Az Alkotmánybíróság és a nyilvánosság
Talán csak három mérce maradt, melyek eligazíthatnak. Elõször is az alacsonyabb rendû jogszabályok nem mondhatnak ellent a magasabb rendûeknek - miniszteri rendelet például nem lehet ellentétes törvénnyel. Másodszor: semmilyen jogi norma nem állhat szemben az alkotmánnyal. Harmadszor pedig: alapvetõ jogainkat csak végsõ esetben lehet korlátozni, akkor, ha egy másik alapvetõ jog védelme vagy érvényesülése semmilyen más módon nem érhetõ el, és a korlátozás csak olyan mértékû lehet, amennyi ehhez feltétlenül szükséges. E három követelmény alapján gyõzõdhetünk meg arról, hogy a jogrendben nincsenek kiáltó ellentmondások; hogy az írott jog valóban garantálja jogaink érvényesülését.
Egy olyan rendszer ugyanis, amelyet valóban használnak, ritkán funkcionál hibátlanul. És ha valamely bonyolult gépezetben hibát találunk, jobb, ha nem magunk piszkálunk bele, hanem szerelõt hívunk. Ha valaki úgy látja, a három követelménynek a jogrendszer valamely eleme nem felel meg, akkor forduljon indítványnyal az Alkotmánybírósághoz, és szépen kérje meg õket: vizsgálják meg, vajon nem alkotmánysértõ-e a gyanús rendelkezés. Szerencsés ország vagyunk, mert nálunk ezt bárki megteheti (nincs ez így mindenütt). Több szem többet lát, és ha a szerelõ hamar érkezik, egykettõre rendbe teheti a masinát. Az AB-nak kevés szerszáma van, de azok jók: gyakran maga semmisíti meg a jogszabályt, máskor a megalkotóját szólítja fel, hogy javítsa ki a hibát.
Két dolog mégis nyugtalaníthat minket. Mi van, ha még senki nem szólt nekik a hiba miatt? És ha valaki szólt is, vajon ideér-e a szerelõ idõben, avagy az idõk végezetéig kell rá várnunk?
A magyar Alkotmánybíróság esetében hiába várunk feleletet e kérdésekre. Pedig elvárhatnánk, hogy az AB mûködése kiszámíthatóbb legyen, mint a mosógépszerelõé. Az intézményt semmilyen szabály nem köti abban, hogy mennyi idõ alatt kell egy ügyet megvizsgálnia. Egyes kérdéseket néhány hét vagy hónap alatt rendeznek, mások akár egy évtizedet is pihennek a testület fiókjaiban. Elõfordult már az is, hogy valakinek egy alkotmányellenes jogszabály miatt kellett hoszszú idõt rács mögött töltenie, de ez csak a büntetés letöltése után derült ki.
Szintén nehéz kideríteni, hogy másnak is feltûnt-e a hiba és a testület már dolgozik a megoldáson, vagy mi vagyunk a szerencsés észlelõk. Ha az adatvédelmi törvény alapján arra kérdezünk rá, hogy terjesztett-e be más egy bizonyos jogszabályhely alkotmányosságát megkérdõjelezõ indítványt, és hogy hány ilyen beadvány fekszik a nagyra becsült testület elõtt, akkor erre - tapasztalataink szerint - választ ad a testület. Magától azonban nem hozza nyilvánosságra, hogy az elõtte sorakozó indítványok mely jogszabályok mely szakaszait támadják, miként azt sem, hogy azok mióta várnak elbírálásra. (Pedig ezt az információt tényleg nem lenne nagy kunszt kitenni a honlapjukra.) Ha valaki kísérletet tesz arra, hogy közérdekû adatként kikérjen egy indítványt, kudarcot fog vallani. Az "Alkotmánybíróság erre vonatkozó állandó gyakorlatának megfelelõen az indítványozó kifejezett akarata nélkül valamely indítványt nem áll módunkban megküldeni" - szól majd a válasz.
Helyes-e ez így?
Az egyszerûség kedvéért tekintsük úgy, hogy minden jogszabály az összes magyar állampolgárra vonatkozik. Ha valaki egy indítvánnyal egy jogszabály alkotmányellenességére hívja fel az AB figyelmét, és a testület megsemmisíti a jogszabályt vagy annak egy részét, akkor azzal a mindenkire érvényes jogrend változik meg. Nem nehéz belátni, hogy az AB-hoz benyújtott indítványok közügyek, tartalmuk pedig közérdekû információ. Nem tudni pontosan, hogy az Alkotmánybíróság mi alapján cselekszik, amikor megtagadja az indítvány kiadását. Sem az alkotmány, sem az Alkotmánybíróságról szóló törvény, sem a titoktörvény, sem az adatvédelmi törvény nem ad arra jogi alapot, hogy ezt a közérdekû adatkérést meg lehessen tagadni. A testület nem is hivatkozik törvényre - bár közérdekû adatkérést csak törvényes indokok alapján lehetne megtagadni -, hanem a saját "állandó gyakorlatát" tekinti kellõ jogalapnak az elutasításra. Ez a gyakorlat azonban a magyar jogrendszerben jelenleg nem bír törvényerõvel.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) legutóbb egy olyan indítványt kért ki az AB-tól közérdekû adatként, amely a Btk. drogszabályaival kapcsolatos. Sikertelenül. Indoklásként a fenti mondatocskát kaptuk. Az AB hivatkozhatott volna arra is, hogy az indítványozó személyiségi jogait akarja védeni: ne kerüljön nyilvánosságra, hogy milyen az érvelési technikája, a stílusa, a helyesírása, vagy hogy mi a neve. Ekkor az adatvédelmi törvényben szabályozott két alapjog, a személyes adatok védelméhez való jog és az információszabadság ütközne. Láttunk már ilyet: a halapenz.hu ügyben vagy az ügynök-listák nyilvánosságának örökzöld vitájában. Ha az AB ilyen típusú alkotmányos kérdésként értékelte volna az adatkérést, két módot is találhatott volna a megoldásra. Kiadhatta volna anonimizálva az indítványokat, hiszen az érdeklõdõknek úgyis csak a tartalom számít; de át is vághatta volna a gordiuszi csomót. Hisz a testület korábban nem volt ilyen szégyenlõs: számos, a Magyar Közlönyben kihirdetett határozatában olvashattuk az indítványozó nevét. Vehette volna példának a népi kezdeményezést is, ahol a kezdeményezõ jól azonosítható, és az általa megfogalmazott kérdés, amely az aláírásgyûjtõ ívre kerül, szintén megjelenik a Magyar Közlönyben. Az AB-hoz intézett indítvány nem kevésbé közügy, mint a népi kezdeményezés, az indítvány megfogalmazása nem árul el többet a szerzõjérõl, mint a kérdés, amelynek népszavazásra bocsátásáért aláírásokat gyûjtenek; és a két alkotmányos eszköz hatásfoka is hasonlóan magas lehet. (Hab a tortán, hogy a fenti drogjogi esetben az AB úgy tagadta meg az indítvány kiadását, hogy az indítványozó - az adófizetõk pénzébõl dolgozó országgyûlési képviselõ - a sajtóban saját maga számolt be arról, hogy az AB-hoz fordult.)
Az Alkotmánybíróságnak sem érdeke, hogy elzárkózzon a nyilvánosság elõl. Méltatlan találgatásokra ad alapot, hogy nem tudjuk, milyen tartalmú indítványok mennyi ideig hevernek elbírálatlanul elõttük. Vajon miért pont nyolc év kellett ahhoz, hogy egy kérdést alaposan megfontoljanak? Miért nem volt elég öt? Vagy miért nem vártak még egy kicsit? Az örökre homályban maradó beadványokból az sem derül ki, vajon az összes pontját alaposan megvizsgálták-e, vajon minden érvet és ellenérvet kellõen felderítettek és mérlegeltek-e? Az indítványokról szóló nyilvános vitában számos olyan gondolat megjelenhetne, amelyre az alkotmánybírák addig esetleg nem voltak figyelemmel; a testület határozatait tanulmányozó jogkeresõ nagyközönség pedig meggyõzõdhetne arról, hogy az alkotmánybírák a gyenge érveket hogyan zúzzák porrá briliáns indoklásukban. Ez pedig megér egy kis többletterhet és extra kellemetlenséget.
A TASZ által kikért indítványról ezen írás nyomdába küldése után, december 13-án határozott az Alkotmánybíróság. Arról, hogy közérdekû adat-e maga az indítvány és megismerhetjük-e a szövegét, néhány nap múlva, december 20-án a Fõvárosi Bíróság dönt. A nyilvánosságnak nincs helye az Alkotmánybíróság ügyvitelében.
Egyelõre.
