Azt a Jordán Tamást, aki megálmodta, létrehozta, valamint tíz éve sikeresen vezeti a szombathelyi színházat, 2011 óta az ő kezdeményezésére, politikai konszenzussal felhúzott új épületben, az általa összerakott társulat élén. Ha ebbe a kivételes konstellációba beillesztjük a szakmai elismeréseket és a dekoratív nézőszámokat, akkor már tényleg rohadt nehéz az ellen érvelni, hogy Jordán folytathassa a munkát. De éppenséggel meg lehetne próbálni. Miért is ne? Jöhetett volna valaki, aki elmondja, mi a baj a szombathelyi színházzal, az igazgatással, a társulattal, a repertoárral. Aki kifejti, hogyan tudná jobbá tenni mindezt, és hogyan fejlesztené az előadások esztétikáját, a közönségszervezést, a társadalmi szerepvállalást. De a történet lényege éppen az, hogy nem volt, hogy nincs ilyen ember.
Volt ugyan másik jelentkező, a színházi életben járatlan filmrendező, Dér András azonban visszatáncolt, miután kiszivárgott a pályázata, és megjelent néhány kritikus hangvételű cikk, amely az őt támogató Vidnyánszky Attilát gyanította a pályázat mögött. A gyanút igazolta a fideszes városvezetés múlt heti ülése. A neten elérhető kétórás videófelvétel fájdalmas lenyomata a mai magyar valóságnak. Az egyik kormánypárti alpolgármester semmivel alá nem támasztott, sunyi módon kérdésként előadott vádaskodásán túl (miszerint „valakik” Dér Andrást „megzsarolhatták, megfenyegették”, hogy visszavonja a pályázatát, és Jordán erről „tudhatott”) a kormánypártok nem győzték hangsúlyozni, hogy – a polgármester szavaival – „senki nem vitatja Jordán Tamás érdemeit”. Mégsem szavazták meg a kinevezését. A gyávaság drámai sűrűségű megjelenését láthattuk: úgy dobták vissza a színházalapító pályázatát, hogy senki nem mert kiállni ellene és senki nem merte kritizálni a munkáját.
Kiállt viszont mellette több szakmai szervezet és színház, a Nemzet Színészei testületileg, az egész társulat – és ami a legfontosabb: a szombathelyi közönség. Most az következik, hogy a Fidesz hatalomba beleszédült színházi helytartóinak, Vidnyánszkynak és a bírálóbizottságban is ott ülő Eperjesnek keresniük kell valakit, aki ilyen körülmények között is hajlandó elindulni az újra kiírt pályázaton Jordán ellen. Az új jelöltnek gyorsan össze kell csapnia valami pályázati anyagot, és összeszorított fogakkal bele kell hazudnia a helyi közönség és a kollégái arcába, hogy ő nem báb és nem a politika ejtőernyőse, hanem kizárólag a szombathelyi teátrum felvirágoztatásáért régóta érzett felelősség mozgatja. Ezt mondja majd magáról a polgármester és Vidnyánszkyék is. De már senki nem fog hinni nekik.
