Rendőri munka

Publicisztika

A hétvégén Nagycsécsen Molotov-koktélt hajítottak és lövéseket adtak le éjszaka két házra a cigánytelepen. Két ember meghalt. Többet nem tudunk.

A tudni véléssel azonban más a helyzet, abból, mint rendesen, megint kettő van. Nem tudjuk, nem tudjuk, de a jelek határozottan arra mutatnak, hogy rasszista támadásról lehet csak szó. Nem tudják, nem tudják - mi tudjuk, a romáknál ez már így megy, biztos uzsorások voltak, a kamatos pénz miatt van cigányháború. Vagy csak úgy.

Mármost: ez nem állapot. Az nem lehet, hogy embereket lődözzenek le bármilyen indítékból. És az sem lehet, hogy ki-ki interpretációi magabízó birtokában kezelje a történteket. Értsd: tegyen rá. Aki ugyanis e közkézi megfejtések alapján határozza meg a maga viszonyát az esethez, az minden esetleges "jó szándéka" ellenére azon állapot fennmaradását segíti, melyben ez megtörténhetett, ilyen megtörténhet.

Hogy e lehetetlen állapot ne maradhasson fenn, véget kell vetni az interpretációk lehetőségének. Minél gyorsabban, mert annál kevesebben fognak belehalni még. Véget vetni pedig egyféleképpen lehet: rendőri munkával. Az elemi elvárása mindenkinek, hogy ha már védteleneket öltek, a tetteseket fogják el és büntessék meg. Gyorsan és elrettentően. Faji hovatartozásra való tekintet nélkül. Így járja ez alapesetben is - de ma Magyarországon nem alapeset van. Hanem gárda. Tudjuk, bizonyíték van rá, hogy értek embereket az elmúlt időszakban faji alapú támadások, Molotov-koktélok is röpültek ez okból házakra. Tehát, ha akarnánk, sem lehetnénk nem tekintettel az ilyen vetületeire a történetnek. Rasszista kettős gyilkosság történt-e Nagycsécsen, vagy sem? Tudnunk kell!

Különlegesen fontos, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás jó és gyors munkát végezzen. Ha ugyanis az derül ki, hogy rasszista támadás volt, akkor már túl is léptük azt a határt, ameddig a szervezett és szélsőséges esetben törvényes rasszizmus működhet. Ha ez a lehetőség igazolódik be, a törvénynek kell helyrehoznia a társadalom képtelenségét a védekezésre, amely lehetővé tette a rasszista erőszakszervezetek létrejöttét.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.