Székely Suber Zsolt
Emellett jön egy feketekomédia és a szlovén A Pál utcai fiúk is.
Három tanév alatt 134-ről 61-re csökkent a szentesi Horváth Mihály Gimnázium új beiratkozóinak száma – hangzott el a szülői értekezleten, melyet nem az iskola hívott össze. A fórumon olyan petíciót is alá lehetett írni, amiben az igazgatónő – fideszes önkormányzati képviselő – leváltását kérik.
Fontos szerepet töltenek be a hazai közoktatásban a tanodák a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásában, azonban jellemzően szűkös keretek között működnek. Az Európai Unió támogatja az intézményeket, ugyanakkor irreálisan nagy adminisztrációs terheket rak a szervezetekre.
Semjén Zsolt magából kikelve bizonygatta, hogy „soha, semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt köze” . Pedig civileket és ellenzéki politikusokat, vékonyabb ténybeli alapon is összesározott már a fideszes médiagépezet.
Gina Lollobrigida, Claudio Cardinale, Sophia Loren – a nagy triumvirátusból Cardinale halálával immár csak Loren maradt nekünk.
A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.
Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.
Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.
Az ezerkilencszázas évek eleje, Varsó, Krakkó, Berlin, Párizs, New York: távoli világnak tűnik, és már sosem fog visszatérni.
Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.
Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.
