Vélemény

Burger Barna (1965–2017)

Sulykolja már egy ideje az S. Gy. nevű titkos háttérhatalom pénzelte álcivil álsajtó, hogy bajban vannak a Trump-fordítók.

Átadták az új Dagály uszodát, ami nem is a Dagály uszoda, hanem Duna Aréna, remek hír, hisz csodálatos új létesítménnyel gazdagodott fővárosunk eddig sem szegényes palettája! Kicsit zavaró, hogy átadták ugyan, de még nincs kész, mindegy, majd elkészül, és azután is átadják (sőt, addig is), rendszeresen, annyiszor, ahányszor kell, ha kell, délelőtt is, délután is. Baromi ronda ugyan és tökéletesen tájidegen – valamely alföldi terményraktárra emlékeztet, amit egy gonosz varázsló merő kibaszásból természetes méretének többszörösére nagyított fel –, de hátha a sok átadástól megszépül majd, nagyon bízunk ebben.

„Elnökjelöltként a Nemzeti Együttműködés parlamentjében szónokolhatnék a majdani magyar köztársaságról, ami nem lenne egy rossz napja az életemnek” – nyilatkozta lapunknak január elején Majtényi László, akkor még köztársaságielnökjelölt-jelöltként. Nos, közeledik – az időközben jelöltséget szerző – Majtényi e szép napja.

„Ez döbbenetes. Kiállt a város, kiállt a saját színháza, kiálltak a Nemzet Színészei, kiállt az egész szakma, mert egyszerűen imádják” – mondta Törőcsik Mari. „Olyan indulatok kavarognak bennem, hogy az egyszerűen nem tűrné a nyomdafestéket. Csak a káromkodás jönne ki belőlem a dolog lehetetlensége miatt. Nem tudom, érdemes-e itt bármi jót csinálni” – mondta Molnár Piroska. A két nagy színésznő az Indexnek nyilatkozott, miután a szombathelyi közgyűlés annak ellenére sem választotta meg Jordán Tamást a Weöres Sándor Színház élére, hogy végül egyedül maradt a pályázatban.

A CEU-ügy lehetséges magyarázata.

Olyan ellentmondás van Vona Gábor és Toroczkai László között, ami feloldhatatlan.

„Kellő szerénységgel, de annyit biztosan mondhatok: a gazdaság tényei 2016-ban azt mutatták, hogy a magyar modell működőképes” – jelentette ki a kormányfő február 20-án, az évadnyitó parlamenti ülésen.

Matolcsy György a múlt szerdán megtartotta rendes, a 2015-ös üzleti évre vonatkozó beszámolóját az Országgyűlésben: tájékoztatott a vezetése alatt álló Magyar Nemzeti Bank nagyszerű sikereiről. Harmonikus összehangoltság és összehangolt harmónia a kormánnyal, lazító-kedvező, lazítón kedvező és kedvezőn lazító monetáris politika, és giling-galang üzleti környezet, és kreatív jegybanki himpilimpi, és remek, remek és remek – mindenki azt kapta, amit várt. Hanem ami ezek után, felszólalásának záró részében következett. Az mi lehetett?

Az olimpia egy bordatöréssel ér fel – mondta kedden Orbán Viktor, s ez volt a tárgyban tett legvisszafogottabb megnyilvánulása, nem is azért, mert nem jelent semmit, vagy csak annyit, hogy fáj, hanem azért is, mert az utómunkák már túljutottak rajta, végzik azt javában szorgos méhecskéi.

Pusztítanak mindent.

Hiába az ellene folytatott korrupciós nyomozás, a vádemelés és a kényszerű visszavonulás veszélye, sokan úgy vélik, nincs számba vehető utódja az ország élén. Már csak azért sem, mert minden lehetséges kihívóját kiszorította a pártjából, illetve a kormányzásból. De vajon mit tudhat az Izraelben csak Bibinek nevezett politikus, ha az ország legsúlyosabb problémáját máig sem sikerült megoldania?

Az én Nolimpiám jóval az aláírásgyűjtés előtt elkezdődött – kicsiben. Sokakhoz hasonlóan a kezdetektől fogva úgy gondoltam én is, hogy olimpiát tervezni Budapestre a voluntarizmus csimborasszója.

Fontos cikket írt Berlinger Edina (lásd: A hazai pálya hátránya, Magyar Narancs, 2017. február 9.). Fontosat, mert a Budapest 2024 olimpiai pályázatról szóló propaganda- és ellenpropaganda-szövegek között ritka a módszertani kérdéseket feszegető, a számok mögé tekintő, igényes elemzés. Meg hát a számolás után kapott eredmények is sokkolóak, ami különösen jelentős most, amikor népszavazásra készülünk. A szükséges társadalmi párbeszéd is azt kívánja, hogy gondolkozzunk el a szerző érvein.