Kényes témákkal viccelődni mindig könnyű, a kérdés az, hogy mennyire intelligensen és merészen tesszük. Vagy lehet úgy is csinálni, mint az Impastor: kerülgetni, mint macska a templom egerét.
Messziről jött ember azt mond, amit akar. Ez a kiindulópontja a történetnek, melyben a kasztrálással fenyegető adósságbehajtók elől az öngyilkosságba menekülő kisstílű kókler egy szerencsétlen deus ex machina következtében egy sajnálatosan elhunyt, nem mellesleg homoszexuális pap személyazonosságát ellopva új életet kezdhet az isten háta mögötti Ladnerben. Persze, régóta tudjuk, hogy a képeslap kisvárosok csak addig tűnnek boldog, kiegyensúlyozott közösségnek, amíg meg nem fordítjuk, mert a hátlapjukon bizony mocskos üzeneteket lelünk. Itt sincs ez másként:
a bigott lutheránus prostira vágyik, az ornitológus kiscserkészmelleket akar taperolni, és itt van persze a magát homoszexuálisnak kiadni kénytelen álpap, akiben a legtöbb lehetőség rejtőzik. Ám ez a két komponens – szexualitás és vallás – valójában csak ministrál egy átlagos szitkomvilághoz, és ezen a ponton lesz az Impastor egy sokat ígérő, újítónak látszó széria helyett egy átlagos sorozat. A bátortalansága teszi végül hétköznapivá. Lehetne bölcsebb és kissé gátlástalanabb, hogy túl tudjon lépni a berögződéseken, de egyelőre csak a gyávaság és a szűklátókörűség dominál, no meg a banális megváltástörténet, ahogy egy öntelt és pitiáner senkiből humanista válik.
Ennek ellenére, vagy épp ezért az Impastor könnyed, jóleső limonádé, még ha olykor túl is cukrozzák. Ámen.
Magyar felirat: Dante & Taurusz
