Egy européer kormányoldalról: Surján László

  • narancs.hu
  • 2013. október 14.

Villámnarancs

„Erősített a DK. Nemcsak Gyurcsány Ferencet erősítette meg elnöki posztján, hanem megnövelte az alelnöki kar súlyát is” – írta Surján László Vadai Ágnesről, s mindehhez egy igen előnytelen fotót is mellékelt. „Neki, és az összes hozzá hasonló primitív tahónak mondom: Magatokat minősítitek azzal, ha bárkit a külseje alapján ítéltek meg. Ja, és azért osztom meg a szöveget, hogy lássa mindenki: náluk, a nagy kereszténydemokratáknál, úgy látszik, ez az értékrend” – írta válaszában Vadai, s egy előnyös fotót is kiposztolt magáról.

Arról viszont nem írt, hogy Surján László nemcsak poéngyáros, hanem az Európai Parlament alelnöke is mellesleg. Vagyis olyan klubban került igen magas polcra, ahol – ellentétben például a magyar Országgyűléssel – nem szoktak röhögni az efféle tréfákon, és a kereszténydemokratával nem jár együtt szükségszerűen a bunkó jelző.

Nem tudhatjuk persze, hogy ennek a minősíthetetlenül primitív bejegyezésnek a híre meddig jut el, nem is fontos. Történjen bármi, Surján László tegnap óta ugyanolyan szánalmas bohóc Brüsszelben, mint Deutsch Tamás, aki semmi másra nem jó, csak hogy szégyent hozzon hazájára.

Figyelmébe ajánljuk

Hogyan tanítsuk pénzügyi önállóságra a gyermeket?

  • Támogatott tartalom

A gyermekeknek egyértelmű keretekre és azon belül önállóságra van szükségük ahhoz, hogy magabiztos, kompetens és felelősségteljes felnőtt váljon belőlük. Segít nekik, ha önállósodási törekvéseiket a szülő támogatja, de a család által világosan meghatározott értékek és elvárások mentén. Ez igaz a költésekre és pénzügyi döntésekre is.

Drónfal ereszkedik le a kontinensre

Ha nem is Stettintől Triesztig, mint a vasfüggöny annak idején, de most a terjeszkedő újszovjet birodalom ellen védekezik Európa. Ezúttal a dróntámadások elhárítása a cél, ebben állapodott meg az EU védelmi biztosa és kilenc kelet-európai ország minisztere.