kedvűek nyers kihívásainak.
QR-alkalmazási lehetőség híján kénytelenek vagyunk megfosztani magunkat a szívbetegségek megelőzésével kapcsolatos ismeretek jó részétől, így aztán elszántan átlépünk a közelmúltba-mába, a gyógyítás lehetőségeit bemutató részbe. Az úgynevezett invazív (a testbe behatoló) eljárásokat csak a 20. század második felében kezdték alkalmazni, miután biztosítani tudták a nyomás kiegyenlítését a felnyitott mellkasban. De sikeres szívvarratot már 1896-ban készítettek. Addig viszont csak növényi eredetű hatóanyagokkal kezelték a betegségeket - a legismertebb a Magyarországon dísznövényként termesztett piros gyűszűvirág (Digitalis purpurea) leveleiből kinyert digitoxin.
Voltaképpen megnyugodva tapasztalhatjuk, micsoda géparzenál gondoskodik manapság a szívműtétek kedvező kimeneteléről, miközben őszintén reméljük, hogy a testbe épített szívritmus-szabályozók méretének csökkentése terén továbbra is sikert sikerre halmoznak a szakemberek. Ekkor és így végképp egy gombolyagba fonódnak az idősíkok, okosodtunk is, úgyhogy elégedetten léphetünk ki lüktető bensőnkből, hogy lábon hurcoljuk tovább ezt a nedves-ragacsos, viszont egészen jól áttekinthető izét.
A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet közreműködésével. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Bp. I., Apród u. 1-3., nyitva október 20-ig
