Vélemény

Könnyen lehet, hogy tíz év múlva úgy emlékszünk vissza 2004-re, hogy akkor kezdõdött a magyar agrobiznisz újabb erõteljes átalakulása - vagy éppen ekkortól vált egyre láthatóbbá a már évekkel korábban, csendesen beindult koncentráció. Egyszerûbben: abban az ágazatban, amelybõl hosszú éveken át menekült a tõke, mostanában már mintha egyre több - figyelem: hazai! - befektetõ látna fantáziát. Mintha a pénzügyi-gazdasági-politikai elit (vagy: "elit") mind több tagja fedezné fel magában a vidéki gazdálkodás iránti vágyat, s ennek kielégítésére tetemes összegeket is hajlandó áldozni. Vajon miért?

A többéves érlelési folyamat ellenére fura egy vádirat született a Postabank-ügyben. (Vö.: Princz, a derék katona, Magyar Narancs, 2004. október 28. és Intro, Magyar Narancs, 2004. december 2.) A bankvilágban kicsit is járatos ember számára helyenként olybá tûnik, mintha nem a vád, hanem a védelem iratát olvasná: vádirat helyett védiratot. A Fõvárosi Fõügyészség olyan cselekedeteket is felró a Postabank egykori vezetõinek, amelyek egy bank létfeltételét jelentik. Bármennyire haragszunk is a bank súlyos társadalmi veszteséget okozó vezetõire, nehéz egyetértõen bólogatnunk a vádirat azon megállapí-tásaira, amelyek a betétgyûjtést, a kamatemelést vagy éppen a hálózatbõvítést nehezményezik.

Ahogy a társadalom egyre bonyolultabbá válik, úgy lesz azzá a jogrendszer is. A felfoghatatlan mennyiségû joganyagot szinte senki nem látja át: csak törvényekbõl több mint száz születik évente, a rendeleteket számba venni sem érdemes. Nincs, aki minden jogszabályt egyszerre ismerhetne, aki rendet teremthetne közöttük.

1 1Ebben az idõben történt. Tócsán nem volt kórház, József fölment feleségével, Máriával Új Helyre. Mária itt szülte meg elsõszülött fiát, Josuát. 2József Josua nevelõapja volt, édesapját nem ismerte. "Fattyú!", csúfolták a faluban 3és gúnyolták különc természete és beszéde miatt is. Josua dadogott, kerülte az embereket, egyedül szeretett lenni fönn a hegyen. Ott gyakorolta a beszédet. 4"Bizonytalanul mondom néktek."

A többéves érlelési folyamat ellenére fura egy vádirat született a Postabank-ügyben. (Vö.: Princz, a derék katona, Magyar Narancs, 2004. október 28. és Intro, Magyar Narancs, 2004. december 2.) A bankvilágban kicsit is járatos ember számára helyenként olybá tûnik, mintha nem a vád, hanem a védelem iratát olvasná: vádirat helyett védiratot. A Fõvárosi Fõügyészség olyan cselekedeteket is felró a Postabank egykori vezetõinek, amelyek egy bank létfeltételét jelentik. Bármennyire haragszunk is a bank súlyos társadalmi veszteséget okozó vezetõire, nehéz egyetértõen bólogatnunk a vádirat azon megállapí-tásaira, amelyek a betétgyûjtést, a kamatemelést vagy éppen a hálózatbõvítést nehezményezik.

Ahogy a társadalom egyre bonyolultabbá válik, úgy lesz azzá a jogrendszer is. A felfoghatatlan mennyiségû joganyagot szinte senki nem látja át: csak törvényekbõl több mint száz születik évente, a rendeleteket számba venni sem érdemes. Nincs, aki minden jogszabályt egyszerre ismerhetne, aki rendet teremthetne közöttük.

Az ember tényleg nem tudja, hogy sírjon vagy röhögjön, amikor Orbán a megbukott népszavazási kezdeményezés után egy órával azt mondja bele egy (sõt több) ország arcába: gyõzött az igen, és a népszavazás sikeres volt. Hiszen amit mond, az nyelvi és jogi értelemben igaz.

Az otthontalan emberek segítésére néhány hete 600 millió forint plusztámogatásról döntött a kormány. Az összeg hatalmas, még akkor is, ha idõközben kiderült: jórészt a jövõ évi fejlesztési források gyors elosztásáról van szó.

Magyarország uniós csatlakozásának a határon túliakra kiterjedõ következményei mélyrehatók és ellentmondásosak. A részletek iránt érzéketlen, rossz mederben folyó, bizalmatlansággal terhes népszavazási kampányban az ország végre szembesült ezekkel a problémákkal. A kisebbségieket fájdalmas sokkhatás érte, az anyaországi polgárok lelkiismereti dilemma elé kerültek: lehetséges-e e bonyolult, sok részletbõl álló feladatra egyszerû igennel és nemmel válaszolni. Az eredménytelen népszavazás visszautalta a kérdést oda, ahol az elmúlt másfél évtizedben helye lett volna: a parlamentbe.

Sokan sok helyütt elemezték a múlt vasárnapi népszavazás rövid távú taktikai hatásait. Kevesebben foglalkoztak azzal, hogy az országgal való tényleges kapcsolat nélküli állampolgárságról szóló kérdés nagyon szoros eredménye miként mentette meg a köztársaságot egy balkáni, az etnicizálásra épülõ politikai fordulattól. Az alábbiakban egy harmadik, nem sokat emlegetett összefüggésre szeretném felhívni az olvasó figyelmét.

Kijevet felfedezték maguknak a lengyel turisták - az elmúlt két-három hétben az ukrán fõvárosban megfordult egy hivatalban lévõ meg egy volt elnök (Kwasniewski, Walesa), egy volt kormányfõ (Jerzy Buzek), néhány parlamenti delegáció és még sokan mások, épp hogy a négy páncélos és a kutya nem tûnt még fel a Hrescsatyikon. És nem okvetlen múmiát nézni mentek a Lavra székesegyházba. Walesa Juscsenkóval az oldalán fellépett a Függetlenség téren, a pár száz ezer alkalmi sátorozó elõtt; Kwasniewski - Javier Solana, az unió külügyi referense és Borisz Grizlov orosz parlamenti elnök társaságában - közvetítõként részt vett azon a tárgyaláson, amelyen a két ellenérdekelt fél elõször próbált meg egyezségre jutni a választás megismétlésérõl.

"A megfigyelési ügy (...) blöff volt. Ráadásul nem is a jobbik fajtából való." 1998 szeptemberében írtuk ezt, alig egy héttel a szenzációs miniszterelnöki bejelentés után, miszerint a Horn-kormány idején a Fidesz-vezetõket és azok családtagjait közpénzen, titkos és törvénysértõ módon figyelték. Az elkövetkezõ években is nagyon sokszor elmondtuk: ez az egész rágalom, s valójában egyetlen célt szolgált, a Kaya Ibrahim - Joszip Tot-féle gazdasági bûncselekményekrõl - amelyek során Fidesz közeli cégek tûntek el a szorgos vendégmunkások hathatós segítségével - elterelni a figyelmet. Egyszer még a sajtót is kárhoztattuk, mondván, a maga ostobán értelmezett "hírérzékenységével" hozzájárult, hogy ez a hazugság évekig címlapsztori maradhasson.

1998 óta létezik a Nagy Testvér Díj (Big Brother Award), amelyet ma már 17 országban osztanak ki évente azoknak, akik abban az évben legtöbbet tettek az emberek magánszférájának megsértéséért. 2001 óta Magyarországon is kiadják ezt a díjat, nemrég volt a negyedik díjkiosztó. Ebben az évben a közönségdíjat Péterfalvi Attila, a Magyar Köztársaság adatvédelmi biztosa kapta.