Alig telt el pár óra az új évből, máris bekeményített a békemenet motorja!

  • narancs.hu
  • 2015. január 1.

Villámnarancs

Csak most ébredeznek? Gyorsan kapják össze magukat, mert a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány máris riadót fújt! Hogy teljes legyen a képzavar, távirati stílusban.

A békemenetek motorja, azaz a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány már 10.40-kor kétrészes monstre közleményt juttatott el az MTI-hez „Távirat a bolyongóknak” címmel. A derék civilek nem lacafacáznak, mindjárt azzal indítanak, hogy „Demokráciában az ellenzéki sajtó és médiumok a többségi polgári társadalom véleményét is egy az egyben kötelesek közölni. Lássuk a bátorságot és a szólásszabadság tiszteletét!”.

No de miért is ennyire sürgős e vélemény közlése? Hát ezért: „A felgyorsult és lassan számtalanná váló tüntetések előtt mondanivalónkat távirati stílusban tesszük közzé. Célunk, hogy emlékezetbe idézzük a politikai múlt megkerülhetetlen eseményeit, miközben joggal aggódunk, hogy polgártársaink egy részét tépett szárnyú politikusok szántszándékkal félrevezetik. Emlékezzünk! STOP.”

A közlemény teljes szövegét itt és itt olvashatják „egy az egyben” (fő a kötelesség!), mi most azt emelnénk ki belőle, hogy a leggyakrabban az „MSZP”, „SZDSZ” és „Gyurcsány” szavak szerepelnek benne.

A közlemény szerzői (ahogy ők mondják, a „többségi polgári társadalom”) ezzel zárják soraikat: „A bolyongók félrevezetésére, most ravasz rókaként szándékosan, ismét keverik a fogalmakat. Nem forradalmat, hanem ellenforradalmat szeretnének kirobbantani. STOP. Polgártársaink! Hazánkat és az EU-t közösen kell jobbá tennünk, békéljetek meg, építsük együtt az országot.”

Szóval, kedves holnapi tüntetésre igyekvő polgártárs, jó, ha az eszedbe vésed, ha holnap az Operához mész, hogy kifejezd az elégedetlenségedet, nem pedig a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvánnyal együtt építesz stadionokat országot, akkor nem vagy egyéb, mint kisebbségben lévő, sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.