Tartalom

(2015-02-12)

Snoblesse
Kis-Magyarország

Kis-Magyarország

Bontanák - Veszprém az időközi országgyűlési választás előtt

„Szabadpiaci fundamentalista”, „a devizahitelesek Jeanne d’Arcja” és uszodaprojektért felelős alpolgármester küzd többek között február 22-én a mandátumért. Tavaly áprilisban Navracsics Tibor fölényesen győzött, most viszont szorosabb lehet a verseny. Ha a Fidesz nem nyer, oda a parlamenti kétharmad.

Kis-Magyarország

„Ki kell lépni az előjogok vonzásából”

A mai európai társadalomban a kereszténység nem lesz meghatározó tényező – mondja Beer Miklós váci katolikus megyés püspök, aki szemléletváltást sürget, és az önkritikai érzék erősödését várja egyházától. Elárulta azt is, hogy a püspökök várhatóan nem támogatják az egyházi adó beszedésének tervezett módosítását.

Publicisztika

Erdős Attila

Publicisztika

Hulljon a fél vese

Kellenek-e magáncégek az állami egészségügyben?

„A jövőben a közpénzből felújított kórházakban az OEP-kassza terhére csak állami szereplők nyújtanak szolgáltatást. A nagyobbik kormánypárt abból indul ki, hogy az egészség nem üzlet, abban nincsen helye magánérdeknek.” A kormány eddig mintegy 500 milliárd forintnyi közpénzt költött az egészségügyi intézmények felújítására, és „nem szabad hagyni, hogy azt magáncégek szétlopják” – jelentette be Lázár János Hódmezővásárhelyen egy lakossági fórumon.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Beszéd az árnyékban

Fölényesen győzött a múlt vasárnapi mezőtúri időközi önkormányzati választáson a jobbikos Kötél János.

A szerk.

A szerk.

Simicska Lajos bekerítése

Azt sehogyan sem bírjuk elhinni, hogy a levelet, amelyben Liszkay Gábor és a többiek felmondtak Simicska Lajosnak, egy nap alatt érlelték ki az aláírók, az után, hogy Simicska a reklámadó szétterítése miatt 180 fokos fordulatot követelt volna a felügyelete alatt álló médiamunkásoktól.

Külpol

Újratárgyalandó magyar–orosz gázszerződés

Külpol

Jön Putyin a gázszámlával

Február 17-én Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz államfő, a találkozón – állítólag – szó lesz egy új gázszállítási megállapodásról is, mivel a mostani hosszú távú szerződés (htsz) idén nyáron lejár. A tárgyalások fókuszában valószínűleg a korábban fel nem használt, de – részben – már kifizetett gázmennyiség áll majd.

Interjú

Külpol

„Ez Putyin vesztéhez vezet”

Mark Galeotti Oroszország-kutató Putyinról és az ukrán konfliktusról

Putyin nem akar birodalmat építeni, csak a szomszédait szeretné megregulázni. Távolról sem kizárható kudarca a putyinizmus végét is jelenthetné – véli a New York University nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora.

Putyin: ideológia és praxis

Külpol

Újszovjetség

1999 augusztusában, miniszterelnökként lépett a nagypolitika színpadára, s már újévkor az idő előtt lemondó Jelcin helyére lépett. Sokáig pragmatikus politikusnak mutatkozott, akitől az ideológiai kérdések távol állnak.

Belpol
Színház

Interjú

Színház

„Közben kihullott a hajam fele”

Orosz Ákos színész

Tényleg a másik színészre nézz haraggal a színpadon, ne csak egy szerepre, de azért tudd, hogy nem akarod megölni – mondja a Maladype színésze, akivel szemüket meregető idiótákról és kutyák halálhíréről is beszélgettünk.

Színház

Színház

Ne koptasd a szád!

Brecht: Kurázsi mama és gyermekei

Az első pillanatban – amiben sajnos nem figyelünk eléggé, mert olyan „még nem kezdtük el, de elkezdtük” típusú, s ilyenkor a néző még nem fókuszál, nincs benne a színpadi dolgokban – úgy tűnik, izgalmas előadás elé nézünk, ami valahogy párbeszédet kezdeményez a Brecht-hagyománnyal. Elek Ferenc még civilben azon civakodik, lamentál, hogy egy dalt, vélhetőleg az ő szerepének dalát mindig kihúzzák, aztán sértődötten hátramegy – és azt a dalt tényleg nem is fogják elénekelni. A jelenet nem elég természetes, valahogy hiányzik a színházi próbák civil televényszerűsége, van valami gyanús megrendezettség, ahogy a színészek igazgatják ruháikat, és úgy tesznek, mintha.

Zene

Koncert

Zene

Az utolsó seriff

Az Earth Budapesten

Dylan Carlson zseniális gitáros, de senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy a múltban szerzett rossz hírének ugyanennyi köze volt ahhoz, hogy első budapesti fellépé­sé­re több száz ember jegyet váltson.

Lemez

Zene

Heten, de nem gonoszok

Submotion Orchestra: Alium

A leedsi Submotion Orchestra 2009 óta létező, héttagú élő zenekar – fontos ezt hangsúlyozni, mert első hallgatásra akár olyan gondolatunk is támadhat, hogy mindez csak egy ügyes kezű stúdiómágus/producer műve.

Lemez

Zene

Gyengéd búgás

Beat Spacek: Modern Streets

Modern városi elektronikával jelentkezik a Spacek, a The Space Invadas és az Africa Hi-Tech formációkban ismertté vált Steve White a második szólólemezén, ami tíz évvel követi az első, Space Shift címűt.

Könyv
Képzőművészet

A Hagenbund magyarjai

Képzőművészet

Bécsben tűntek el

Az Anschluss vetett véget a nemzetközi modernista csoportnak, amelyben olyan magyar képzőművészek is fontos szerepet vállaltak, akiknek a nevét itthon alig ismerjük. A Hagenbund történetéről a Belvedere nagy tárlatával egy időben a bécsi Collegium Hungaricum is szervezett kiállítást.

Kiállítás

Képzőművészet

Ufókutya és szellemfüggöny

Protokoll – a kortárs rajz felszabadulása

A korábban a grafika alá rendelt (azaz a szolgálólány „alantas” státuszában megrekedt) rajz a 20. század közepén vált önálló, bár erősen kötött médiummá. Kicsit definíciószerűen: a szabadkézzel papírra készített rajzok ismérve a vonal vagy folt mint forma, eszközei a ceruza, a toll, a kréta, a szén vagy a tus.

Kiállítás

Képzőművészet

„Zsidó, de rendes”

Kő kövön. Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából

Nem árt, ha egy tematikus kiállítás a bemutatott tárgyak sokaságával tüntet, kiemelve, a középpontba állítva egy-egy különösen szép, nemes vonalú, régről fennmaradt stb. darabot, mintegy a háttérben sorakozó többiek képviseletében.

Interaktív

Tévé

Interaktív

Későn, csonkán

Magyarul Balóval

Vagy fél évtizede nem szerepelt képernyőn, s jellegzetes hangszínét és hanghordozását is csupán Beliczai Balázs paródiái idézték a fülünkbe, ám Baló Györgyöt mégis mindmáig a minőségi tévés újságírás nagy öregjének tudjuk.

Gasztro
Lokál
Tudomány

A termonukleáris energia jelene

Tudomány

Világ hidrogénjei, egyesüljetek!

A jövő energiatermelésének lehetnek a kulcsai a fúziós reaktorok, fejlesztésük egyelőre kísérleti fázisban van. Az európai kutatások alappillére nyáron lép üzembe Németországban, magyar részvétellel.

Tévétorrent

Tévétorrent

Tévétorrent

Bombatörténet

Manhattan

Egész jó széria, ha nem támasztunk túlzott követelményeket. Például, ha nem innen akarjuk megtudni, kik és hogyan csinálták az atombombát.

Ételhordó