Kosztümös, lovagos, musical, sitcom – ennél nagyobb őrültséget rég lehetett hallani. Hősies bátorságra, legalábbis veszett vakmerőségre vall megvalósítani egy ily elvetemült ötletet. A Galavant alkotói viszont nem tököltek, egyenesen a Broadway-musicalek világából szöktek át egy kis csínytevésre – és nem is sikerült nekik rosszul. A Galavantben minden van, ami miatt azt mondhatnánk, hogy giccs vagy gagyi – a hős lovag szerelmét ellopja a gazdag király, majd címszereplőnk bosszút esküdve szíve hölgyének megmentésére indul. Eközben énekel. És táncol.
A Galavant direkt klisékből építkezik, s az önirónia és a paródia határvonalán billegve egy naiv és kedves komédiát tár elénk. Nincs nagy CGI-költség, se komoly történelmi háttéranyag. Az elszánt hülyeség viszont sem nem bántó, sem nem igénytelen, viszont kellemesen szórakoztató. Kiszólások, összekacsintások, tudatos anakronizmusok tömkelegét kapjuk, néhol kissé erőltetetten, de többnyire inkább kedélyesen. A humor mind a figurák, mind a dalok, mind a koreográfia egyből feltűnő sajátja, lévén, hogy maguk a dallamok és a táncbetétek is kijátsszák, illetve parodizálják a műfaji sablonokat. A szereplők üdítőek, főleg az infantilis gonosz királyt játszó Timothy Omudson játéka telitalálat. Vinnie Jones pedig már magával a műfajon kívüliségével is igazi humorforrás. Ráadásul mindez rövidke, húszperces részekben. Persze nem kötelező darab, nincs benne az Antiochiai Szent Kézigránát és nem is váltja meg a világot. De azok, akik az efféle műfaji perverziókra nyitottak, meglepően jól szórakozhatnak majd.
