A szerk.

Le a sárba

A szerk.

Az olimpia egy bordatöréssel ér fel – mondta kedden Orbán Viktor, s ez volt a tárgyban tett legvisszafogottabb megnyilvánulása, nem is azért, mert nem jelent semmit, vagy csak annyit, hogy fáj, hanem azért is, mert az utómunkák már túljutottak rajta, végzik azt javában szorgos méhecskéi.

Akik persze nem voltak mindig ennyire szorgosak, a népszavazást kezdeményező aláírások (cirka másfél héttel ezelőtti) leadása, illetve a számosságuk egyidejű nyilvánosságra hozatala után napokig nem csináltak semmit, csak álltak támadóállásban, s várták az iránymutatást. Lesték, hogy lesz-e annyira gyáva a királynőjük, hogy másodszor is megfutamodik. Vagy mégis beleáll megvívni az „álmáért”? Ma már tudjuk: nem állt bele, inkább menekülőre fogta. Jó, akkor nem lesz olimpia. Azért, hogy ne legyen népszavazás.

Budapest város önkormányzata nagy valószínűséggel holnap (tehát szerdán) visszavonja olimpiarendezési pályázatát – Orbán Viktor parancsára. E parancsot egy hete úgy kommunikálják, hogy a „kialakult helyzetben” Tarlós István főpolgármester, Borkai Zsolt MOB-elnök és Orbán Viktor miniszterelnök arra jutottak, hogy nemzeti egység híján esélytelenné váltunk a 2024-es „játékok” megrendezését elnyerni. A miniszterelnök szerint e döntés nagy szégyentől mentette meg az országot, mert Párizs és Los Angeles „ronggyá verte” volna Budapestet a rendezésért vívott küzdelemben. A miniszterelnök értelmezése szerint az történt még, hogy egy új SZDSZ összetörte a nemzet álmát. Ezt az értelmezést interpretálja úgy egy hete a komplett kommunikációs hadserege, mérsékelten változatos, ám egyre nekibőszültebb hangon. A nemzeti gyásztól (Trianon ez, tragédia) egy másik kedves régi ismerősünkig, az apák és fiúkozásig terjed körülbelül a tájékozódási horizont. Egy mondatba sűrítve: a hazaáruló Soros-unokák idegen ügyek szolgálatában lerombolták a nemzet e nagy álmát. Ebből persze minden szó hazugság, kivált a nagy nemzeti álom. Hiszen a legutolsó közvélemény-kutatás szerint a magyarok ötvenhét százaléka egyáltalán nem akar budapesti olimpiát.

Nem a nemzet, Orbán Viktor akart budapesti olimpiát, s azon követői, akik egzisztenciálisan függenek tőle, illetve azok, akiknek ha azt mondaná (mondja is), hogy ugorjatok a kútba, már ugranának (ugranak) is. Orbán Viktor láz­álma volt az olimpia, s engedjük meg neki, hogy tényleg volt ilyenje; feltehetően stadionokkal is a futballmániája miatt szórta tele az országot, a menet közben elszökő költségek iránt érzett mély vonzalmai miatt építtethetett volna utakat, vasútvonalakat, várat, bármit. De ez semmin nem változtat, legkevésbé azon, hogy a nagy kommunikációs nekibuzdulás valójában az elmúlt évtizedben megszokottól gyökeresen eltérő belpolitikai szituációt próbálja eltakarni, félremagyarázni, láthatatlanná tenni, de legfőként valahogy visszafordítani. A pártközpont ezt újabb nemzeti konzultációval igyekszik elérni, utcai harcosaik pedig politikai ellenfeleik élénk szidalmazásával. A dolgok jelen állása szerint hiába.

Ez az új belpolitikai helyzet pedig abból fakad, hogy Orbán Viktor ismét mert gyáva lenni, s elpucolt a népszavazás elől – ebben a kontextusban pedig az olimpia csak egy szó, ami nem jelent semmit, vagy pont annyit, mint az álom kifejezés.

Magyarország minden fórumon legerősebbnek nevezett pártjának egyszemélyű vezetője, aki miniszterelnökként épp nagy erőkkel a budai Várba iparkodik, rövid időn – egy éven – belül három népszavazást veszített el úgy, hogy kettőre ki sem mert állni, a harmadikat meg ő maga szervezte. Ő szervezte oly módon, hogy megkereste a híveinek legalantasabb érzéseit megmozgató témát, annak jól alákérdezett, s a helyes válasz biztos eltalálása érdekében hosszú időre mozgósította kormánya teljes propagandagépezetét, s temérdek közpénzt felemészteni sem átallott. Majd belebukott.

Három bukott népszavazás pedig egy feddhetetlen kormányzatnak, egy feddhetetlen vezetőnek is sok lenne. De Orbán és kormánya távolról sem feddhetetlen, és távolról sem csupán bordatörést szenvedett az elmúlt napokban. Hanem vereséget, nagy politikai vereséget. E vereség menedzselése vette kezdetét most az alantasnál is alantasabb eszközökkel. Még nem láttunk belőle semmit.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.

Ég és föld

Hol veszik leginkább semmibe a közigazgatásban dolgozók munkáját? Minden szektorban a budapesti bérek a legmagasabbak? Miért nem keresnek átlag egymilliót a Békés megyei informatikusok?