Vélemény

Ki nyer holnap?

November 29-re nagy tüntetést helyezett kilátásba a közszolgálati szféra szakszervezeteiből (újra) felállt Egységes Közszolgálati Szakszervezet. A Kossuth térre vonulnak a rendőrök, tűzoltók, pedagógusok és támogatóik, pestiek és vidékiek. Bérharc szólítja az utcára őket, tárgyalásaik a kormánnyal érdemben meg sem kezdődtek, nincs is miről, hiszen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, illetve kormánya hivatalosan is közölte, nem lesz semmilyen béremelés és nem lesz 13. havi fizetés, legfeljebb a kis keresetű közszolgák esetleges kompenzióján lehet alkudozni. Õ 1 db Túró jellegű Rudit lát kivitelezhetőnek, minden év 13. hónapjában.

Játékrendszer

Csanádi Árpád híres szakkönyve (Labdarúgás I-III., 1978) szerint játékrendszernek nevezzük a pályán "az erők és játékosok elhelyezését". A játékrendszer a labdarúgó-stratégia egyik alapja, amikor futballmérkőzést nézünk, gyakorlatilag azt látjuk, hogy a játékosok valamilyen alakzatot alkotnak (pl. 4-4-2, azaz négy hátvéd, négy középpályás és két csatár), amely a mérkőzés alatt folyamatosan változik. A stratégia másik alapja a taktika (pl. kontrajáték, lestaktika), Csanádi szerint a kifejezés alatt "olyan tervszerű, ésszerű játékot értünk, amely a legjobb eredmény elérése céljából a körülményekhez alkalmazkodik".
  • Szegedi Péter
  • 2008. november 13.

Karinthy

"Szeretett Ferkó unokámnak borús óráinak felderítésére - nagyapa". E dedikációval adta K.-nak a Nevető dekameron új kiadását 1948. június 6-án apai nagyapja. Felderítésre a megajándékozottnak ugyancsak szüksége volt: az előző nap vették ki a manduláját, sem enni, sem beszélnie nem volt szabad. K. édesanyja halkan felolvasott az új könyvből. Így kezdődött K. szerelme Karinthy iránt.
  • Kőszeg Ferenc
  • 2008. november 13.

Sem messiás, sem démon - Vallás és politika viszonyáról

Néhány lapszámmal ezelőtt e hasábokon Ballay Szilvia református teológus cikket írt "Orbán nyelve és a vallásos formák" (Befut az üresbe, Magyar Narancs, 2008. október 2.) alcímmel. A szerző leszögezi, hogy a hazai jobboldaliság napjainkban sokkal inkább vallásfenomenológiai kategóriákkal írható le, mint politikaiakkal. Kifejti továbbá, hogy a jobboldali politika "vallásos mázat" kapott, ami az adott vallást "sokkal kínosabban érinti", mint a politikát. Felveti továbbá, hogy egyház és állam szétválasztása stiláris kérdés is, ily módon különösen visszatetsző jelenség, ha egy politikus - mondjuk így az egyszerűség kedvéért - papol. Prőhle Gergely
  • Prõhle Gergely
  • 2008. november 6.

Nagy Imre ismeretlen élete

Kedves Magyar Narancs! Kende Péterrel ellentétben magam jótettnek tartom a Nagy Imre múltját kiválóan bemutató sorozatot. Ha Kende kétségbe vonja szerzőjük tisztánlátását és hozzáértését, akkor, mondjuk, tanárképző főiskolai tanáraim tisztánlátását és hozzáértését is kétségbe vonja, ti.
  • .
  • 2008. november 6.

Válasz Kende Péternek

"Nem mindegy-e, hogy mivel foglalkozott húsz-, harminc- vagy negyvenéves korában, hogy milyen diplomákkal rendelkezett vagy nem rendelkezett, hogy milyen jó vagy rossz szolgálatokat tett ekkor és akkor, ha pályaívét abból a szempontból nézzük, hogy a magyar nép 1956. októberi felkelése csak azért válhatott nemzeti felszabadító forradalommá, egyszersmind világrengető eseménnyé, mert volt az országnak és kommunista pártjának egy Nagy Imréje, aki ott állt, ahol állt" - teszi fel olvasói levelében a történészi szájból különösen pikáns szónoki kérdést Kende Péter. Nem mindegy. Tisztelettel Bán Zoltán András .
  • .
  • 2008. november 6.

Jó a szamár - Az amerikai elnökválasztásról

Mi még nem tudjuk, amit olvasóink már igen. De hétfő éjjel nagyon úgy tűnik, Obama szorosan vagy elsöprően, de győzni fog, a Demokrata Párt pedig tarol az elnökválasztással párhuzamosan zajló kongresszusi választásokon. Ha nem történik csoda, az előbbi már bekövetkezett, mire ezt olvassák; olyan csoda meg nem történhetett, hogy az utóbbi ne következett volna be. Győri Gábor
  • Gyõri Gábor
  • 2008. november 6.

Rendőri munka

A hétvégén Nagycsécsen Molotov-koktélt hajítottak és lövéseket adtak le éjszaka két házra a cigánytelepen. Két ember meghalt. Többet nem tudunk.

Kormányzati munka

A dunaszerdahelyi rendőrattak úgy kellett a szlovák és magyar szélsőségeseknek, mint egy falat kenyér. A konfliktus akár tovább is terjedhet, kifelé és befelé. A róla formálódó "szlovák" és "magyar" történetek ("a magyar fasiszták el akarják venni országunkat, és a magyar kisebbség velük fúj egy követ", illetve "a fasiszta szlovák állam rendőrei ártatlan magyarokat vernek, csak mert azok kifejezésre juttatták nemzeti stb.") átjárják a szlovák és a magyar közvéleményt. Eljutnak a két ország távoli zugaiba is, és gennyesedni kezdenek, mint valami kivakart, sose gyógyuló seb. És terjedhet a konfliktus felfelé, a politika és a hatalom világába is.

Beavatási szertartásaink IV. (Frontális találkozások)

Egy beavatási szertartás akkor igazi, akkor hatásos, ha fájdalmas. A primitív népek mindig fontosnak tartották, hogy testi-lelki szenvedéseket okozzanak a felnőttségbe beavatandó gyereknek. Tudni akarták, hogy készen áll-e már a természettel való frontális találkozásra. Ezért aztán szokás volt például kiverni az egyik fogát, tüzes hamuban meghempergetni, felhasogatni a testét, vagy napokig magára hagyni a sötét erdőben. Mi, civilizáltak viszont arra kötelezzük, hogy gyermekléte jó részét társaival együtt, zárt helyiségekben, zárt alakzatban, mozdulatlanul ülve töltse. Milyen frontális találkozásra akarjuk felkészíteni ily módon?
  • Salamon János
  • 2008. november 6.

A rosszkedv előnyei

A kreacionizmus elleni kedvenc érvem nem az evolúciós elmélet mellett talált számtalan tudományos bizonyíték, és nem is az a tény, hogy 1996-ban II. János Pál Darwin elméletét a katolikus dogmákkal összeegyeztethetőnek nyilvánította. Azóta az evolúciós érveket nyugodtan meghagyhatom a Pápai Tudományos Akadémia tudósainak. Az ő szájukból ez a fajta érvelés sokkal hitelesebben hangzik, mint az enyémből, vagy pláne a mélyen ateista hitű Richard Dawkinséból, és ők az utóbbi időben becsülettel, nagyon élesen neki is mentek a kreacionista tanoknak.
  • Mérő László
  • 2008. november 6.