Balatont lehet rekeszteni velük – Oszterné Donatella menni polgármesterkedni

  • narancs.hu
  • 2014. szeptember 9.

Villámnarancs

„Önkormányzati ihletettségű nép a magyar” – mondotta hétvégi beszédében Orbán Viktor Kötcsén, s lám, máris nyitott fülekre talált szava, mindenekelőtt Oszterné Donatella vadásznál és zongoraművésznőnél, hiába, akinek ugye van hallása, az meghallja a jót.

Mi is meghallottuk, s menten lőttünk két mondatot a magyar önkormányzatiság szebb jövőjének zálogát jelentő, mélyen ihletett tényezőktől.

„A kérdés úgy merült fel, hogy több, Akarattyán élő megkeresett: van egy jó csapat, már csak egy polgármesterjelöltre lenne szükség – és rám gondoltak” – így Matolcsy Gyöngyi, a Nemzeti Bank urának neje, akinek konkrétan leválasztottak egy falut a polgármesterkedéshez.

false

„Engem most többen megkerestek, hogy Balatonrendes polgármestere legyek” – így pedig Falioni Donatella szólt, Oszter Sándor színész és gépkocsizó vadász neje.

Ezt a „többen megkerestek”-et, úgy látszik, tanítják nekik.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.