Orbán a TV2-nek: Nem arról van szó, hogy vegyünk föl még egy pulóvert

  • narancs.hu
  • 2022. április 2.

Választás 2022

„Ön azt mondta, hogy a tét háború vagy béke. Miért mondta ezt?” – ilyen kérdést is kapott a miniszterelnök.

Interjút adott a TV2-nek Orbán Viktor miniszterelnök szombaton. A Telex a beszélgetés ismertetése előtt megjegyzi, annak a televíziónak adott interjút a kormányfő, amelynek vezető újságírói közös videóban buzdították a nézőket arra, hogy Orbánra szavazzanak vasárnap. 

A kormányfő Gönczi Gábortól többek között ilyen kérdéseket kapott: „Ön azt mondta, hogy a tét háború vagy béke. Miért mondta ezt?”  „A baloldal ön szerint kockára teszi [az ország biztonságát]?”  „Pedig érdekes, hogy ők [a baloldal] is Magyarországon vannak egyébként, és mégis, ugye a háttéralkukat ismerve, ugye úgy tudjuk, hogy már meg is állapodtak talán, tehát itt voltak tárgyalások Zelenszkijjel.” „Egyébként Zelenszkij is ugye azt üzente, hogy mi nem segítünk eleget, ami elég rosszul eshetett, hiszen hát rengeteget segítünk.” „Amikor kitört a háború, akkor az én generációmba beköltözött a halálfélelem [...]. ilyenkor az ország vezetőjének azért nagyon komoly kompetenciákkal kell rendelkezni, és nagyon higgadtnak kell lenni.” „Választási csalásokat emlegetnek itt a pártok, ön pedig azt mondta, hogy a legnagyobb választási csalást most éppen a baloldal követte el, történelmi távlatokban is nézve.” „Holnap reggel népszavazás is lesz, ugye a gyermekvédelmi népszavazás, a háború árnyékában, a jelentősége most talán – kevesebbnek érezzük, de nagyon fontos.”

A miniszterelnök többek közt arról beszélt, Magyarországnak szüksége van atomerőműre, ami Pakson orosz a technológiával működik, és mivel kétféle technológiát nem lehet biztonságosan működtetni, Paksot bővíteni kell. 

A Telex idézte Aszódi Attila egyetemi tanárt, aki szerint elméletileg francia, amerikai vagy japán cég is tuna Magyarországon atomerőművet építeni, de jobb lenne, ha az nem Paks2 helyett készülne, hanem mellette.

A gáz és az olaj a miniszterelnök szerint „nehezebb eset”, mert a Magyarországon felhasznált gáz 85, az olaj 60 százaléka érkezik orosz forrásból, csövön jön, és ha onnan valamiért nem jön, akkor sehonnan sem. „Nem arról van szó, hogy vegyünk föl még egy pulóvert otthon este, és akkor segítünk az ukránoknak, ha lejjebb tekerjük a fűtést – mondta a miniszterelnök. – Ott bent, a békés Belső-Európában, ahol már jó dolgukban nem tudják, mit csináljanak meg miket beszéljenek, azt én megértem, de mi, akik itt élünk a keleti peremen, frontország vagyunk vagy könnyen azzá válhatunk, itt mások a realitások, tehát itt az ilyen bohókás ötletek, hogy egy kicsit föladunk a kényelmünkből, és akkor majd a világ megjavul, ez itt nem működik.”

 

Az interjút itt lehet végignézni.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.